A futball varázsa: Együtt az ország! – 1.

1716

Zsugori” módon bánunk a pozitív érzéseink megélésével? Pesszimisták vagyunk? Nem tudunk örülni a sikerünknek? Dehogynem! Csak kell egy csapat, aki felállítja a megfelelő aránypárt. 2:0! És máris egy nagy csapattá válik az egész ország.

Igen a foci EB.
Szinte nincsen olyan ember, aki ne örülne a magyarok győzelmének az osztrákok ellen. A futball hatása az emberek hangulatára, gondolkodására a győzelem után egyértelműen pozitív lett. Ezt jól tükrözi az az eufórikus érzés, ami szinte áthatott mindent és mindenkit az első meccs után.

Meglátásom szerint, a pesszimizmus sokszor egy olyan ütőkártya, amit egyesek céltudatosan használnak fel mások ellen; mindennek hátterében persze szándékos feszültséggerjesztés áll, ami úgy üt vissza, hogy a magyar csapat tagjaira nagy nyomás nehezedik.

Ennek értelmében a magyarok szereplésének az EB-n, nagy volt a tétje.

Vannak olyan emberek, akik az esetleges vereséget sajátos, szélsőségesen leértékelő módon értelmezték volna: “én megmondtam, minek megyünk ki, értéktelen, nullák vagyunk…”

A negatív látásmód, ami már megszilárdult a személyiségvonásban, könnyebben fel tud erősödni, ha zárt kapukba ütközünk, vagy ha a kívánt célt csak részben érjük el. Lássuk, hogy a siker relatív, a siker/kudarc megélésének módja egyéni, személyiségfüggő.

Fontos kiemelnem, hogy minden ember boldog tud  lenni, ha képes felismerni a változáshoz szükséges lehetőségeket.

 

Azért mert nem látja a kiutat, az nem azt jelenti, hogy nincs is, hanem, hogy ő valami miatt nem képes látni.

Az osztrákok elleni győzelem jó példája annak, hogy végre együtt tud örülni az ország, hogy végre azok vannak többségében, akik kényszer nélkül, spontán módon mosolyognak, és eltörpül az a kisebbség, akik sokszor el akarják venni az örömünket. Merjünk örülni és talán azok az emberek is csatlakoznak hozzánk, akik félve, titokban tudnak csak részt venni az ünnep hangulatában.

 

 

A cikk 2. részét ITT olvashatja el!

 

Makai Gábor
klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

www.makaigabor.hu
makai.pszichologus@gmail.com