Arról, hogy a talaj egyenetlenségei a járásban ne okozzanak nehézséget, a boka két módon gondoskodik:

a) a bokaízület mindkét oldalán erős szalagok helyezkednek el, melyek oldalirányban nem engedik a túlzott elmozdulást,
b) az ugró- és a sarokcsont között egy olyan ízület helyezkedik el, mely a lábfej bizonyos mértékű ki- és beforduló mozgását megengedi.

Ha hirtelen túlzottan nagy erő (elsősorban maga a testsúly!) terheli az ízületet, és ezt a csontok, a szalagrendszer vagy az ízület tokja nem bírja - kialakul a bokasérülés. Egyik leggyakoribb oka a sportolás közbeni felugrás, pontosabban az utána nem megfelelő helyzetű bokával történő talajra érkezés. A másik fő ok a göröngyös talajon történő rossz talajfogás - gödörbe, kőre lépés stb. -, amikor a bokára már a teljes testsúly nehezedik

A teendő attól függ, hogy a boka mely alkotóeleme sérül. Gyakori a bokaízületet alkotó lábszárcsontok bokát alkotó nyúlványának törése. Ebben az esetben lehet kül- vagy belbokatörésről, illetve ezek kombinációjáról beszélni. Ezek a törések gyakran műtéti megoldást igényelnek, azért, hogy a bokaízület teljes helyreállítása megtörténjen, mert ha a törés után az ízület felszíne nem marad teljesen sík (lépcső alakul ki), akkor az ízületben hamar kopás alakulhat ki.

Az esetek nagyobb részében nem a csontok sérülnek, hanem inkább az ízületet elsősorban oldalról védő szalagok szenvednek károsodást, illetve a tok sérül. Attól függően, hogy a sérülés mennyire érinti a szalagokat, a boka lágyrészsérüléseinek két alapvető formája van. Ha a szalagok és a tok csak valamennyire (és gyakran rugalmasan) megnyúlnak és a megnyúlt területben kevés bevérzés alakul ki, bokarándulásról beszélünk. Abban az esetben, ha a szalagok a túlzott megterhelést nem bírják, és az erő a rugalmasságukon túl nyújtja őket, a szalagok el tudnak szakadni. Ebben az esetben a bevérzés sokkal nagyobb, emellett jelentős funkciózavar is kialakul. A két sérülés között klinikailag elsősorban a bevérzés nagysága, a fájdalom és a funkciózavar tesz különbséget. Kétes esetben röntgenfelvételekkel és a bokaízület megfestésével lehet a két kórképet elkülöníteni.

Rándulás esetén (ha a sérülést enyhének ítéljük) nem feltétlenül kell a sérült bokát rögzíteni. Gyakran néhány napos pihenés, a boka felpolcolása, jegelése, fáslizása elégséges ahhoz, hogy a sérült részek regenerálódjanak. Ha kiterjedtebb a vérömleny és a fájdalom, de a szalagszakadás kizárható, ajánlatos a boka rögzítése. Ez azért fontos, mert a szalagok így kapnak lehetőséget arra, hogy eredeti hosszukra visszazsugorodjanak és korábbi funkciójukat el tudják látni. Ha ez nem történik meg, akkor a szalagok kinyúlt állapotban maradnak és a következő rossz lépésnél már sokkal kisebb erőhatásra is újabb sérülést szenvednek (a boka instabillá válik).

Ennek megelőzésére gipszrögzítés ajánlott, mely a bokaduzzanat megszűntéig (általában 1 hét) csak fekvőgipszsín lehet és a duzzanat elmúlása után lehet járógipszet feltenni további 3 hétre. Gipszeltávolítás után a boka betornáztatása ajánlott.

Abban az esetben, ha szakadás alakul ki, feltétlenül műtéti egyesítésük indokolt. Ha ez nem történik meg, a szakadt szalagok nem tudnak összeforrni, melynek következtében funkciójukat nem tudják ellátni. Ebben az esetben is a boka instabilitása alakul ki, csak az instabilitás még kifejezettebb lesz, mint rándulás esetén. Az instabillá vált bokájú beteg arra panaszkodik, hogy a mindennapi életben a bokája gyakran kifordul, járása emiatt (főleg egyenetlen talajon) bizonytalan, sportolni, táncolni nem tud. Emellett gyakran az érintett oldalon a lábujjhegyre állás is nehezített. Annak érdekében, hogy ezt a helyzetet megelőzzük, a legfontosabb, hogy az aránylag enyhének tűnő bokasérüléseket is vegyük komolyan. Az instabilitást sokkal könnyebb megelőzni, mint kezelni. Abban az esetben, ha a beteget az instabil boka mindennapi élettevékenységében erősen zavarja, két lehetőség van az instabilitás csökkentésére, esetleg megszüntetésére. Az első (és egyszerűbb) megoldás valamiféle külső rögzítővel megakadályozni azt, hogy a boka kiforduljon.

A mai, korszerű rögzítők általában a cipőbe is beleférnek, és megfelelő védelmet nyújtanak. Bizonyos esetekben ez nem feltétlenül jó megoldás, mert elsősorban fiatal hölgyeknél a külső rögzítő esztétikai problémát okozhat, emellett bizonyos tevékenységek (sport) a rögzítőben nem végezhetők. Ebben az esetben merül fel a szalag műtéti pótlásának lehetősége, melyre leggyakrabban a környéken futó inak egy részét lehet felhasználni. A műtéti eredmények nem annyira jók, hogy korlátlanul alkalmazzuk és ez is azt támasztja alá, hogy sokkal jobb az instabilitást megelőzni, mint azt kialakulás után kezelni.

dr. Kállay Miklós
ortopéd sebész