A műköröm viselése veszélyes?

Az utóbbi években megemelkedett az ún. szubunguálismelanoma előfordulásának gyakorisága. A köröm alatt megjelenő melanoma kialakulásának veszélyét a nap és az ultraibolya sugárzás növeli,ezért a körmüket rendszeresen UV-lámpa alatt manikűröztető hölgyeknek fokozottan kell figyelni a kezdeti tünetekre.

179

Dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus, az Anyajegyszűrőközpont főorvosa elmondta, hogy a köröm területén több helyen is kialakulhat daganatos elváltozás. A köröm- és körömágy különböző részein lévő  melanocytákból (pigment termelő sejtek) alakulhat ki rosszindulatú daganat. A körömmátrixból – ahol a keratin termelődik –, a körömágy melanoma a körömlemez alatt, és körömlemez melletti bőrterületen is megjelenhet daganat. A Journal of Foot and Ankle Research folyóirat szerint a köröm területén megjelenő melanomák, az összes melanomás eset 1,4%-át teszik ki.

Zúzódásnak hiszik, pedig daganat

A körömlemezen hosszanti irányban végigfutó keskeny, nem változó barna csík a körömágyban lévő pigmentált anyajegy megjelenése lehet, mely nem változik.A szubunguálismelanoma is jelentkezhet barna vagy fekete csík formájában a körömágy vagy a köröm alatt. Az érintettek ezért könnyen azt hiszik, hogy valamilyen sérülés érte, beütötték az ujjukat korábban, de nem emlékeznek rá, hogyan is történt. A sérülések azonban idővel elhalványodnak vagy a körömmel együtt lenőnek, ám a sérüléshez hasonlító melanoma mérete ezzel szemben nő és később sem halványodik. Aggodalomra ad okot, ha a köröm elválik a körömágytól, ha a körmön kinövés, csomó jelenik meg vagy vérzik. A körömlemez elvékonyodása, repedése, „csíkozódása” is intő jel lehet, melyet jobb mielőbb szakemberrel ellenőriztetni!

A Hutchinson-jel
Szubunguálismelanoma jellegzetes tünete, ha barnás csík szélesedik, színe változik, illetve a körömágyon is észlelhető barnás-kékes-fekete elszíneződés (Hutchinson-jel). Melanoma leggyakrabban hüvelykujjon vagy a nagy lábujjon jelentkezik, de előfordulhat bármely más kéz- vagy lábujjon is.

Fotó: unsplash.com

Kit veszélyeztet?
A köröm területén megjelenő melanoma legfontosabb kockázati tényezője a bőr napfényterhelése és a mesterséges ultraibolya sugárzás. Kialakulásának esélye magasabb sötétebb bőrtípus, 50 év feletti kor és az immunrendszer működését gyengítő betegség (pl. HIV) esetén.

Fertőzés vagy melanoma?
A körmön megjelenő színelváltozásoknak több oka is lehet. A sérülések mellett akár gombás, bakterialis fertőzés köröm-, vagy körömágy fertőzés is hasonló tüneteket produkálhat. A kiváltó ok megállapítását ezért bízzuk szakemberre, aki szükség esetén körömmátrix biopsziával vagy a körömágyból vett mintavétellel tudja egyértelműen megállapítani, hogy pontosan mi okozza a tüneteket.

Ne halogassuk!
A melanoma a legagresszívebb daganattípus, mely gyorsan képez áttéteket. Ezért, ha bármilyen szokatlan tünetet észlelünk, mutassuk meg szakembernek. Korai stádiumban felismerve és kezelve a legjobbak a gyógyulás esélyei.

Forrás: Anyajegyszűrő Központ
www.anyajegyszurokozpont.hu