„A csoda előttünk van, csak le kell érte hajolni”

158

Vészabó Noémi sikeres festőművész és író, kiadónknál, a Galenusnál eddig négy könyve jelent meg. Takács Eszter készített vele interjút, amit a Vasárnap Reggel című lapban is olvashatnak. 

Vészabó Noémi festőművész-íróval úgy ültünk le egy könyvesbolt kávézójában,
mintha régi ismerősök lennénk, és tegnap hagytuk volna abba a világ fontos dolgairól – mint gyermekvállalás, szerelem, boldogság, szabadság, elengedés, művészet, szépség – való beszélgetést. Erővel, hittel mesélt csalódásról, szomorúságról éppen úgy, ahogy a
szárnyalásról, csodákról is.

– A közösségi oldalára egy nagyon szép fotó került fel napokban. Párizsban, az Eiffeltoronynál csókolják meg egymást a férjével, Dézsy Zoltán rendezővel. Hogy lehet megőrizni a tüzet a házasságban?
– Ez nem az első házasságom, de az utolsó. (Nevet.) Zoliban megtaláltam a másik felem. Sorsszerű, megdöbbentő erejű volt már a találkozásunk is. Mindenki, aki látott minket, tudta, hogy egy pár leszünk, csak akkor még mi nem sejtettük. Festettem egy fotórealista sorozatot, balerinák szerepelnek rajta, és az Operaház meghívására öt évvel ezelőtt bemutattam ezeket a festményeket egy kiállításon. A látvány megragadta Zolit, odajött hozzám, hogy elismerését fejezze ki, és az addig megrögzött agglegény nem sokkal később úgy döntött, hogy közel hatvan év után megházasodik. A megismerkedésünk kapcsán
csak azt tudom mondani, hogy realista vagyok, aki hisz a csodákban.

– Ahhoz, hogy ez a csoda megtörténjen, be kellett járni egy utat. Elengedni házasságot, kapcsolatot. Ezek a megélések vezették el a mostani boldogsághoz?
– Abszolút. Hálás vagyok azoknak a nőknek, akiket ő megismert, elengedett, mert
hozzám vezették el, és én is a saját egykori társaimnak. Mindenkitől tanulunk valamit. Van, akitől csak azt, hogy milyenek nem akarunk lenni. Világéletemben könnyen tudtam elengedni. Amikor azt éreztem, hogy elfárad a szerelem, elfárad a barátság tüze, akkor mérlegelek, és jó szívvel útjára engedem a másikat. Amikor már kételyek, kérdések fogalmazódnak meg, akkor azokra válaszokat kell találni, és ebben segítenek a tükrök, azok a helyzetek, emberek, amelyek és akik utat mutatnak. A jelekből csak olvasni kell tudni. Sajnos az emberek mindenkinek meg akarnak felelni, ezért belekapaszkodnak a rosszba, elkezdnek hozzá ragaszkodni, pedig az elengedést is meg kell tanulni. A legtöbb ember szeretne sas lenni és szárnyalni, de csak papagáj. Biztonságban érzi magát a kalitkában, aminek az ajtaját ráadásul ő zárta magára. A szabadsághoz és a szerelemhez bátorság kell, mert kiszolgáltatottá válik az ember, fájdalom érheti, lezuhanhat, de merni kell szabadnak lenni, merni kell szeretni. A bátor ember pedig egy életen át emlékezni fog a repülés semmihez sem fogható boldogságára, és van olyan szerelem, ami sosem fárad el, örökké égni fog.

– Az elengedéshez bátorság kell, az emberek félnek.
– Ebbe kicsit belehal az ember, de Carl Gustav Jung azt mondja, hogy meghatározza
az embert a végtelenséghez fűződő viszonya, amitől viszont félünk. Az ismeretlentől rettegünk, de fel kell tudni oldani a félelmet, mert csoda várhat az út végén.

– Említette, hogy a barátok, társak, családtagok tükrök is, és a regényének is ez a címe. Fontos szimbólum ez önnek?
– Igen, az egyik könyvem címe is Tükröm, tükröm… A tükör szó és az élet szó egy tőről fakadt az ókori Egyiptomban, ez sokat elárul az erejéről. Az emberek különböző életszakaszokban máshogyan reagálnak a valóságra. Van, aki nem is mer tükörbe nézni; van, aki mer, de homályosan lát; más azt látja, amit látni akar; és nagyon kevesek veszik tudomásul azt, amit valóban mutat a tükör. Ezzel nagy bátorság szembenézni. Viszont akkor lehetünk csak boldogok, ha megismerjük magunkat, az igényeinket, vágyainkat, akkor találhatjuk meg a társunkat is, ha már tudjuk, kit keresünk.

– Az elengedés nem csak a szerelemre igaz, hanem a gyerekek felnőtté válására is. Korábbi házasságából két felnőtt fia van. Őket könnyen engedte útjukra?
– Viccesen azt szoktam mondani, hogy én húsz év előnyben vagyok hozzájuk képest, de nagyon sokat tanulok tőlük. Bölcsek, okosak. Fantasztikus a kapcsolatom velük.

