A szexuális vágy hatalmas lelki és testi energiákat szabadít fel és - jó esetben
- a partnerrel közös örömszerzésben éri el célját. Fontos tudni, hogy a bennünk
levő többi energia is erősítheti a nemi vágyat, illetőleg segíthet felkeltésében,
megtartásában. Az alábbiakban erről lesz szó és - mint látni fogjuk - számos
lehetőség kínálkozik, csak meg kell ragadni őket!
Az intimitásnak megvan a maga helye és ideje! Valóban...?
Az
erotikus vonzódás olyan, mint egy növény: ha nem ápoljuk, gondozzuk, akkor elszárad,
meghal. A vágy fenntartására pedig a legmegfelelőbb módszer, ha esélyt adunk
a kibontakozásra... Ez utóbbihoz nem árt egy kis magyarázat. Sok esetben a nő
és férfi úgy él egymás mellet a midennapokban, hogy kapcsolatuk közönybe fullad.
A férfi rendszerint meccset néz, vagy a számítógépe előtt ül, miközben felesége,
barátnője egy regénybe temetkezik vagy a dél-amerikai szappanopera aktuális
epizódját követi feszült figyelemmel. Egyszer azután eljön a lefekvés ideje,
ágyba bújnak, ami, úgy vélik, az intim együttlét megfelelő helye - a vágynak
pedig az a dolga, hogy ilyenkor feltámadjon... A valóságban azonban nem ilyen
egyszerű a helyzet - bizony tenni is kell azért, hogy jól működjék a szexualitás
egy párkapcsolatban.
Szerencsére nem kell gyökeresen megváltoztatni életünket és átalakítani mindennapjainkat
ahhoz, hogy testileg is vonzódjunk partnerünkhöz, ha már elmúlt a házasság,
az együttélés kezdeti, lángoló időszaka. Elég, ha érezzük a másikat, figyelünk
rá, érzelmileg mellette vagyunk - a hálószobán kívül is. Apró figyelmességek,
kedves gesztusok, jóleső szavak, egy simogatás, csók, ha elmegyünk párunk mellett
- ezek felkeltik a vágyat abban, aki kapja és abban is, aki adja. Sajnos van,
aki úgy érzi, hogy ha a másik sokat foglalkozik vele, és állandóan érezteti
jelenlétét, ki akarja őt sajátítani. Ez alapvető tévedés, ideje végleg elfelejteni!
A langyos csapvíz és az ecet nem sok embernek kelti fel az étvágyát... Gondoljunk
erre, ha azt tapasztaljuk, hogy nem úgy működik kapcsolatunk az ágyban, mint
ahogyan szeretnénk.
Közös programok kettesben
Ha a párunkkal mindketten egész nap dolgozunk, és csak akkor látjuk egymást,
amikor a gyerekekkel foglalkozunk vagy éppen a mindennapi teendőket beszéljük
meg; ha az esti együttlét a tv-híradó megnézésében merül ki, majd lefekvéskor
egy jóéjt-puszi után hátat fordítunk egymásnak, és alszunk - akkor bizony nem
sok teret adunk az erotikának. És ha a hétvége a nagybevásárlással telik el;
vagy a szombat esti program általában a barátokkal elköltött vacsorából és egy
kártyapartiból áll, és a bensőséges együttlét pillanatai ritkák, mint a fehér
holló, vagy csak lopva jut rájuk idő - nos, akkor se csodálkozzunk, ha szexuális
vágyunk egyre csak csökken, vagy már el is tűnt!
A nők többségének szerelmesnek kell lennie a szexualitáshoz - a szerelmi érzés
kialakulásához és fennmaradásához pedig idő és intim hangulat kell. Persze,
a férfiak többsége is így vélekedik róla... Ahhoz, hogy ne aludjon ki a szerelmi
tűz, folyamatosan "élesztgetnünk" kell, bármilyen jellegű is a párkapcsolatunk.
Az ilyesmire kiváló alkalom egy közös esti program, kettesben, barátok és gyerekek
nélkül, amikor teljesen közel kerülhetünk egymáshoz. Ha már régen fordult elő
ilyesmi, és nem is tudjuk, mit kezdjünk ilyen helyzetben egymással, miről beszélgessünk,
akkor bizony legfőbb ideje változtatni életvitelünkön.
Fontos még az is, hogy merjük megbeszélni ilyen jellegű problémánkat a társunkkal,
hiszen ez a kapcsolat "gyógyulásának" alapfeltétele. Mondjuk el neki,
hogy mi bánt bennünket kettőnk intim viszonyában, mi hiányzik belőle, és mi
az, amit kapni vagy adni szeretnénk a szerelmi együttlétek során. Látni fogjuk,
hogy már a szavak útján is sikerül közelebb kerülnünk egymáshoz. Emellett nem
okvetlenül nagyszabású változtatásokra van szükség az újbóli egymásra találáshoz.
