Átalakult a gyógyszertári szakmai felügyelet

0
2826

Átalakult és júliustól új struktúrában, új elvek mentén működik a gyógyszertárak szakmai felügyeletét ellátó tisztigyógyszerészeti rendszer. A korábban az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) irányítása alatt álló szervezet 2015. március óta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) részeként működik.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelemezés-egészségügyi Intézet Tisztifőgyógyszerészeti Főosztálya jelenleg 4.040 gyógyszerárusító helyet – közforgalmú patikát, háziorvosok kezelésében lévő kézi-, illetve kórházakban működő intézményi gyógyszertárat, valamint a vény nélkül kapható terméket forgalmazó drogériákat, benzinkutakat – ellenőriz.

Július elseje előtt a tisztigyógyszerészek munkáját megyei szinten szervezte az OTH, a szervezet átvételekor az OGYÉI vezetői többféle problémával szembesültek. A Tisztifőgyógyszerészeti Főosztály átvilágításakor kiderült, hogy a tisztigyógyszerészek munkaterhelése nem volt egyenletes, volt, aki 84, illetve volt, aki 282 elárusító helyet felügyelt. Sok helyütt sem a munkafeltételek, sem pedig a körülmények nem voltak adottak ahhoz, hogy az ellenőrzést végző gyógyszerészek magas színvonalú szakmai munkát végezhessenek.

A megyei szinten szervezett hatósági munkát a jövőben régiónként szervezi az OGYÉI. A megyék összehangolt irányításával 5 régió jött létre.

A régiók megnevezése

A régiókhoz tartozó megyék

Régióközpont

A régiókat irányító tiszti-főgyógyszerészek

A felügyelt gyógyszer-árusító helyek száma

Közép-Magyarországi Régió

Budapest, Pest megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye

Budapest

Csujokné dr. Kósa Júlianna

1145

Észak-Alföldi Régió

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Hajdú-Bihar megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye

Nyíregyháza

dr. Küzmös Judit

875

Dél-Alföldi Régió

Bács-Kiskun megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Csongrád megye, Békés megye

Kecskemét

dr. Cseh Ildikó

732

Dél-Dunántúli Régió

Fejér megye, Tolna megye, Baranya megye, Somogy megye

Székesfehérvár

Reichardné dr. Osztás Erzsébet

628

Észak-Dunántúli Régió

Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye, Veszprém megye

Győr

dr. Horváth-Hutás Tamás

657

Az átszervezésnek köszönhetően a korábbinál arányosabb munkaelosztásra lesz mód, a jövőben a tisztigyógyszerészek azonos számú gyógyszertár felügyeletét látják majd el (168 db/fő). Az év második felétől havi helyszíni ellenőrzési terv alapján dolgoznak majd a főosztály munkatársai, a terv az, hogy évente minden gyógyszertári egységbe eljussanak a hatóság szakértői. Hamarosan minden tisztigyógyszerész olyan laptoppal lesz felszerelve, amely egyben tablet is. Így az ellenőrzések alkalmával online készítik el ellenőrzési jelentésüket, illetve látják majd a korábban feltárt hiányosságokat és az egészségügyi szolgáltató által végrehajtott intézkedési tervet is.

Júliustól heti bontásban meghatározott terv alapján keresik fel a gyógyszerárusító helyeket a tisztigyógyszerészek, tevékenységüket a régióvezető koordinálja és ellenőrzi majd. A regionális vezetők munkájának koordinálásával, irányításával egyszerűbbé válik az országos tisztifőgyógyszerész munkája, jobban tud összpontosítani az országos feladatokra, tervezésre, a jogszabályok előkészítésére, valamint az ellenőrzési rendszer fejlesztésére és stratégiaalkotásra is. Az országos tisztifőgyógyszerész dr. Horváth- Hutás Tamás, aki ezt a feladatot a régiós tisztifőgyógyszerészeti munkája mellett irányítja.

A régiós irodák adatai elérhetőek az OGYÉI honlapján.

OGYÉI – Kommunikációs Iroda