Külön lakás: a jó választás?

Kik tartoznak a hívek csoportjába? Ezekre a kérdésekre keressük most a választ.

Napjaink szerelmi, párkapcsolati kódexe mind jobban különbözik a szüleink, nagyszüleink követte irányelvektől. Szeretni egy férfit vagy nőt, aki szerelme minden jelével elhalmoz minket, ma már nem feltétlenül jelenti azt, hogy együtt kellene élni vele. Szerelmi kapcsolatban élni, de külön lakni - miért is ne? Ez az egyelőre még nem jellemző gyakorlat a régi kötöttségek, társadalmi elvárások, évszázados tradíciók béklyóját magáról lerázó, új szellemben gondolkodó párok esetében lassan kezd elterjedni.

Éljen a függetlenség!

Nemzetközi felmérések szerint a külön lakás modellje egyre népszerűbb egyes, főként a nagyvárosokban élő, szabadelvű párok körében. A kutatásokat végző pszichológusok arra is kíváncsiak voltak, kik alkotják közelebbről ezeket az új párokat. Úgy találták, hogy főként azok a harmincasok, akik számára a szabadság létfontosságú, mindennél nagyobb érték, vagy már megtapasztalták a katasztrofális közös életet, és emiatt a jövőben másképp kívánnak bármilyen párkapcsolati, szerelmi viszonyt fenntartani. Emellett a közös fedél egyetlen üdvözítő alternatíváját elvetők körében - a szociológusok szerint - foglalkozásukat, érdeklődési körüket tekintve bizonyos hasonlóságok megfigyelhetők. Elmondható róluk, hogy a leggyakrabban művészek (zenészek, építészek, képző-, ipar- vagy fotóművészek), a szellem emberei, szabadfoglalkozásúak, de mindenképp liberális gondolkodásúak. Olykor nomád életet élnek, időbeosztásuk nem kötött, gyakran költöznek egyik helyről a másikra. Sajátos személyiségük miatt így nincs semmi meglepő a rutinnal és az unalommal való szembeszegülésükben - hiszen bilincsben, lefékezve éreznék magukat abban a pillanatban, amikor fizikai életterüket meg kellene osztaniuk mással.

Új szerelmi credo

A legtöbb pár egybeolvadt érzelmileg-anyagilag a másikkal korábbi együttélésük során, és ha kudarc érte őket, a világ minden kincséért sem hagynák magukat ismét csapdába csalni. A függetlenség náluk új szerelmi hitvallássá vált, egyúttal a hosszan tartó párkapcsolat zálogát jelenti. A kudarcélményen átesett, ilyen párok úgy gondolkodnak, hogy az együttlakás megöli a szerelmet, míg a különélés esetében minden találkozó magában hordozhatja a megújulás lehetőségét. Mi több, a külön élő párok kapcsolattartási módja ösztönzi a kommunikációt köztük arra nézve, hogy határozzák meg egymással szembeni igényeiket vagy a szabadság nekik tetsző mértékét. Megállapodhatnak például abban, hány estét, éjszakát töltsenek egyedül, és mennyit együtt hetente. De vajon fokozottabban jelentkezik-e a hűtlenség esélye ebben az új szerkezetben? Ennek veszélye nem nagyobb, mint a hagyományosan együtt élő pároknál - állítják a pszichológusok. Hiszen például a közös otthonban későn haza érkező másik fél kérdőre vonása gyakran csak hazug válaszokat von maga után: az együttlakás nemigen fékezi a hűtlenkedésre való hajlandóságot - ha az megvan valakiben. Emellett megfigyelhető, hogy ezek az újfajta párok általában nem ismerik a féltékenységet, a kapcsolatok egyik fő megmérgezőjét - legalábbis nem tulajdonítanak neki jelentőséget. A féltékenység bizonytalanságot és függőséget jelez, ami - azzal együtt, hogy a felek gyakran kizárólagos jogot formálnak egymásra -, benne rejlik a közös fedél alatt élő párok életvitelében.

