A válasz természetesen igen. A kérdés a következő: mekkora fizikai terhelést bír el az infarktuson átesett páciens? Ez függ attól, hogy milyen kiterjedésű infarktusa volt, voltak-e szövődményei a szívroham után, illetve hogy milyen volt a rehabilitációs időszak.
Gyakori probléma, hogy a beteg terhelhetősége az infarktus lezajlása után megfelelő, de úgynevezett pszichikai impotencia alakul ki nála az újabb rohamtól, vagy esetleg a haláltól való félelmében.
Az infarktuson átesett betegeket nem ritkán olyan gyógyászati segédeszközökkel, vagy gyógyszerekkel látják el, amelyek kedvezőtlenül hathatnak nemi életükre. Ebben az esetben tanácsos kardiológushoz fordulni, aki felülvizsgálja a gyógyszereket és esetleg más készítményt ír fel, amely kedvezőbben hat szexuális életére.
Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a nemi aktus idején mindkét partner jelentős fizikai megterhelésnek van kitéve. Ez egyenértékű azzal, mintha az ember több emeletet menne felfelé a lépcsőn, vagy futna pár száz métert. Sok szívinfarktuson átesett beteg gyógyulása után néhány héten belül megszokja ezt a terhelést. Ahhoz, hogy a nemi együttlét ne terhelje a szívet, a következőkre kell odafigyelni: lehetőleg a már megszokott partnerrel, a megszokott körülmények között és olyan pozícióban legyünk együtt - főleg az első időben, amely nem jár komoly fizikai megerőltetéssel.
[forrás: Galenus]