Latin titkok a zárójelentésben

Egy férfi több évig járt kórházról kórházra, de a begyulladt szemét sehogyan sem sikerült meggyógyítani. Orvosi szótárral fölszerelkezve rendszeresen böngészték a feleségével a leleteket, újra meg újra átnézték őket, de egy kukkot sem értettek belőlük.

Egy napon aztán föltűnt egy kérdőjeles jelzés. A betűszót gyorsan megtalálták a szótárban, kiderült, hogy a titokzatos mozaikszó a szklerózis multiplexet rejti. A férfi már jó ideje produkálta a betegség aktív szakaszában a kór egyre súlyosbodó tüneteit is, kezeléshez azonban csak akkor jutott, amikor rájött a betegségére, és elvitte azt a bizonyos régi leletet az orvoshoz. A férfi nem fordult bírósághoz, és keserűen lenyelte, hogy róla, nélküle döntöttek, amikor valaki elnézte vagy nem találta elég fontosnak a kérdőjeles mozaikszót. Mint mondta: senki nem kért tőle elnézést, nem magyarázkodtak, elintézték annyival: előfordulhat ilyesmi. A férfi tudja: ha időben észreveszik, számára akkor sincs segítség, de talán nem áltatja magát azzal, hogy csak egyszerű szemfertőzése van. S akkor talán időben fölkészülhet a kórra, átszervezheti az életét. Azóta sem érti, miért nem kaphatott a betegségével kapcsolatban született dokumentumokról, leletekről magyar nyelvű írásos tájékoztatót.

Magyarországon törvény kötelezi az orvosokat a betegek tájékoztatására, de épp ennek hiánya miatt fordulnak a leggyakrabban bírósághoz a betegek. Az orvos és a beteg közötti kommunikációs zavar oldásával 20-25 százalékkal is csökkenhetne a peres ügyek száma - állítja dr. Kismartoni Judit orvos jogász. Az orvosnak, ha eleget is tesz a tájékoztatási kötelezettségének, gyakran nincs ideje arra, hogy ellenőrizze: mi az, amit a beteg megértett abból, amit mondott. Ám az sem ritka, hogy a gyógyító azt sem mondja el: pontosan mi a baj, vagy hogy melyik kezelés milyen eredményt hozhat. Ilyenkor jönnek a szomszédok, az orvos ismerősök, az "egészségügyet már látott" tanácsadók leletértelmezései.

- Az érthetetlen, gyakran képregényszerű jelekkel ellátott leletek és zárójelentések miatt a Betegjogi Közalapítványt is keresték már meg betegek - tájékoztatta lapunkat Csehák Judit volt egészségügyi miniszter, a közalapítvány elnöke. Hozzátette: a testület kuratóriuma most azt vizsgálja, hogyan juthatna a beteg olyan zárójelentéshez, amelyet magyar nyelven írtak. Csehák szerint, noha a zárójelentés, a lelet elsősorban a másik orvosnak szól - ezért is íródik a szakma nyelvén, latinul -, de az abban leírtakkal tisztában kell lennie a betegnek is. Az orvosoknak ezért hozzá kellene szokniuk ahhoz, hogy a páciens egyre kevésbé zárható ki a róla szóló, személyes sorsát nagyon is befolyásoló információkból.

Más szakemberek az orvosi nyelv magyarra fordítása ellen érvelnek. A szakmák többségében - a jogászok, az építészek, a kőművesek - speciális zsargont használnak, mégsem érvel senki a szakszavak magyarra fordítása mellett. A több ezer éves orvostudománynak nagyon sok olyan szakkifejezése van, amit nem is lehet a magyar nyelvbe átültetni - állítja dr. Balázs Péter, a Népegészségtani Intézet igazgatója, orvostörténeti kultúrával foglalkozó szakember. Szerinte egyes szavak pontos lefordításához olyan hosszú magyarázatokra lenne szükség, ami végeredményben a mai terminológia használatát indokolja.

[forrás: nol.hu, 2005.02.22.]

szív- és érrendszeri betegségek