Beszélgetés Rakonczai Imrével – „Már tudok úgy meccset nézni, hogy nem fáj a szívem…”

2256

A beszélgetés alatt többször is szabadkozik, hogy sokan vannak, akik nála jobban zongoráznak és szebben énekelnek, de szerencsére a közönséggel egymásra találtak, mert a közönség már csak ilyen. Ők tudják, hogy miért imádnak valakit. A hang és a hangszer mellé még sok minden kell a sikerhez, a népszerűséghez. Alázat, sárm, szerénység, kedvesség, céltudatosság, kitartás… Rakonczai Imrében mindez megvan.

 

Névjegy:


Rakonczai Imre Kornay-Szenes Iván díjas előadóművész, zenész, zeneszerző. Saját albumai: Elszáll a gondom (2012), Ajándék (2013). „Az év hazai kortárs szórakoztató zenei albuma vagy hangfelvétele” Fonogram díjra jelölték mindkét lemezt.

 

  • Gyermekkorodban profi sportolóként indultál, nagy reményekkel. Aztán másképpen alakult az életed.

Tízéves koromtól leigazolt focista voltam, a Fradiban játszottam és mindig arra készültem, hogy focista leszek. A Fradiban lettem ifjúsági és junior magyar bajnok. Igazán otthonosan a focipályán érzem magam. Egyébként „sportos” családból származom, mert a nagymamám testvére Papp Laci, háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó.

 

  • Hogyan jött be a zenélés az életedbe?

Tizenöt éves voltam, amikor Amerikában voltunk a focicsapattal és onnan hazahoztam egy szintetizátort, és az öcsémmel együtt elkezdtünk zongorázni tanulni.
Ő sokkal szorgalmasabb, mint én! Én a foci mellett zongoráztam.
Majd egyszer csak elkezdett fájni a derekam és megállapították, hogy valamilyen fejlődési rendellenesség okozta. Az edzőm, Nyilasi Tibi eljött velem a kórházba, ahol elmondták, hogy ha megműtik, nem biztos, hogy jobb lesz, de ha nem folytatom az élsportolói életemet, akkor minden további nélkül együtt élhetek ezzel a problémával. Nem műtettem meg.

  • Te ezt hogyan élted meg?

Tragédia volt! Fel kellett dolgoznom.
Elkezdtem énektanárhoz járni a zongora mellett. Egyszer szólt az öcsém, hogy alakul egy fiúcsapat, szívesen látnának a zenekarban. Sokat gondolkodtam, mert nem a színpad volt az én igazi színterem, és akkor éppen Ausztriában fociztam. A focipályán mindig feloldódtam, ott éreztem igazán jól magam. A szereplés sem izgatott még akkoriban. Végül úgy döntöttem, hogy felváltom a sportot a zenére és így megalakult a V.I.P. együttes.
Hamarosan megnyertük itthon az Eurovíziós dalválogatót. Az volt életem első fellépése, majd a dalfesztivál, ahol Magyarországot képviselve a 12. helyet értük el.

  • Mennyiben segít a sportos múltad az életedben?

Sokkal keményebb vagyok, és manapság is egyedül lejátszom három órát, majd másnap és harmadnap is, míg van, aki panaszkodik egy másfél órás koncert után. Biztos vagyok abban, hogy a sport megalapozza az embert testileg és lelkileg is.

  • Munka vagy hobbi a zenélés?

Hobbiból vált munkává, de egyáltalán nem annak érzem. Aztán megint jött egy váltás, amikor feloszlott a V.I.P., mert mindenki szerette volna már a maga útját járni. Az öcsémmel megalapítottuk az R-port nevű formációt, megjelent két lemezünk. Akkorra én már gitároztam is, Viktor, az öcsém volt a billentyűs. Nagyon élveztük.

  • A 2008-as pekingi olimpiára a magyar csapat hivatalos indulóját is ti szereztétek az öcséddel.

Igen, nagyon jó dal lett, amit előszeretettel játszanak a sportrendezvényeken mind a mai napig is.

