A betegszervezet egy olyan önálló csoport, mely általában a betegek, családtagok vagy a gondozók támogatásával jön létre, és többek között a betegek jogait, a betegséget és a kezelésre vonatkozó információkat mutatják be valamilyen terápiás területen.
A betegszervezetek a legkülönbözőbb betegségben szenvedők segítésére létrehozott non-profit szervezetek, melyek mind ugyanabban a szellemiségben működnek. Legfőbb céljuk, hogy a kijelölt betegségben szenvedőket figyelemmel kísérjék, érdekeiket képviseljék, gondozásuk színvonalát javítsák, és a hátrányos helyzetűeket segítsék az esélyegyenlőségben. Munkájuk során tájékoztatást adnak a betegségekkel kapcsolatban, és segítséget nyújtanak az érintetteknek ahhoz, hogyan éljenek együtt a betegséggel.
Feladatuk továbbá a szervezet működését minél több beteggel megismertetni, minél több beteg számára elérhetővé tenni. Szervezeti tevékenységük eredményesebbé tételéért különböző kongresszusokkal, rendezvényekkel, javaslatokkal, kiállításokkal, aktivitásokkal kell a lehető legtöbb helyen jelen lenniük. A betegek minél jobb ellátása és kezelése érdekében folyamatos kapcsolatban állnak a kormányzattal, az egészségügyi szolgáltatókkal és a médiával. Néhány betegszervezet létfontosságú kutatásokat folytat egészen speciális betegségek terén is. Legfőbb céljuk megváltoztatni, könnyebbé tenni a betegek vagy az őket gondozók életét.
Ismét itt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány szűrőprogramja, az Egy Cseppes Patikahét, több mint 500, egycseppes gyógyszertárban. Az egycseppes logóval ellátott patikákban kedvezmények, és – jelképes összegért – vércukor, vérnyomás és koleszterinmérés vár mindenkit május 21-27. között.
Elmondta: sokkal több májrákos beteget meg lehetne gyógyítani, ha időben kezdenék el a terápiát.
Mik a legújabb hírek a sclerosis multiplexszel küzdő betegek körében. Önkéntesség, gyógyszeres terápia és beteg-együttműködés, érdekvédelem. Összefoglaló a legújabb eseményekről.
A szív- és érrendszeri megbetegedések és az azokkal szorosan összefüggő magas koleszterinszint, népbetegségek. A koleszterinszintet csökkentő gyógyszerek kivétel nélkül vényre kaphatók, és a leggyakrabban rendelt patikaszerek közé tartoznak.
Ingyenes kézműves foglakozásokkal és húsvéti vásárral várják a családokat március 31-én, a Corvin sétányon. A Moravcsik Alapítvány a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány támogatásával és a Fogyatékosügyi Kommunikációs Intézet közreműködésével rendhagyó programot szervezett.
Országos Gyógyszerészeti Intézet gyógyszerkeresője
Amennyiben az Ön által szedett készítménnyel kapcsolatban mellékhatást tapasztal, kérjük, lépjen kapcsolatba a készítmény gyártójával, forgalmazójával, vagy az Országos Gyógyszerészeti Intézettel!
Ismét itt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány szűrőprogramja, az Egy Cseppes Patikahét, több mint 500, egycseppes gyógyszertárban. Az egycseppes logóval ellátott patikákban kedvezmények, és – jelképes összegért – vércukor, vérnyomás és koleszterinmérés vár mindenkit május 21-27. között.
Ingyenes kézműves foglakozásokkal és húsvéti vásárral várják a családokat március 31-én, a Corvin sétányon. A Moravcsik Alapítvány a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány támogatásával és a Fogyatékosügyi Kommunikációs Intézet közreműködésével rendhagyó programot szervezett.
A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének 18 kiemelkedő, a magyar művészettörténet meghatározó alkotása eddig soha nem látott felbontásban látható a múzeum honlapján. Az ecsetvonásokig nagyíthatók a képek.
2012. január 24-én a budapesti Addetur Alapítványi Gimnázium és Szakképző Iskolában újabb Cisco Hálózati Akadémiát avattak fel, ahol 24 mozgássérült tanuló kezdte meg a munkaerő-piaci beilleszkedést segítő hálózati informatikai tanulmányait.
Február 25-én, az Érthetően az Egészségért Alapítvány és az aktív kerekesszékeket gyártó Colours Rehab Kft. szervezésében rendezik meg az első magyarországi kerekesszékes szépségversenyt. A Miss Colours Hungary-hoz hasonló versenyek külföldön már évtizedek óta léteznek.