 |
|
|
|
Nyári jó tanácsok sérülés esetén
|
|
|
|
|
|
Júliusban már a nyár kellős közepén vagyunk. Kikapcsolódunk, nyaralunk, utazunk,
pihenünk, de tartsuk szem előtt, hogy ezzel együtt nagyobb az esélye a kisebb-nagyobb
sérülések keletkezésének. Ne feledjük, hogy a gyógyulási időt, a seb későbbi
sorsát az első ellátás alapvetően befolyásolja. Ehhez adunk néhány jó tanácsot
a jódtartalmú fertőtlenítőszer használatával.
|
A legfontosabb annak felismerése és eldöntése, hogy szükséges-e azonnali sürgősségi ellátás vagy elegendő később felkeresni az orvost. A sérülés eredete és mértéke alapján kell mérlegelni (horzsolt, vágott, szúrt, harapott, mély, felszíni, kiterjedt seb).
Mit tegyünk?
- Súlyosnak ítélt esetben azonnal forduljunk orvoshoz, illetve keressük fel a legközelebbi ügyeletet, de addig is, amíg szakember nem látja, a vérzés elállítása az elsődleges feladat.
- Szennyezett seb esetén javasolt mielőbb orvoshoz fordulni, aki szükség szerint tetanuszfertőzés elleni oltóanyagot is bead.
- A horzsolt sebet a steril kötés felhelyezése előtt gyengéden mossuk le folyó vízzel, majd a jódtartalmú sebfertőtlenítővel kenjük be a sebfelületet és környékét.
- Kisebb vágott vagy zúzott seb esetén a seb környékét tisztítsuk meg, majd a szennyeződéseket próbáljuk meg eltávolítani. Fertőtlenítéshez használjunk jódtartalmú oldatot, mely sebre kerülve nem okoz fájdalmat (nem csíp), könnyen kezelhető (textíliából, bőrről könnyel eltávolítható). Csak ezután tegyünk rá steril kötést.
- Nagyon erősen vérző sebre nyomókötést kell felhelyezni és azonnal orvoshoz kell fordulni.
- A jódoldat alkalmazható még nyálkahártya, száj-garat fertőtlenítésére, sőt nőgyógyászati kezeléseknél is.
[Forrás: Galenus] 2008-07-21 14:16:42
|
|
|
Egy közel 100 dohányos fiatal megkérdezésével végzett kutatás eredményei szerint majdnem 70%-os azok…
Évente 14-16 ezer mérgezéses eset történik Magyarországon. A vegyi anyagok minden háztartásban megtalálhatók,…
A felnőtt lakosság jelentős többsége naponta fogyaszt kávét kifejezetten az ébrenlét fokozása érdekében…
|
 |