  • Eközben azért sportoltál még?

Igen, a V.I.P. időszakban a BVSC-ben fociztam, és a derekam és a zenei karrierem miatt megengedték, hogy akkor menjek edzésre, amikor az időm engedi. A másfél év alatt talán három edzést hagytam ki.

  • Nem fájt a derekad?

De, de nem érdekelt.

  • Mindenben ilyen fegyelmezett és öntudatos vagy?

Nem. Abban vagyok fegyelmezett, amit szeretek csinálni. Például gyűlölöm az adminisztrációs dolgokat. De hedonista vagyok, szeretek jókat enni, utazni, sportolni és nem is sajnálom a jót magamtól és a környezetemtől. Én akkor vagyok boldog, ha a körülöttem lévők is jól érzik magukat.

  • Most egyedül ülsz a zongora mögött, kanyargós út vezetett idáig.

Igen, volt körülbelül egy év, amikor úgy éreztem, légüres térbe kerültem. Az öcsém egyre több felkérést kapott, mint zeneszerző, én pedig kerestem a helyemet. Aztán egy napon a Kispipacs nevű helyen szórakoztam, beültem zongorázni és énekelni, és ekkor figyelt fel rám Fűzy Gabi bácsi bárzongorista. Mivel neki ez nagyon tetszett, szorgalmazta, hogy vágjak bele ebbe az életformába. Hosszú hónapok után igent mondtam, eleinte csütörtökönként játszottam, majd néhány hónap után telt ház lett ezeken az estéken. Aztán már szombat esténként is én játszottam. Majd a „Symbol” és a „Déryné” is elindult havi 1-1 fellépéssel, ami azóta is tart teltházas bulikkal. Évről évre egyre sokasodik a naptáramban a koncertek sora.

  • Az első lemezed mikor jelent meg?

2012 decemberében az „Elszáll a gondom” című, majd 2013 decemberében a következő, az „Ajándék” című és most készül a harmadik. Saját számok és feldolgozások lesznek rajta.

  • Mi a sikered titka szerinted?

Nem tartom magam annyira jó zongoristának, énekesnek, soha nem tudtam, hogy így alakulhat az életem. Néha még én sem hiszem el, hogy ilyen jól működik, jöttek a dolgok, lehetőségek, én meg próbáltam élni velük. A siker titka? Nem tudom, szerencsés vagyok! Úgy játszom a dalokat, ahogy én is hallani szeretném, ha a közönségben lennék, és szerencsére jól működik.

  • Kitűzöl új célokat magad elé? Vannak elérendő álmaid?

Szeretném megunhatatlanná tenni ezt a műfajt. Tudatos vagyok: nem vállalok el minden felkérést. Mindig azon gondolkodom, hogyan lehetne még színesebbé tenni a fellépéseket. Vannak mindig terveim, jó lenne minden évben egy lemez. Az öcsémmel is szeretnénk ketten egy olyan estet, ahol közösen leszünk a házigazdák. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni az öcsémmel. Mindig hallgatok rá mindenben, ő az, akire mindig számíthatok, ő az első számú kontroll, feltétel nélkül bízom benne. Erre az estre olyan művészeket hívnánk, akik kötődnek hozzánk – főleg az öcsémhez, hiszen rengeteg sláger fűződik a nevéhez. Illetve ezen az estén belül lenne nekem egy külön koncertem. Szeretnénk, ha sikerülne minden évben egy ilyen nagy koncertet megszervezni. Aztán közben folyamatosan csodálkozom, hogy egy szál zongorával egyszerre mennyi embert lehet szórakoztatni, hiszen azt gondoltam, ez csak kis helyen tud jól működni. Úgy gondolom, még nagyon sok csoda és lehetőség van előttem. Nehezen hittem el, hiszen a focipályán éreztem magam otthonosan, de ma már a zongora mögötti életemet is nagyon élvezem.

Szarvasházi Judit – Vészabó Noémi