Nem az a lényeg, hogy például drága éttermekbe járjunk, vagy költséges utakat
szervezzünk magunknak, hanem hogy egyáltalán legyenek közös programjaink, csupán
a magunk gyönyörűségére. Emlékszünk még rá, hogy például mikor voltunk utoljára
kettesben kirándulni, sétálni, esetleg piknikezni a zöldben? Mikor tettünk utoljára
egy kellemes biciklitúrát, vagy kérdeztük meg a másiktól, mihez lenne kedve
a hétvégén? Ha hosszasan kell gondolkodnunk a válaszon, mert olyan régen fordult
elő velünk mindez, nos, akkor új alapokra kell helyezni kettőnk viszonyát, és
mindent megtenni a az egymásra szánt percek gyakoribbá válása érdekében.
Ha jobb otthon...
Nem szívesen megyünk el otthonról, mert például a gyerekeket annyiszor kellett
már babysitterre bízni, hogy rossz a lelkiismeretünk? Vagy egyszerűen lusták
vagyunk valamilyen programot vagy újdonságot kitalálni? Pedig azon nem múlhat
az intimitás! Mi lenne, ha megismételnénk azt a régi, romantikus, gyertyafényes
vacsorát, amelyik első, bensőséges találkozásunkkor zajlott le az ő otthonában?
Ha a gyerekek már lefeküdtek, mindent újra lehetne kezdeni... És emlékszünk még
az utolsó közös fürdőzésre? Vagy arra a régi, fergeteges szexuális együttlétre,
melyet parfümök, illóolajok, kellemes zene és gyertyafény tettek egészen fantasztikussá?
Az is könnyen "utánozható"...
Ha jól átgondoljuk, rengeteg lehetőség kínálkozik közös életünk
változatosabbá, izgalmassá tételére még akkor is, ha otthon maradunk. A fenti,
kicsit több időt, energiát igénylő ötletek megvalósításán kívül mindenképpen
lehet például időt szakítani jóleső beszélgetésekre, de úgy, hogy se barátokat,
se rokonokat ne vonjunk be - igenis van, ami csak ránk tartozik, és nagy hasznára
válik párkapcsolatunknak, ha kettesben éljük át.
A fantázia jelentősége
A fentiek nyomán sokunk talán úgy vélekedik: "hát igen, ez nálunk is így
van..." vagy "de régen is volt már", esetleg "ezt azért nem
merném..." vagy "jó lenne, de nem hiszem, hogy ő belemenne...".
Valljuk be ugyanakkor: ha a zaklatott hétköznapokban nem is jut rá időnk, vagy
nincs kedvünk hozzá, olykor azért elgondolkodunk a házasélet, a szerelmi kapcsolat
megújításán - majdnem mindenki fantáziál ilyesmiről. Nem arról van azonban szó,
hogy valamilyen extrém, soha ki nem próbált dolgot kellene kitalálni, hanem
sokkal egyszerűbb megoldásokról. Például képzeljük el: ha úgy hozná az élet,
hogyan szeretném újra elcsábítani a társam, és mit tenne ő ilyen esetben? Vajon
meglepődne? Miért is ne tetszene neki ismét, ha bevetném minden "csáberőmet"?
Az is felkeltheti a vágyat, ha előrevetíti a másik reakcióját valamilyen izgalmas
helyzetben. És természetesen meg is kell valósítani azt, amit elképzeltünk,
aminek egyik alapfeltétele, hogy hagyjunk fel megrögzött szokásainkkal. Szeretkezzünk
például máshogy, mint ahogyan azt sok éven át megszoktuk. Bizony, nemcsak a
hálószobában, este, sötétben és pontosan úgyanúgy lehet azt csinálni... a változatosság
ezen a téren is gyönyörködtet!
A kétféle ok
A szexuális élet ellaposodása, a nemi vágy fokozatos csökkenése alapvetően
kétféle okra vezethető vissza: vagy nincs valakiben különösebb késztetés a szexre
(általában), vagy "csupán" a partnere nem vonzó már a számára, míg
más nők vagy férfiak nagyon is felkeltik érdeklődését. Az esetek egy részében
tehát valamelyik partnerben van a "hiba", máskor pedig maga a kapcsolat
futott zátonyra. Ha a második esetről van szó, akkor azokhoz a "fogásokhoz"
folyamodhatunk, melyekről az előzőekben szó volt: így érdekesebbé, izgalmasabbá
tehetjük párkapcsolatunkat. Amennyiben viszont a baj nem a viszony nyújtotta
egyhangúságban rejlik, hanem a partner személyében, az már rendszerint nehezebben
megoldható probléma - de van remény az abból való kilábalásra is. Ekkor is csak
az vezethet eredményre, ha őszintén beszélünk társunkkal, feltárjuk belső kételyeinket,
hiszen az mindenképpen közös ügy, és csak mi ketten oldhatjuk fel a válsághelyzetet,
akár érzelmi, akár szexuális téren bontakozik ki. Egy harmadik személy nem segíthet
benne...
[Forrás: Galenus]
2006-08-09 09:10:46