A GfK LHS HealthCare egyéni interjúk alapján készített felmérésének eredményei
szerint még az érintettek sincsenek tudatában a gyomorégés által hosszú távon
okozott betegségeknek. A megkérdezettek elmondásából kiderül, hogy a problémát
a tünetek "házi" kezelésével igyekeznek mérsékelni és a megelőzésre
csak azok fordítanak komoly figyelmet, akik már súlyosabb panaszok orvoslásán
vannak túl.
A GfK LHS HealthCare betegek viselkedését vizsgáló egyéni interjúinak
eredményei alapján elmondható, hogy az érintettek nem veszik komolyan a ma már
civilizációs betegségként emlegetett és meglehetősen sokakat sújtó gyomorégést.
A tüneteket azok megjelenésekor ugyan problémaként élik meg, de nem számolnak
az esetleges következményekkel (fekély, műtét, rák stb.), úgy érzik, azok őket
nem érhetik el. Tüneteik pedig jellemzően súlyosabbak, mint amilyennek ők a
betegséget érzékelik, mégis úgy érzik, könnyen kontroll alatt tarthatják, velük
nem történhet komolyabb baj.
A gyomorégés mint civilizációs betegség
A
felmérés adatai azt mutatják, hogy a gyomorégéssel komolyan és tudatosan főleg
a korábban már súlyosabb időszakokat - fekély (ulkusz) műtét, gyomortükrözés,
mindennapos erős fájdalmak - átélők foglalkoznak. Ők azok, akik orvoshoz fordulnak,
ha a tünetek gyakrabban fordulnak elő, vagy a fájdalmak erősödnek. Mivel nem
akarják, hogy a gyomorégés életük központi problémájává váljon, az előírt gyógyszeres
kezelés mellett nagy gondot fordítanak a megelőzésre: gyógynövénytartalmú készítményekkel,
stresszoldókkal, nyomelemek, vitaminok, ásványi anyagok szedésével, étrendváltoztatással,
diétával, melyek alkalmazásával a tünetek viszonylag hamar csillapíthatók.
A gyomorégés életminőségre gyakorolt hatása
A válaszadók beszámolóit összefoglaló megkérdezés eredményei szerint a gyomorégés
szinte minden esetben levertséggel, rossz kedélyállapottal jár, jellegzetes
"rossz" közérzet kíséri, amely a fájdalom elmúltával gyakran több
napig is eltart. Gyakran feszült, ideges állapotot vált ki, a beteg megijed
a fájdalom megjelenésétől és azonnal keresi a fájdalom - elsősorban az égető
érzés, görcsölés, hányinger és puffadás - megszüntetésének lehetőségét. A gyomorégés
alapvető negatív hatással van az életminőségre.
Bagatellizált panaszok
A kutatás fényében megállapítható az is, hogy a betegek nehezen avatnak be bárkit
is problémájukba, jellemzően úgy gondolnak arra, mint amivel egyedül kell megküzdeniük.
A tünetek kezelése mindennapjaik részét képezi. A válaszadók - saját bevallásuk
szerint - tanácsot elsődlegesen a hétköznapi érintkezéseik szereplőitől kérnek:
családtagjaiktól és munkatársaiktól.
A teljes gyógyulás vagy legalább a hosszú távú tünetmentesség eléréséhez rendszeresen
kell alkalmazni különböző "segítőket", amelyet a megkérdezettek többsége
már időigényesnek tart. A betegségtudatot a probléma "elbagatellizálásával"
igyekeznek maguktól távolítani, hiszen ha már "túl sokat" kell foglalkozni
a gyomorégéssel, az már betegség. Legtöbben tartanak a rendszeres gyógyszerszedéstől;
nem képesek betartani kúrákat, diétákat; nem mozognak; nehezen mondanak le a
gyomrukra ártalmas "élvezetekről". A megoldást hosszú távon orvossal
történő konzultációban és gyógyszeres kezelésben látják, de erre gyakran nehezen
veszik rá magukat.
Forrás: NetAktív
2008-10-03 09:51:04