A sarokcsont és a lábközépcsontok fejei között lévő ívelt szerkezetek alkotják a láb hosszboltozatát, míg a két lábközépcsont közötti ívelt rész a harántboltozatot alkotja. A hosszboltozatot elsősorban izmok, míg a harántboltozatot inkább szalagok tartják. Mind a sarokcsont, mind a két szélső lábközépcsont feje úgy alakult ki, hogy az őket borító zsírpárnával együtt jól bírják a terhelést, és ez nem jár fájdalommal.

Normális esetben a harántboltozatot alkotó öt lábközépcsont feje közül csak a két szélső kap terhelést, a középső nem, az csak az aránylag vastag zsírpárnán keresztül érintkezik a talajjal. Ha mozgásszegénység, rossz cipőviselet, alkati adottság stb. következtében a hosszboltozat megsüllyed, akkor ez elsősorban izomfájdalom formájában jelentkezik. Ha a harántboltozatot fenntartó szalagok meglazulnak, az addig terhelést nem kapó lábközépcsontfejek lesüllyednek és egyre nagyobb nyomást kapnak.

A terhelés hatására a lábközépcsontfej csonthártyája izgalmi állapotba kerül. Az alatta lévő bőr is érintetté válik, elsősorban azért, mert a lesüllyedés rendszerint a zsírpárna fogyásával jár együtt.

A bőr gyakran megvastagodik – tyúkszem alakul ki. Ez a megvastagodott bőr a csonthártyát még jobban izgatja, és ezáltal érthető, hogy a folyamat önmagában ritkán szakad meg. A lábközépcsontok fejei között haladó idegek nyomása miatt a lábujjak is zsibbadhatnak.

A leírt folyamatok következtében a betegek arra panaszkodnak, hogy jelentősebb megterhelésre a talp elülső részén erős talpfájdalom lép fel – néha ez olyan erős, hogy a beteg járásképtelenné válhat. A fájdalmakat tovább fokozó tyúkszem eltávolítása csak átmeneti megkönnyebbülést hoz, mert a kiváltó ok, a harántsüllyedés megmarad, és a bőrkeményedés hamar kiújulhat.

A mai korszerű ortopéd technikai lehetőségek mellett, amikor nagyon jó minőségű, a beteg lábához jól igazítható lúdtalpbetétek vannak, elsősorban ez a megoldás. A betegek lábának terhelési viszonyait megfelelő eszközzel fel lehet térképezni, és ezután lehet a rendszerint hőre lágyuló betétet kialakítani. A korszerű betétekre az is jellemző, hogy vékonyak, könnyűek és rendszerint majdnem minden cipőben (gyakran hegyes orrúban is) gond nélkül lehet viselni. Ha a betét megfelelő, még az is gyakran előfordul, hogy a bőrkeményedés pedikűrös beavatkozása nélkül, magától visszafejlődik és elmúlik.

Az esetek egy, szerencsére aránylag kis részében a lesüllyedt boltozat a gyulladások következtében mintegy hegesen rögzül. Ezt az elváltozást orvosi vizsgálat során kézzel egyszerűen és jól lehet diagnosztizálni. Az ilyen elváltozás következménye, hogy ha az ilyen betegnek betétet adunk, azt képtelen lesz megszokni, viselésétől még fokozódhatnak is a fájdalmak. Ha tehát a lúdtalpbetét ellenére a panaszok súlyosan zavarják a járást, korrekciós műtétet kell felajánlani.

A műtéti megoldás lényege az, hogy a lesüllyedt csont ferde átvágása után a beteg fejet mintegy visszahúzzák, és ez a ferde átvágás következtében magasabb helyre kerül, vagyis a talajtól eltávolodik. Műtét után ezt a helyzetet a csontgyógyulásig úgy lehet megtartani, hogy a beteg az operált lábát is terheli, és ez a terhelés elősegíti a fej felemelkedését. A műtét után kb. 1 hétig éreznek a betegek terhelésre fájdalmat, de utána elmúlik. A betegek általában négy hét után lesznek képesek a normál lábbeli viselésére.

dr. Kállay Miklós
ortopéd sebész