Ellenérvek

Pusztán azért is, hogy elkerüljék a közös, mindennapi élet kisebb-nagyobb bosszúságait, sokan képesek mindent megadni. Így egymás közelében lakni, nem könnyen megvalósítható, de pl. jó megoldás. A legtöbbször azonban a nő bontja fel a különélési megállapodást, mert ha gyermek után vágyik, szertefoszlanak a függetlenségről szőtt, korábbi álmok. Vannak emellett olyanok is, akik túlmennek bizonyos materiális megfontolásokon, és más megközelítésből védik a páros élet előnyeit. Egyes szociológusok például azért állnak ki mellette, mert szerintük az biztosíthatja az átmenetet a született egoistáknál (az addig észre sem vett) önzésből az általános törődés, a másikra való figyelés állapotába. Pontosabban szólva: a túlzottan előtérbe helyezett énkép megszüntetésére, az egoista ösztönök megfékezésére és a közös élet értékeinek bizonyítására szerintük nincs jobb helyszín egy közös szerelmi fészeknél (egy fedél alatt). A páros élet során mindkét fél megtanulhatja, mit jelent a másik irányában mutatott felelősség, és különben is, mit ér a szerelem, ha nem állja ki az idő és az együttélés próbáját? - teszi fel a kérdést az ellentábor. A szóló élet hívei azonban mindezt nem így látják...

Körkép az új szingli csoportokról

Egyedül élni, más életmódot választani, mint a régi párok... ez tehát napjaink egyik új jelensége. De egy világ választja el azokat, akik mellette voksolnak, és azokat, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy kikerüljenek belőle (egyelőre ők vannak többségben) Pedig a páros lét fogalma változásainak át kellene hidalniuk a két gondolkodásmód között tátongó szakadékot. Mennyi rá az esély? Ennek becsléséhez vizsgáljuk meg először a nőtlen/hajadon fogalom definícióját, majd ismét - közelebbről - azt, hogy kik tartoznak a párosan egyedül élők körébe.

Hivatalos értelemben a nőtlen/hajadon esetében olyan személyről van szó, aki soha nem kötött még házasságot. Ez a meghatározás azonban csak papíron igaz, leszűkítő jellegű. (Egyébként a hajadon/nőtlen állapot számos formája visszafejlődött: a vénlányok sokkal kevesebben vannak, mint hajdanán, és maga a fogalom mintha feledésbe merült volna.) Hiszen modern korunkban nagyobb súllyal esik latba az életmód, mint a családi állapot. Ebből a szempontból változatos eseteket különböztetünk meg a gyakorlatban. Ilyen például azoknak a fiataloknak a szerelmi kapcsolata, akik szabadelvűségük miatt, ha lehet, kihátrálnak a páros élet együttlakást - és még inkább házasságot - jelentő részéből. Így vannak vele a fiatal káderek is, akik egy ideig csak a karrierjük építését részesítik előnyben, és tartós kapcsolatra, közös fedélre a társukkal 30 éves koruk előtt nem is gondolnak. Ez esetben nem csak a férfiakról van szó: sok nő is előbb ábrándozik karrierről, magas beosztásról a szakmájában és később gondol családra, gyerekre. Van azután olyan egyedülálló is bőven - az informatikai forradalom eredményeként -, aki pl. az egész hetét az internet mellett tölti, és csak a hétvégeken foglalkozik a szerelemmel, találkozik a párjával. Hagyományosan őt hívják átmeneti egyedülállónak, aki sokszor úgy gondol tartós viszonyra, házasságra, hogy még a szüleinél lakik.

Megkülönböztethetünk még olyan időszakosan egyedülállókat is, akiknél váltakoznak a magányosság és a páros élet szakaszai. Egyeseknek közülük azonban később már nincs kedve az újrakezdéshez, míg mások csak egy bizonyos ideig akarnak profitálni visszanyert szabadságukból. Bár ez utóbbiak persze azt szeretnék, hogy ez az időszak csak átmeneti legyen, de általában az a vége, hogy hosszabb idő eltelte után valóban egyedül maradnak. Őbelőlük lesznek aztán a megrögzött agglegények/hajadonok. A szólóban élő csoportokhoz tartoznak még az özvegyek vagy az egyedül élő elváltak gyerekkel, illetve anélkül - az össz-taglétszám pedig egyre nő...

