A nyaralás kapcsán
fellépő székrekedés hátterében elsősorban az utazási stressz, az új helyhez
való alkalmazkodási problémák, és olykor az illemhelyek nem megfelelő állapota
áll. Nyáron fokozódik a szervezet folyadékigénye is, erre elsősorban idős emberek
esetén kell odafigyelni, hiszen náluk a nem megfelelő mennyiségű folyadékbevitel
székrekedés kialakulását segítheti elő.
Székrekedésről orvosi értelemben akkor beszélhetünk, ha valakinek
heti három alkalomnál kevesebbszer van széklete. A bélben hosszú időt eltöltő
székletből több víz szívódik fel, ezáltal a széklet kemény lesz, melyet nehezebb
kipréselni, és aranyeret okozhat, illetve a kemény széklet nehezebben jut át
a végbél záróizmán és felsértheti a végbél nyálkahártyáját. A végbélben pangó
széklet kitágítja a belet, így még több széklet tud raktározódni, amely azonban
nagyobb nyomást fejt ki a bélfalra és ez szintén az aranyeresség kialakulását
segítheti elő.
A székrekedés hátterében szakemberek szerint leggyakrabban az áll, hogy helytelenül
táplálkozunk és keveset mozgunk. Éppen ezért a székrekedés általában kiválóan
orvosolható az étkezési és életmódbeli szokások megváltoztatásával. Elsősorban
a rostban gazdag élelmiszerek, mint a zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű
gabonafélék fogyasztása javasolt. Ezek a fel nem szívódó, nagymértékben emészthetetlen
növényi rostok a bélben vizet szívnak magukba, ezáltal megpuhulnak, növelik
a széklet tömegét, ezáltal elősegítik a béltartalom továbbjutását. Éppen ezért
a rostok bevitele mellett nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű - napi 1,5-2
liter - folyadék bevitele is, hogy a széklet megfelelően lágy legyen. Tapasztalatok
szerint a testmozgás, így a futás, az úszás, a gyors tempójú séta sokat segít
a megfelelő bélműködés elérésében.
A székletürítés napi ritmusára is érdemes odafigyelni, fontos azonban, hogy
ne üljünk túl sokáig a mellékhelyiségben, mert az erős hasprés és a hosszas
erőlködés akár aranyérhez is vezethet.
Ha a rostdús étrend és a rendszeres testmozgás nem hozta meg a kívánt hatást,
hashajtó készítmények alkalmazásával érdemes próbálkozni. Elsődleges szempont,
hogy a hashajtó kíméletes és biztonságos legyen, ne okozzon komoly mellékhatásokat
és általa szabályozható legyen a székelési inger. Ezt segítik elő az egyénileg
adagolható cseppformátumú szerek. Ezeket a hashajtó gyógyszereket a már kialakult
aranyeresség esetén is tanácsos alkalmazni, hiszen aranyeresség esetén fontos
a széklet lágyan tartása, a széklet puhítása.
A székrekedés kezelésében és a széklet lágyításában kiváló eredményt érhetünk
el a recept nélkül kapható Guttalax®cseppekkel. Ennek oka a gyógyszer kettős
hatásában rejlik: egyrészt mozgásra serkenti a vastagbél izomzatát, másrészt
csökkenti a víz visszaszívását a vastagbélből, ezáltal puhítja a székletet és
növeli annak mennyiségét. A cseppforma előnye, hogy mindenki egyénre szabottan
állíthatja be a számára hatásos dózist. Érdemes alacsonyabb dózissal kezdeni
és néhány cseppenként emelni, amíg elérjük a megfelelő hatást.
(Fizetett hirdetés)
2006-08-19 09:00:00