"Kérem mind a hármat." Gyakran hangzik el ez a mondat – kisebb-nagyobb eltérésekkel – ha egy nő nem tud választani az eléje tett árucikkek közül. Mindet elengedhetetlenül fontosnak érzi a maga számára. Miután azonban megvette a sok fölöslegeset, már sajnálja az egészet, és "utálja magát". Szeretné az emlékezetéből kitörölni, meg nem történtté tenni a dolgot.

A vizsgálódások szerint persze nem minden árucikk ingerli fel a nőket egyformán: a ruha és cipő vezet, utána az édesség, a finom fűszeráru következik.

A mámorító vásárlás

"Erősebb, mint én vagyok" – szokták mondani a vásárlási lázban szenvedő hölgyek a rájuk törő kényszerre. Úgy érzik, a másik énjük megy be a butikba, ők pedig kettős életet élnek. Minden vásárlás előtt gyötrő érzés keríti őket hatalmába, és képesek lennének könyörögni is érte, hogy vásárolhassanak valamit. Ezzel "engedik ki a gőzt" magukból, vallják. Ugyanakkor meg is részegednek a vásárlás gondolatától, forróságot éreznek, mintha alkoholt ittak volna. Bent a boltban aztán olyan automatának tűnnek, amelyet nem lehet leállítani. Az elegáns üzlet varázsa, az őket már ismerő eladók kedvessége, mind hat rájuk. A hölgyek tudják, hogy az eladók csak az üzlet miatt barátságosak velük, mégis jól esik nekik a figyelmesség. Az állandóan vásárló nők jó vevők, gyorsan döntenek. Amikor azt mondják, "kérem mindet", az úgy hat rájuk, mintha övék lenne a világ, és a felszabadultság érzése tölti el őket.

Szüntelen vágy

Még az egyes butikok fényes kartonpapírból készült reklámtáskája is örömöt okoz a notórius vásárlóknak. Kedvenc tevékenységükre emlékezteti őket. Később viszont elátkozzák a pillanatot, amikor beléptek a boltba, és annyit fizettek azért, mert magányosak, és a vásárlásban "lelnek társra". Leapad a bankkártyájuk, nem marad másra pénzük, a kényszeres vásárlás uralja az életüket.

Saját bevallásuk szerint olyan is előfordul velük, hogy ülnek a moziban, és nem figyelnek a filmre, mert azon ábrándoznak, mit fognak vásárolni. Baráti körben alig várják, hogy véget érjen a társalgás, elköszönjenek, és a butikok felé kanyarodjanak. Még este is felkeresik a nagy bevásárlóközpontokban a sokáig nyitva tartó üzleteket. Megtörténik, hogy a barátjuk szakít velük, mert orvosi vizsgálatra hivatkozva törölnek egy randevút, és később kiderül, hogy egy nagyáruházba visz az útjuk.

Senki nem tud róla

Van olyan időszak is, amikor megpróbálják legyőzni a vásárlási lázat – sikertelenül. Az "önmegtartóztatás" még erőteljesebb krízist válthat ki. Újra és újra vásárolnak, majd megundorodnak maguktól, amiért annyit költöttek, noha spórolniuk kellett volna. Senkinek nem mernek beszélni róla, ezért aztán idegességükben sokat esznek, ami miatt megint csak lelkiismeretfurdalásuk lesz. Rendszerint szégyellik is magukat. Általában senki nem tud erről a beteges vásárlási imádatukról, kivéve olykor a legjobb barátnőjüket. Sem a család, sem a férj vagy a szerető.

Egyszer egy fiatal nő beszámolt róla a pszichológusának, hogy a szülei gyakran kérdezték tőle, hogy hosszú idő óta jól kereső, egyedülálló nő létére miért nem vesz már magának egy kis lakást. Ő erre mindig azt válaszolta, hogy nem talál megfelelőt. Nem mondhatta meg, és nem is akarta közölni sem a szüleivel, sem másokkal, hogy a szép fizetését minden hónapban fölösleges dolgokra elpazarolja.

Mint egy vásárló automata...

A notórius vásárlók sokszor úgy viselkednek, mint akik végig élték egy háború nélkülözéseit, és nyugodtabbak, ha "raktároznak". Eredhet ez onnan is, hogy ifjú korukban soha nem volt zsebpénzük, és a mamájuk vásárolt helyettük olyat (ruhát-cipőt), ami nem tetszett nekik. Ez fájt nekik, mert nem tudtak úgy járni, mint a többi fiatal. Felnőtt korukra ezért erőt vett rajtuk a "raktározási kényszer", hogy minden olyan árucikkből bőven legyen nekik, amit ők akarnak, és nekik tetszik.

Mindent egybevetve: az ilyen fiatal nők azért többnyire ki akarnak törni ebből a "vásárló automata" mivoltukból. Belefáradnak az örökös harcba önmagukkal, ezért gyakran drasztikus megoldásokhoz folyamodnak. Egyrészt például úgy kötik le a pénzüket, hogy egy adott ideig nem nyúlhatnak hozzá, vagy szilárd akarattal nagy ívben elkerülik a butikok, csábítóan hosszú ideig nyitva tartó, nagy bevásárlóközpontok környékét...

Mi különbözteti meg a butikokba gyakran "berohanókat" a kényszeres vásárlóktól?

Függőségről akkor beszélhetünk, ha az adott személy nem tud ellenállni a vásárlási késztetésnek, a vágya uralja az akaratát. "Megvonás", azaz a vásárlás elmaradása esetén jelentősen rossz közérzet jelentkezik nála. Ez a függőség hasonlatos az alkohol, dohány, szerencsejáték vagy kábítószer okozta kóros vágyakozáshoz: először az öröm keresése a cél, majd a vásárlás után a megkönnyebbülés hoz enyhülést. Aztán jön a bűntudat, az önuralom elvesztése, és az eredetileg örömöt okozó tevékenység újbóli és állandó keresése.

Hogyan magyarázható ez a magatartás?

Sok kényszeres vásárló számára nem kielégítő érzelmi kapcsolatokkal rendelkezik. Ezek a személyek általában nem tudnak védekezni a stresszel, a szorongással, a depresszióval szemben. Azért vásárolnak, hogy a rájuk nehezedő nyomás enyhüljön. Egyébként számosan közülük nagymértékben függnek a családjuktól vagy csak az anyjuktól. Egy fiatal nő (mert a kényszeres vásárlók 90 százaléka az) és a mamája közti fojtó kapcsolat esetében a lány magatartása azzal magyarázható, hogy fel akar szabadulni az anyjától való függőség alól az állandó vásárlások útján. Ellenkező esetben viszont, amikor nem elég szoros a kapcsolat az anya és a lánya között, a vásárlási kényszer azt jelenti: "A sors igazságtalanságaként éltem át azt, hogy az anyám nem figyelt rám. Most figyelek magamra."

Hogyan lehet kilábalni?

Először is el kell határozni a vásárlástól való tartózkodást. Érdemes szakemberhez fordulni segítségért, aki elemzi, mi indítja el a vásárlási szándékot, hogy tudatosuljon annak mechanizmusa. Szükség esetén akár valamilyen antidepresszánst fel is ír a hozzá fordulónak, hogy fokozódjék a szerotonin termelődése a szervezetben, ami segít uralkodni a vágyakon.

Forrás: Galenus