– Óriási elánnal éli az életét. Honnan van az energia?
– Sokan izgágának, túlérzékenynek tartanak, mások akár azt is mondják, hogy „bolond művész”. De engem ez nem zavar. Ahogy Latinovits Zoltán is mondta, a művészek égi antennások. Ez egy lelki alkímia. A festők, az írók hidak két örökkévalóság között. Az emberek viszont kategorizálnak, nem fogadják el, hogy a másik tud ilyen is lenni, olyan is lenni.

– Meg egymásra is hatunk, egymásból hozunk ki reakciókat.
– Pontosan. Ez a szív és az értelem intelligenciájának a palettája. Ahogy az életemben
sem címkézném fel magam, úgy a festészetemben sem. Sokszor megkérdezik milyen
képeket festek. Erre csak azt tudom felelni: szépeket. Mire visszakérdeznek, hogyhogy merem vállalni a szépet?

– Kapott ilyen kérdést valaha?
– Sajnos igen. Nem vagyok egy trendi festő. Katolikus családból származó, nemzeti érzelmű művész vagyok, aki magyar földön akar alkotni, ezek miatt nem számítok „menőnek”. A sznobok azt szeretik, amit nem értenek, és imádják eljátszani a szakértőt. Pedig Isten óvjon, hogy mindenki művészettörténész, szakértő legyen ebben az országban.

– A szépséghez nem társulnak időnként előítéletek?
– Dehogynem. A művészről is sokan azt hiszik, hogy csak egy renyhe, áporodott, cigarettafüstös, kócos ember lehet igazi tehetség. De talán felülíródnak lassan ezek a sztereotípiák. Leonardo egy vegetáriánus piperkőc volt, míg Michelangelo a kápolnában aludt mosdatlanul, amíg alkotott, a tanítványai vágták le a csizmáját, miután hónapokig le sem vette. A talentum utat tör, nincs erő, mely megállíthatná. De óriási akarat, szorgalom és fegyelem szükséges ahhoz, hogy az ember végül jó művésszé váljon.

– Latinovitsról egy darabot is írt, a Ruttkai Évával megélt szerelmüket dolgozza fel benne.
– Igen, inspirál, Latinovits-mámorban élem az életem, nem tudom szívzuhogás nélkül hallgatni a verseket, amiket tolmácsol. A darabot Szalóczy Pállal adtuk elő a Fészek Klubban, de már nincs repertoáron, mert nem tudtam vállalni. Elégek a színpadon, kiszakítom a szívem. Vallom, amit Latinovits is, szenvedélyes ember vagyok. Csak így tudok szeretni, dolgozni, élni. Nekem nem megy másképpen. Óriási kilengésekkel élek, megjárom a magasságokat és a mélységeket is. Egy nagyobb festménysorozat elkészítésekor, amikor éjjel háromkor is felkelek, hogy nem jó egy árnyék a képemen, utána a lelkem vákuumba kerül, és szinte összeroppanok. A legrosszabb mégsem ez, hanem ha nem kapok visszajelzést.

– Az bántja?
– Tele vagyok hittel, a művész nem élhet hit nélkül, de nagyon fontos a visszajelzés, mert adni akarok, hozzátenni a világhoz. De el tudok néha bizonytalanodni, hogy jó-e, amit csinálok, kell-e az embereknek?

– Emberi és szakmai mélységek és magasságok megélése után most boldog?
– Nagyon. Sosem akartam a nagy najtón bemenni, nekem a kiskapu való. Az életem minden nehézsége a mostani boldogságomhoz vezető út volt.

– Most min dolgozik?
– Egy különös lélektani regényen vagy novellafüzéren. Annyi élettörténetet hallottam, láttam, ezeket szeretném összefűzni egy folyammá. Szerelem, válás, gyerekszületés, megcsalás, hit, élet, halál. Szeretném, ha az olvasóm magára ismerne a szereplőkben és segítene neki a könyv a helyes utat megtalálni vagy legalább a valódi ösvényt felfedezni önmagában. A csoda előttünk van, csak le kell érte hajolni.

Címlapfotó: Dézsy Zsolt

A szerelemhez nincs csodarecept
Vészabó Noémi: Szeretni egyszer bolondulásig című novelláskötete tavaly jelent meg a Galenus Kiadó gondozásában. A füzér 21 novellát tartalmaz, melyek megtörtént szerelmi történeteket dolgoznak fel, persze a nevek és helyszínek megváltoztatásával, hiszen néhány szereplő ismert ember, akik csak az írónőnek vallották be titkos szerelmi viszonyaikat, aki megírhatta ezeket, de persze a titkukat őrizve.
„Nem lehet megvenni, kikövetelni, előre eltervezni, de lehet óvni, értékelni és megbecsülni. A szerelemhez nincs csodarecept. A boldogsághoz vezető utat mindenkinek magának kell megtalálnia” – vallja Vészabó Noémi.

Korábban megjelent könyvei:
Születésnapomra (Kossuth, 2005)
Töredékek (Arcus, 2005)
Latinovits verset mond (Kossuth, 2006)
Ajándék neked (Kossuth, 2010)
Tizenkét szonett (Galenus, 2012)
Tükröm, tükröm… (regény), Galenus, 2013
Szeretni egyszer bolondulásig (novella), Galenus, 2018
Szonett-szirmok, hónapok dicsérete (szonettek és festmények), Galenus, 2018

A Szeretni bolondulásig könyv itt megrendelhető 10 százalék kedvezménnyel

Két Vészabó Noémi könyv együttes megrendelésekor is kedvezmény itt