A vizsgálat
A
Sleep folyóiratban közzétett kutatás során a krónikus álmatlanság fogalmát,
mint az egy hónapnál hosszabb ideje fennálló elalvási nehézséget, vagy
az éjszaka folyamán a tartós alvás akadályozottságát vizsgálták.
A vizsgálatban megközelítőleg 25,000 felnőtt vett részt. A páciensek két kérdőívet
töltöttek ki, melyekben alvási szokásaikról, depressziós, szorongásos tüneteikről,
esetleges alvászavarokról kérdezték őket. Az első kérdőív az 1980-as évek közepén,
a másik 11 évvel később készült.
Az eredmények
A kutatásban a későbbiek során csak azok vehettek részt, akik az első kérdőív
kitöltésének időpontjában nem mutattak szorongásos, depressziós tüneteket. A
11 ével később felvett adatok arról tanúskodtak, hogy a depressziós és szorongásos
tünetek nagyobb gyakorisággal jelentek meg az álmatlanságtól szenvedő pácienseknél.
A vizsgálat adatai alapján az álmatlanság kezelésével megelőzhető, hogy a betegeknél
szorongásos tünetek jelenjenek meg. A kutatás eredményei egyúttal az álmatlanságtól
szenvedő páciensek fokozott felülvizsgálatára hívják fel a figyelmet. Azt azonban
a kutatást végző orvosok sem ellenőrizték, hogy az álmatlanság megszűnésével
a szorongásos tünetek is rendeződnek-e.
Forrás: www.orvostkeresek.hu
2008-01-03 12:10:38