A szex jótékony hatással van egész szervezetünkre (1.rész)

0
5462

Amikor szexuális kapcsolatra is sor kerül a szerelmesek között, az mindenképp nyomot hagy testükön-lelkükön.

szex Tanulmányok sokasága foglalkozik a szex jótékony hatásaival, egész szervezetünkre nézve.

Míg tart egy intim kapcsolat, az rendszerint biztosítja, hogy szellemileg-fizikailag jól érezzük magunkat. De egyre nyilvánvalóbbnak látszik, hogy a szex ezen túl is „teljesít”: javítja általános egészségi állapotunkat.

Tudományos kutatások követik egymást ennek bizonyítására, miközben arra is rámutatnak, hogy a gyakori szerelmeskedés segít távol tartani a betegséget (például megelőzheti a szív- és érrendszeri problémák vagy egyes rákfajták kialakulását), és életkilátásainkra, immunrendszerünkre is pozitívan hat.

 

A szívre és erőnlétre is pozitívan hat a jó szex

A szex egyik „gyógyhatását” a szívre fejti ki. Egy Nagy-Britanniában tanulmány hangsúlyozza: a szívbetegségek kockázatának csökkenése – idősebb életkorban – összefügg a szexuális élet intenzitásával. Ezt a jótékony hatást amerikai kutatók is igazolták.

Természetesen vannak, akik vitatják, hogy ezt a „jótéteményt” magának a szexnek tudjuk be. Szerintük a szeretkezés egyszerűen fizikai tevékenységnek tekinthető, így pozitív hatása nem különbözik például a sportétól, amely eddig is közismert volt. Tehát aki szeret sportolni, mozogni, jól teszi, mert használ vele az egészségének; de aki esetleg nem végez semmiféle testmozgást, viszont gyakran szeretkezik, folytassa csak! Hiszen az „ugyanolyan” hasznos a szívének, érrendszerének…

Közelebb járunk az igazsághoz, ha a szexet nem tekintjük egyszerű „testgyakorlatnak”, de mindenképp elismerjük: hozzájárul a fizikai erőnlét fenntartásához.

 

Becslések szerint annyi kalóriát égetünk el egy-egy szerelmes együttlét során, amely megfelel egy kisebb erőedzésnek! (Lehet akár 200 kalória is, amely kb. 30 percnyi intenzív futással egyenlő.)

 

„A szex alapjában véve olyan testgyakorlat, amely jót tesz mindenkinek.– állítják egyes szexuál-pszichológusok.

Jótékonyan hat még a vérnyomásra, az izomtónusra, serkenti a hormontermelődést, és segíti a szövetek regenerálódását is. És még egy előny a szerelmesek számára: mindez fordítva is igaz, hiszen a rendszeres testmozgás, sportolás javít a szexuális teljesítményen.

Szex és lélek

A kielégítő és rendszeres szexuális élet jó közérzetet, derűs nyugalmat kölcsönöz, kedélyállapotunk egyik meghatározó eleme lehet. Nyugtató, stresszoldó, olykor altató hatású is lehet. Az orgazmus utáni pillanatokban sokan a teljes elégedettség, nyugalom nem is sejtett szintjét érik el A fizikai-szellemi ellazulás ilyenkor az endorfin-hormon felszabadulásának köszönhető, amely többek közt hangulatjavító, stresszoldó hatású, és gyorsítja az ellazulás folyamatát. Igaz, a férfiaknál sokkal hamarabb bekövetkezik ez a relaxált állapot, míg a nőknél valamivel lassabban alakul ki.
A szeretett partner karjaiban eloszlik az aggodalom, megszűnik a szorongás. Ennek hátterében is valószínűleg a hormonok állnak, melyek ösztönzik a pozitív gondolatokat, és messzire űzik a napi gondokat.

A szerelemben eltöltött percek gyógyírt jelenthetnek az egyedülléttől és az elhagyatottságtól való félelem okozta depressziós problémákra is, mert boldogság-és örömérzést váltanak ki.  A párkapcsolat életben tartásának pedig a szex kifejezetten a legjobb eszköze. A nőknél ugyanis egy olyan kémia anyagot (oxitocint) szabadít fel, amely egyebek mellett fokozza a társhoz való kötődés, odaadás érzését, élteti a vágyat. A szeretkezés  a férfiak számára is erős összekötő kapocs, azonfelül a termelődő tesztoszteron nemi hormon náluk még erősítheti a csontokat és az izmokat, hozzájárul az immunrendszer erősítéséhez.

A szex fiatalít?

Természetesen: IGEN. Hogy hogyan? Kattintson ide és olvassa el >>>>

 

 

Galenus