Agyi érkatasztrófák

0
2489
Fotó: gettyimages.com

Az agyi érbetegségek a fejlett országok egyik, méltán rettegett betegsége. A harmadik helyen állnak a haláloki tényezőket illetően. Ráadásul e betegségcsoport a szellemi leépülés, a korai elbutulás második leggyakoribb oka.

E betegségek közös tulajdonsága, hogy hirtelen, „mint derült égből a villámcsapás” alakulnak ki. Ezért is nevezik az angol ütés szó után „stroke”-nak. Nagyobb részüket az agy vérellátási zavara idézi elő az ér elzáródása (trombózis következtében), kisebb hányadukat valamely agyi ér megrepedése, agyvérzés okozza.

Az agy a szervezetünk kapcsolóközpontja minden más szervnél jobban függ a kielégítő vérellátástól. Oxigénre és vérben oldott glukózra van szüksége a zavartalan működéshez. A vérátáramlás ötödére csökkenése adott agyi területen az idegszövet perceken belüli elhalását idézi elő. Attól függően, hogy melyik agyrész érintett, a zavar süketségben, a végtagok, a száj, a nyelv zsibbadásában, a végtagok elnehezülésében nyilvánulhat meg. A vérellátás zavarában legtöbbször az érelmeszesedés és következményei felelősek. Az agyvérzésnek rendszerint a magas vérnyomás az alapja.

Az agy vérkeringési zavarai és maradandó következményei megelőzhetőek. A sokat emlegetett életmódváltozások ebben a betegségcsoportban is hasznosnak bizonyulnak.

  • A vérnyomásunkat rendszeresen, legalább évente kétszer ellenőriztessük, még akkor is, ha a magas vérnyomásnak semmiféle jelét sem tapasztaljuk.
  • Magas vérnyomás esetén tartsuk be az orvos utasításait, következetesen szedjük a gyógyszereket.
  • Táplálkozásunk legyen zsírszegény, vitaminokban gazdag.
  • Korlátozzuk a dohányzást és az alkoholfogyasztást.
  • Mozogjunk, sportoljunk rendszeresen. Végezzünk lazító gyakorlatokat.
  • A figyelmeztető jeleket, az átmeneti vérátáramlási zavarokat vegyük komolyan.

Riasztó jelek

  • Ha az alábbi tünetek akár másodpercekig vagy percekig tartanak is, keressük fel az orvost, vagy hívjunk mentőt.
  • Az arc, a kéz vagy a kar zsibbadása, érzéketlenné válása.
  • Egy- vagy kétoldali látászavarok.
  • Bénulás, rendszerint az egyik testfélen.
  • Váratlanul fellépő támolygás, vagy elesés.
  • Megmagyarázhatatlan émelygések és tudatzavarok.

Forrás: Galenus