A hiúságot – legalábbis ami a külsőségeket illeti – asszonyi gyarlóságnak tartja a közvélekedés. Ha más nem, a hajnövesztő szerek és bűbájolások évezredek óta lankadatlan diadalmenete azonban nem erről árulkodik. Egy jó tollú poétának ma sem kellene sokáig keresgélni, hogy Arany János rászedett hősének utódját megtalálja egy "A bajusz"-hoz hasonló vígeposz megírásához.

Hatalmi jelkép

Sok példát ismerünk az állatvilágból, hogy a vezérhímnek az erejével párosult dús sörénye kölcsönöz tekintélyt, méghozzá nemcsak a meghódítandó nőstények körében: a fiatalabb hímek feletti uralkodásnak is ez a záloga. A férfiúi ékesség gyérülésével alábbhagy az alattvalók engedelmessége, míg végül a feltörekvő új nemzedék legerősebb és legékesebb tagja viadalban legyőzi és elkergeti az erejét vesztett korábbi uralkodót. A metaforikus kifejezés: “hajkorona“ arra utal, hogy a hajzat és a hatalom között nyelvalkotó őseink is összefüggést láttak.

S mintha ezt a forgatókönyvet írnák újra a mítoszaink. A bibliai Ézsauban feszülő őserő gyapjas szőrzettel társult. A fiatalabb, csenevész Jákob csak ennek csalárd mímelésével juthatott az elsőszülöttet megillető jogokhoz. Sámson hatalmas ereje a levágott hajtincsével együtt odaveszett. A legkülönfélébb népek meséiben a gonosz manókat bűverejüktől fosztotta meg hosszú hajuk, szakálluk lemetszése egyetlen kardcsapással.

Mindenesetre az európai, de az Európán kívüli kultúrákban is igen mély gyökerei vannak annak, hogy mind a mai napig a férfiúi vonzerő, képességek és dominancia egyik legfontosabb szimbóluma a fejet borító dús szőrzet. A frizura vagy a bajusz a szakáll leginkább divatos fazonja koronként és országonként változott ugyan, ám a férfiideálként bálványozott mai mitologikus hősök, a film- és tv sztárok között csak kivételképpen lehet ritkuló halántékú vagy egyenesen kopasz daliát találni. A tar vagy beretvált koponya ezzel szemben egészen a legutóbbi időkig valamiképpen az aszkézist, a szerzetesi élettel együttjáró lemondást jelképezte.

Oktalan ijedelem

Ezek a régmúltba visszanyúló hagyományok magyarázhatják, hogy sok, józannak ismert férfiún eluralkodik a pánik, amikor észreveszi, hogy a homloka két oldalán gyérülni kezd a haj. Az öregedésre, a teljesítőképességek – ideértve a szexuális teljesítményt is – hanyatlására figyelmeztető jelnek vélik. Az ijedelemből azután a fodrászok, a hajszeszek, balzsamok gyártói húznak hasznot, míg a lelki béke, a családi nyugalom nemegyszer kárát látja.

Márpedig az élettani vizsgálatok azt bizonyítják, hogy az emberi nemnél az ilyesfajta félelemnek biológiai alapja nincsen. A jellegzetes hajhullás nemhogy a férfiasság hanyatlását jelenti, de egyenesen a hím nemi hormonok, az androgének termelését feltételezi. Ezt egyébként már Hippokrátesz is megfigyelte és leírta; aki szintén kopasz lévén, maga is érintett volt az ügyben. A közelmúlt egyik tekintélyes bőrgyógyász professzora pedig így foglalta össze a sokakat elkeserítő testi sajátosság lényegét: "eunuchot még nem láttak megkopaszodni".

Valójában olyan veleszületett testi adottságról, külsődleges jegyről van tehát szó, aminek legfeljebb a hamis közvélekedés tulajdonít nagyobb jelentőséget, mondjuk a szem színénél, a fül formánál vagy a termetnél, a testmagasságnál. Felesleges ezért szégyellni, rafinált fésülködéssel, parókával, más praktikákkal törekedni az elleplezésére, ahogyan önmagában büszkeségre sem ad okot.

Egyszerűen tudomásul kell venni; elfogadni és beépíteni abba az önmagunkról, a külső és belső tulajdonságainkról, az értékeinkről, képességeinkről alkotott összképbe, amit a pszichológusok testsémának neveznek.

Dr. Gábor Zsuzsa