A túl sok só halált is okozhat

586

A túl sok só az étkezésben 2,3 millió ember halálát okozta világszerte 2010-ben. Elsősorban szívroham, más szívbetegség és agyvérzés előidézésével – áll egy nemzetközi tanulmányban.

A tanulmány szerzői a témáról szóló, a világ különböző térségeiben 1990 és 2010 között született 247 vizsgálat átfogó elemzése révén jutottak erre az adatra, amely szerint a túlzott sózás az összes halállal végződött kardiovaszkuláris betegség 15 százalékáért felelős. A 2,3 millió elhalálozásból csaknem 1 millió – 40 százalék – idő előtti volt, az elhunyt nem érte meg a 70. életévét. A halottak 60 százaléka volt férfi, 40 nő.

 

A sok sózás elsősorban szívrohamot okoz


A közvetlen halálokok 42 százaléka volt szívroham, 41 százaléka agyvérzés, a fennmaradó 17 százalékot más, de ugyancsak kardiovaszkuláris kór idézte elő.

 

A kevésbé tehetőseket jobban érinti?

A Harvard Egyetem kutatóinak kiemelt közreműködésével végzett elemzés kimutatta, hogy a 2,3 millió halál 84 százaléka szegény vagy közepesen szegény országban következett be, és csak 16 százaléka tehetősben.

A SienceDaily című tudományos hírportál a világ 30 legnagyobb országa közül kiemelte azokat, amelyekben a leggyakoribb a só okozta halál: Ukrajnában 2109, Oroszországban 1803, Egyiptomban pedig 836 jut egymillió lakosra számolva. Az Egyesült Államok a 19. a listán, ott egymillió emberből 429 hal meg a túlzott sófogyasztás következtében.

A legkevésbé Katarban rossz a helyzet, ott csak 73 ember halála függ össze a túlzott sófogyasztással, míg Kenyában 78, az Egyesült Arab Emírségekben 134.

MTI