Társra lelni - régen és ma

A mai világban sokkal több lehetőség adódik a találkozásokra, mint mondjuk 50 évvel ezelőtt. De ha megsokszorozódtak is az ilyen alkalmak, annak valószínűleg kárát látja a spontaneitás: nagyon magasak az igények, a léc egyre feljebb kerül, az előre megfontoltság dönt egy viszony kialakulásában a spontán érzelmek helyett. Az ideális férfit/nőt keressük, és elmulasztjuk megélni a szimpla szerelmi történeteket...

A másik változás - a régi korok gyakorlatához képest - a házasságközvetítők fokozatos eltűnése, legyen az akár szülő, rokon, akár profi közvetítőiroda. Ez természetesen nagyobb szabadságot von maga után, és a szerelmet helyezi előtérbe a párkapcsolatban - de amint tartós elkötelezettségről van szó, a fiatalok többet haboznak, mint évtizedekkel ezelőtt. Az ő fogalmaik szerint a páros élet nem feltétlenül szinonimája a házasságnak. Más alternatívák (pl. élettársi kapcsolat) mellett szerintük lehet tartós a kapcsolat együttélés nélkül is. Míg a házasságkötések száma határozott csökkenést mutat napjainkban, sokasodnak az egyéb megoldások a szerelmi kapcsolat fenntartására. Távolabbról szemlélve a dolgot: mennyiségi tekintetben a házasság válságáról is beszélhetünk, de nincs szó erről, ha a kapcsolatok ok minőségét vizsgáljuk. Mert a párok számára sokkal fontosabb már az utóbbi szempont, a házasságot pedig múlandónak tartják. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a szabad kapcsolatban sokkal könnyebb a válás, így emiatt is tanácsos a viszony minőségére figyelni, a másik megtartása érdekében.

Társkereső (házasságközvetítő) klubok egyébként régóta léteznek - már a XIX. század nagyvárosaiban nyomukra bukkanhatunk. De a régi elképzelések hozzáidomultak modern korunk világához, eszközeihez, lehetőségeihez. A célzatos diszkóba járás vagy az internetes ismerkedés a régi módszer új köntösben, melynek a szelleme ugyanaz: befolyásolni, siettetni a sorsot, és remélni, hogy egy érzelmi kapcsolat racionális kritériumokon nyugodhat. Noha léteznek ily módon létrejött, tartós kapcsolatok, azok a ritkább esetek közé tartoznak. Az érdeklődés az ilyen jellegű ismerkedés iránt mindamellett pszichológiai szempontból jótékony hatású. A nőkbe lelket önt, hogy újra bízzanak vonzerejükben, fenntartja a vágyat és a reményt új társ megtalálására, emellett próbára teszi a másik nem képviselőire gyakorolt hatást... Van játékos oldala is a dolognak, ami szórakoztató, és emellett szertartásossá lehet tenni egy találkozást - mindezek is okai a spontaneitás említett hiányának.

A szingli lét pozitív kicsengése

Eredetileg nagyon rossz társadalmi megítélés alá esett, aki egyedül élt: az a kudarccal, visszautasítással volt egyenlő számára - csupa negatívummal járt. Az egyedülállóra évszázadokon át szinte fenyegető veszélyként tekintett társadalom és a család, hiszen így az utódlás kérdése megoldatlan maradt. Ma a szólóban élők nagy többsége, mint a fentiekben arról már szó volt, korábban megtapasztalta a páros életet, és nem törődik a társadalmi előítéletekkel. A kudarcot a közös élet tényének tudja be, és nem feltétlenül személyes kapcsolatának. A demográfiai vagy a családalapítás mellett szóló érvek pedig már rég hatástalanok. Az identitást inkább a társadalmi helyzet határozza meg, mint a családi állapot. Mi több, az egyedülálló státuszhoz kapcsolódó hajdani értékek, az individualizmus vagy a szabadság közösségi értékekké váltak. Nehéz ma egoizmussal vádolni azt az egyedülálló személyt, aki a társas élet egyik pillére. Akik pedig párban élnek, egyre inkább követelik maguknak az egyéni szabadságot. Nem csoda hát, az egyedül élők megítélése a negatívból fokozatosan pozitívba fordul...

[Forrás: Galenus]