Az onkológiai megbetegedések listáján első helyen szerepel a tüdőrák, nemcsak előfordulását, hanem halálos kimenetelét illetően is. A tüdőrákban szenvedők csaknem fele egy éven belül meghal.
A tüdőrák gyakorisága nemcsak orvosi, hanem szociális problémát is jelent: az emberek többségének csak akkor – vagy még akkor sem - jut eszébe, hogy rákszűrésre menjen, ha erre "meghívót" kap. Pedig az időben diagnosztizált tüdőrákos megbetegedésen még meg lehet segíteni.
Férfiak betegsége
Az elmúlt öt évben továbbra is az a tendencia figyelhető meg, hogy 10 betegből 9 férfi, ezért is nevezik a tüdőrákot a férfiak betegségének. Vannak azonban olyan országok, mint például Kuba, ahol a férfiak mellett sok nő is megbetegszik. Oroszországban kevés nő esik áldozatul a betegségnek, de a gyengébbik nemnél a tüdőben keletkezett daganatok túlnyomó része rosszindulatú és nehezen gyógyítható.
A tüdőrákot azért nagyon nehéz gyógyítani, mivel a kezdeti stádiuma csak nehezen diagnosztizálható. A daganat egyrészt megjelenhet a hörgőkben (centralizált rák), vagy közvetlenül a tüdő szöveteiben. (periférikus rák). Az első típusú daganat esetében, ha az ember köhögni kezd, felszökik a hőmérséklete, lázas lesz, a második esetben viszont hosszú ideig egyáltalán nincs tünete a betegségnek.
Ha bármi szokatlant észlel, forduljon orvoshoz!
Ha a páciens azzal fordul háziorvosához, hogy már hosszú ideje köhög, a doktor többnyire felső légúti megbetegedésre tippel, és gyulladáscsökkentőket, vitaminokat ír fel, anélkül, hogy röntgen-vizsgálatra küldené betegét. Pedig alaposabb kivizsgálásra lenne szükség, úgynevezett fluorográfiára, bronchoskópiára kellene küldeni a pácienst. Ugyanis ezekből a felvételekből már diagnosztizálni lehet a rákos sejteket. Előfordul, hogy a beteg hónapokig szenved, mert tüdőgyulladást állapítottak meg nála, de az is megeshet, hogy a túlterhelt röntgenorvosok nem veszik észre a tüdő szöveteiben megjelent daganatot, mert alig látható a felvételen. Így csak kevesen kerülnek időben az onkológus szakorvoshoz.
A periférikus rákot még mindig véletlenszerűen, röntgen vizsgálaton fedezik fel. A dohányosok pedig már megszokták, hogy időnként köhögnek, így természetesnek veszik, nem foglalkoznak vele. Ha a köhögés természete megváltozott és jelentős váladékkal jár, mindenképpen orvoshoz kell fordulni!
Tízszer gyakoribb dohányosok körében!
Az onkológusok szerint a betegség kialakulása a dohányzásra, a levegőszennyezésre és egyéb káros vegyszerek belélegzésére vezethető vissza. Mindezek a tényezők valóban előidézhetik daganatok kialakulását, ám a tüdő legfőbb ellensége a dohányzás. A füstölők körében a rák tízszer gyakrabban alakul ki, de jelentőséggel bír a cigaretta minősége és mennyisége is. Előfordult-e már, hogy valaki a rokonságban valamilyen daganatos betegségben szenvedett?
Dolgozott olyan helyen, ahol azbesztet, nikkelt, vagy radont használtak? Autósztráda van otthona közelében? Makacsan köhög? Saját maga megnyugtatására évente egy alkalommal menjen el tüdőröntgenre! Még egy átvészelt tüdőgyulladás is kiválthatja a daganatos elváltozást.
A betegek akár 70%-a menthető volna!
A tüdőrák esetében leghatékonyabbnak az operatív beavatkozást tartják. A beteget műteni az I, II stádiumban, ritkán a III. stádiumban lehet. Az onkológusok szerint mindössze minden tizedik pácienst lehet operálni. Ennek oka főként az, hogy csak igen kevés esetben veszik észre még a kezdet kezdetén a daganatot. Ha ezt időben diagnosztizálnak, akár a betegek 70 százalékát is meg lehetne menteni. Az esetek többségében a tüdőrákot azonban már csak előrehaladott stádiumában fedezik fel. A 70 éven felüliek közül százezer emberből négyszázötvennél alakul ki a tüdőrák. Az idős korúakat gyakran nem maga a betegség, hanem az operációval járó megterhelés viszi el. A 40-50 évesek korosztályában ez az arány valamennyivel kedvezőbb. A műtét sikere függ a daganat elterjedésétől és típusától is.
A tüdőrák olyan betegségek összessége, amelyeket a daganat mikroszkopikus felépítése alapján különböztetnek meg. A konzervatív gyógyítással foglalkozó orvosok két részre osztják a rákot: kissejtű és nem kissejtű képletre: a sebészek figyelembe veszik a nem kissejtű rák különféle típusait is.
A daganatos sejtek rosszindulatának mértéke szerint még alcsoportokat is meghatároznak. A pontos diagnosztika nagyon fontos a gyógyításnál alkalmazott módszerei szempontjából.
A tüdőrák terápiájának változásai
Mostanában a szakemberek sokat vitatkoznak a műtétekről is. Ugyanis egy beteg embernek nemcsak az a fontos, hogy túlélje a műtétet, a beavatkozás után normális életet is szeretne élni. Ez pedig jelentős mértékben függ attól, hogy az operáció után mekkora marad tüdejének légzőfelülete.
A tüdő 10 szegmensből áll, amelyek a jobb oldalon 3, a balon pedig 2 részből állnak.
Az 50-es években a sebészek úgy gondolták, függetlenül az eredeti daganat nagyságától és állapotától, a beteg tüdőt a nyirokcsomóval együtt el kell távolítani. Az ilyen műtétek után a beteg légzőfelülete 80 százalékkal csökkent. Később, a 60-a években a kezdeti stádiumban lévő tüdőráknál csak a beteg felületet távolították, el így a beteg életminősége és élettartama is megnőtt. A 70-es évektől csak a rosszindulatú sejteket likvidálják, és az egészséges hörgőket összekapcsolják a főhörgőkkel. Sokan még azzal is próbálkoznak, hogy a nyirokcsomókat is meghagyják. Ez az onkológusok szerint azért veszélyes, ugyanis ezek a mirigyek átvihetik a rosszindulatú sejteket a szervezet más részeire. Már léteznek olyan beavatkozások is, amikor lézert használnak a rákos sejtek elpusztítására.
Egy tüdővel is teljes értékű életet lehet élni. Természetesen el kell felejteni a 100 méteres futóversenyen való részvételt, de dolgozni lehet. Gyógyultnak akkor mondható egy beteg, ha túléli az 5 évet. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a rák korai stádiumában forduljon szakemberhez.
[forrás: Galenus]
2002-11-18 15:05:52