A fiatal asszony

- Doktor úr, tegnap reggel annyira szúrt a szívem! Először belehasított, itt, a szegycsont felett, aztán a fájdalom lekúszott a hasamba, majd fel, a nyakamban is éreztem a kínt. Tizenöt percig is eltartott, aztán mikor nagyokat sóhajtottam, enyhült, de akkor meg mintha nyomott volna. Este pedig, amikor már azt hittem, vége a szenvedésemnek, minden kezdődött elölről.
- Gombócot is érzett a torkában?
- Nagyon is.
- Szokott zsibbadni a keze-lába?
- Igen, és sokszor be is görcsöl. Ja, igen, majdnem elfelejtettem: nagyon gyakran fázékonyak, jéghidegek a végtagjaim.
Megnyugszom - valószínűleg nincs nagyobb baj. Természetesen alaposan megvizsgálom, EKG-t készítek róla. Közben mellesleg kikérdezem, kíváncsiskodok. A csinos, molett asszonykából ömlik a szó: annyi a baja, nemrég vált el részeges férjétől. Bizony zenésen: pereskedés, vita a lányuk láthatásáról, meg is látszik annak tanulmányi eredményein. Az addig kitűnően tanuló serdülő újabban gyakran lóg a gimnáziumból, több tárgyból bukásra áll, a sportot is abbahagyta. A lány meg egyre többet csüng az apján, az viszi rossz útra - már a lányt is kínálta sörrel.
- Nekem meg a szívemre ment. Mondja, doktor úr, nagy a baj?
- Nincs nagy baj, legalábbis testi, szervi probléma - teszem hozzá a pontosság kedvéért. A fiatal hölgy szíve teljesen egészséges, csak éppen családi, lelki problémái jelentkeznek ilyen változékony tünetek alakjában.

Hogy honnan tudtam már az elején, a családi háttér ismerete nélkül? Sok mindenből. Először is, a panaszok színes, árnyalt, "nagy kedvvel" történő ecsetelése inkább az ilyen, úgynevezett pszichoszomatikus tünetekre jellemzők. Az igazi nagybetegek sokkal szűkszavúbban, riadtabban, lényegre törőbben szokták elmesélni a bajaikat. Általában. Mert persze sokfajta beteg és ember létezik, zárkózott és nyitott, fecsegő és szűkszavú, hipochonder és sosem panaszkodó.

A szív pedig "nem tud" szúrni. Nyom, szorít, görcsöl, de a fájdalmak - legalábbis az igazi szívbetegek fájdalma - a legritkább esetben szúró jellegű. A kísérő panaszok is, a "gombóc a torokban" inkább idegi, nem pedig szív eredetűeknek tűntek. A kéz-láb zsibbadásnak sosem oka szívbaj. Azt pedig, hogy a végtagok gyakran görcsölnek, a vér csökkent kalciumhiánya váltja ki. Ahhoz viszont bonyolult anyagcsere-folyamatok vezetnek, melyek valószínű elindítója a páciens ideges szapora légzése volt.

Természetesen mindez kezdetben csak teória, amelyet (szerencsére) a szívgyógyászati vizsgálat eredményei igazoltak. Hisz a szervi elváltozás legkisebb gyanúja esetén elküldtem volna a hölgyet röntgenre, vagy megnéztem volna ultrahanggal is a szívét. De erre most nem volt szükség.

Sajnos az orvostudományban nincs biztos válasz - mert a (teljes) igazság: azért a mellkas szúrhat is. Például, szerencsére ritka spontán légmellnél (pneumothorax, PTX), amikor a légzőszerv egyik léghólyagcsája megreped, és az egyik tüdőfél egyszerűen kipukkad, leereszt, mint a lufi. Nem kellemes, de jól gyógyítható betegség. Ezenkívül szúrhat, fájhat az izom, a csont, a bordaközi ideg. Lehet a hátterében gyulladás, fertőzés, trauma. Illik szólni a reflux-betegségről, azaz a gyomortartalom visszaáramlásáról a nyelőcsőbe: igen változatos mellkasi panaszokat utánozhat.

Mint mondtam, sok minden szúrhat. A szív nem.

Az egyetemista

A következő húszéves, feltűnően görnyedt hátú, előre esett vállú hölgyet viszont egyből elküldtem pszichológushoz. Őt, szokatlan módon, a mamája kísérte el.ű
- Egész nap otthon gubbaszt, iskola után szinte ki se mozdul a szobájából. Nem tanul, csak ücsörög a tévé előtt, és hosszú órákon át hülye szappanoperákat bámul. Ha unszolom, hogy tanuljon, szórakozzon - éljen! -, csak vonogatja a vállát, és állandóan különböző fájdalmakkal jön elő. Hol a feje hasogat, hol a mellkasába nyilall valami, hol a hasa görcsöl. Ha meg nagyon erősködöm, hogy kezdjen magával valamit, el kezd kiabálni velem, és rám csapja az ajtót. Komolyan kétségbe vagyok esve. Én csak egy szegény özvegyasszony vagyok. Mióta tavaly elment a férjem - rákja volt szegénynek - egyedül kínlódok a három gyerekkel. Már teljesen kivagyok!"
Nézem a fiatal egyetemistát. Ökölbe szorított kéz, lesütött szem, faggatásomra kényszeredetten odavetett néhány elharapott szó. Az egész ember egy merő görcs. Megvizsgálom azért, de a kicsit emelkedett vérnyomáson kívül nála sem találok eltérést.
Nyilvánvaló, hogy nagyon szorong, ahogy látom-hallom, van is miért. Sem ő, sem a mamája, de együtt sem képesek megoldani, feloldani a nehéz élethelyzetet. A pszichológus sem fogja visszaadni a családfenntartó atyát, ám segíthet abban, hogy a lány kiadja magából a bánatát, feloldódjon esetleges bűntudata, és közösen próbálják legalább enyhíteni a lelki nyomást.

A gyerek

Vannak egyszerűbb esetek is.

- Nagyon szúj a szívem, dagad a lábacskám - közli a gyermekorvossal vidáman a nevető szemű helyes kis pufók hároméves óvodás. Majd hozzáfűzi: - Odavagyok nagyon! - És nagyot kacag, mint egy jól sikerült tréfán.

A gyerek majd kicsattan az egészségtől, alig bírja kivárni, hogy végre levegyem a hallgatót a mellkasáról, máris rohan a sarokban lévő játékokhoz.

- Nincs a családban szívbeteg?

- A nagymama. Ő vigyáz rá egész nap, amíg mi dolgozunk - mondja a csinos menedzseranyuka. - Akartam bébiszittert szerződtetni, nem nagy ügy, de az anyám annyira odavan a gyerekért! Belepusztulna, ha elvennénk tőle élete egyetlen értelmét. Pedig szívbeteg, reggeltől estig panaszkodik a szívére. Itt fáj, ott fáj, és bizony a lába is dagad.

A gyereknek semmi baja, egyszerűen utánozta a nagyanyját.

Tanulja az életet...

dr. Nemes János