A legjobb teljesítményfokozó a víz

0
748

Koncentrációzavar, ingerlékenység, fejfájás, fáradtság. Többek közt ezek a munkateljesítményt komolyan befolyásoló testi tünetek. Kevesen tudják azonban, hogy a tüneteket néha a kevés folyadékfogyasztás okozza.

Kiszáradáskor a döntési képesség átmeneti zavara akár balesethez is vezethet, amelynek a kockázata a hőmérséklet emelkedésével fokozódik; több tanulmány szerint a munkahelyi balesetek száma 24 foknál melegebb időben 30 %-kal nőhet.

A szomjúságkor inni késő, már csökkent a teljesítmény

Szervezetünk szomjúság formájában jelzi ugyan, hogy több folyadékot kíván, de ez a vészjelzés rendszerint későn, a 2 %-os folyadékveszteség elérésekor érkezik. Addigra már néhány olyan tünettel is szembe kell néznünk, ami a munkahelyi teljesítményünket is befolyásolhatja. A rossz közérzet mellett romlik a rövidtávú memóriánk, a koncentrációnk és reakcióidőnk.

Szájszárazságkor már koncentrációzavar is felléphet

Ha kiszárad a szánk, az már a 3-5 % vízveszteséggel járó, fokozottabb kiszáradás tünete. Ebben az esetben a koncentrációzavar mellett a vese kiválasztási folyamatai is romlanak, az álmosság, türelmetlenség, émelygés és az érzelmi instabilitás egyaránt gyakori következmények. Ezen a ponton már komolyan kockáztatjuk egészségünket.

 

Tények és tippek a megfelelő hidratációhoz:

  • Szervezetünk folyadékveszteségének 20-30 %-át magas víztartalmú ételekből pótoljuk, pl. a zöldségekből, gyümölcsökből, levesekből.
  • A napi folyadékbevitel 70-80 %-a italokból származik. Erre egyaránt alkalmasak a víz és az alkoholmentes üdítők is, amelyek hidratálnak és mivel széles választék áll belőlük rendelkezésünkre, így gyakoribb fogyasztásra ösztönözhetnek.
  • Melegben az italt tartsuk alacsonyabb hőmérsékleten, ezzel is ízletesebbé téve ösztönözhetjük vele a fogyasztást.
  • Ne várja meg a szomjúságérzet jelentkezését, inkább iktassa be a napirendjébe a rendszeres folyadékfogyasztást.
  • Aki irodában dolgozik, tartson innivalót az íróasztalán. Ha mindig szem előtt van, az majd emlékezteti, hogy rendszeresen pótolnia kell a folyadékot.
  • Tartson szünetet gyakrabban: ezek lehetőséget adnak a folyadékpótlásra és energiája visszanyerésére. Néhány tévhittel ellentétben a rövid szünet nem csökkenti a teljesítményt vagy a hatékonyságot. A megfelelő hidratációval hosszútávon fenntartható a hatékony munkavégzés.
  • Ne hagyjon ki egyetlen étkezést sem! A napi étkezések száma és a hidratáltság összefügg, mivel az ételek is hozzájárulnak a folyadékbevitelhez és az étkezések mellé gyakran fogyasztunk folyadékot is.
  • Az EFSA által javasolt megfelelő mennyiségű folyadékbevitel 2 liter a nőknek és 2,5 liter a férfiaknak, amely különböző forrásokból is elérhető (ételek, üdítők és víz), de ezek a mennyiségek nagyban függenek az aktivitás szintjétől és a környezettől.

Tudta?

  • Azok, akik légkondicionált irodában dolgoznak, több folyadékot veszítenek lélegzéssel és a bőrön keresztül a környezet alacsonyabb páratartalma miatt. Ezt a veszteséget gazdag és változatos étrenddel kell pótolni, amelyben magas folyadéktartalmú ételek és italok vannak.
  • A védőfelszerelések vagy teljes védőruházat viselése miatt a fokozott izzadást mindenképpen folyadékbevitellel kell kompenzálni (a tűzoltók teljes felszerelésben akár 2,1 liter vizet is veszíthetnek óránként).
  • A fizikailag aktív munkát végzők folyadékigénye magasabb, ez a mennyiség az intenzitással együtt nő; ülőmunka esetén egy átlagos férfi szükséglete 1,2-2,5 liter, mérsékelt fizikai aktivitásnál már 3,2 liter, de meleg környezetben végzett aktív munka mellett 6 literre nő.

 

Európai Hidratációs Intézet