Ha túl fáradt...
a szexhez
Eddig nem is gyanítottuk volna, ám valójában a fáradtság az eddigi egyik legfontosabb tényező a szakításban. Az Egyesült Államokbeli párok 58 százaléka ugyanis túl fáradt a szexhez. A National Sleep Foundation (NSF) aktuális tanulmánya szerint az alváshiány miatt kialakuló kimerültség igen jelentős tényező a házassági problémák kialakulásában és a házastársi kötelezettségek elhanyagolásában.
a munkához
Ehhez járul még az is, hogy az alvásproblémák miatt jelentősen nő a dekoncentráltság mértéke, így nagyobb például a munkahelyi hibák elkövetésének lehetősége is.
Az alvásproblémák...
Az NSF tanulmányának kedvéért 1.500 felnőttet kérdeztek ki az alvási szokásaikról. Az eredmények szerint a megkérdezettek 75 százaléka szenved alvásproblémák miatt - gyakori az éjszakai felébredés, a felriadás, a horkolás. Ugyanakkor e probléma csak kevesekben tudatosul, félvállról veszik, ignorálják - áll a tanulmányban.
Pedig a probléma nem elhanyagolható: a teszt-személyek hatvan százaléka nyilatkozott úgy, hogy kimerülten is szokott vezetni, négy százalékuk azt is bevallotta, hogy már balesetet is szenvedett amiatt, hogy - ha csak egy másodpercre is - elaludt a volánnál. Harmadukkal fordult elő, hogy kimerültség miatt nem ment be dolgozni, vagy hogy elkésett a munkahelyérő. Szintén a megkérdezettek harmada állította, hogy rengeteg hibával végzi a munkáját, vagy hogy fáradtság gyakran elfelejtett egy megbeszélt találkozót. Az alvásproblémák 77 százalékának a partner az oka, akinek horkolása miatt a másik fél nem tud jól aludni.
...és a következményei
A felnőtt szervezetnek ajánlott hét-nyolc órányi alvás helyett a megkérdezettek átlagosan 6,9 órát alszanak. Az alvási problémások 87 százaléka tévézik, 64 százaléka olvas, 47 százaléka szerelmeskedik alvás helyett.
A megkérdezettek több mint egyharmada definiálta magát rossz alvóként, és ismerte be, hogy ez a magánéletében igen jelentős problémát okoz: gyakran túl fáradt a szexhez. A házasok közül 25 százalék mondta azt, hogy ritkábban él szexuális életet a fáradtság miatt, és jelentősen kevésbé érdeklődik a szex iránt.
Forrás: Galenus
2008-03-30 09:00:00