Az ajkak a szájnyílást határoló izmos, nyálkahártyával bélelt bőrredők. Az
ajakpírnak, az ajak talán legjellegzetesebb részének rendkívüli szerkezeti tulajdonsága,
hogy a bőr felől éles határral megy át a normál bőr elszarusodó laphámjából
az ajakpír vékony, csak kissé elszarusodó hámjába, míg az ajak belső felszínét
borító nyálkahártyába átmenete szabad szemmel nem, csak mikroszkóppal látható.
Az ajakpír kevésbé ellenálló, mint a bőr
Úgy
is mondhatnánk, hogy az ajakpír nem igazi bőr, de nem is nyálkahártya. Ezért
például - bár kissé elszarusodik, apró szarupikkelyek képződnek rajta - sokkal
kevésbé ellenálló, mint a bőr, a kiszáradást azonban - hasonlóan a nyálkahártyához
- nem nagyon szereti, bár kissé jobban bírja, mint amaz.
Különösen téli hidegben vagy szeles időjárás esetén az ajkukat sokat nyalogató
emberek vagy erősebben nyálzó gyermekek ajka is kiszáradhat, "kicserepesedhet"
(Ugyanígy a forró nyári napsütéstől az erre érzékenyek ajka gyulladásba jöhet).
Mitől gyulladhat be az ajakpír?
Az ajakpír érzékenységéből adódóan forró ételek, italok hatására vagy túlságosan
erős-csípős ételektől is gyulladásba kerülhet, de a szájnyálkahártya gyulladásai,
akár vírusos, baktériumos vagy gombás eredetűek, az ajkakra is ráterjedhetnek.
Így megjelenhetnek a szájnyálkahártya herpeszes megbetegedései, egyes gyógyszerek-vegyszerek
(bizmut-, higanytartalmúak) hatására is kialakulhat szájnyálkahártya-, ill.
ajakgyulladás.
Az ajkakon megjelenhetnek egyes nemi betegségek okozta elváltozások is, legismertebb
a lueszes fekély.
Az allergiás jelenségek változatos sora is okozhat az ajkakon is különböző
elváltozásokat: ezek többnyire pírral, vizenyővel járnak.
A szervezet tükre
Az ajkak elváltozása sokszor utalhat a szervezet egészének állapotára is: ismeretes
például, hogy lázas állapotban fokozott az ajkak kiszáradása, nagyobb hámlemezek
képződnek, ekkor mondjuk: "cserepes az ajka". Az ajkak színe is utalhat
az egész szervezet állapotára: az igen halvány ajkak vérszegénységről, a lilás
színűek krónikus tüdő- vagy szívbetegségekről, az ellenkezőleg igen élénkpiros
ajkak pl. szén-monoxid- (világítógáz-) mérgezés gyanúját vethetik fel.
Az ajkakon jelentkezhetnek bizonyos krónikus ártalmak esetén - ilyen például
a pipázás - rákmegelőző állapotok, ill. elhanyagolt esetben rák is kialakulhat.
Védjük ajkunkat!
Az okok sokfélesége miatt a kezelés is igen különböző lehet: megelőzésként a
legfontosabb az ajkak védelme. Télen az ajkak nyalogatásának, mint rossz szokásnak
az elhagyása ehelyett tartsunk magunknál valamilyen ajakápoló krémet, pl. szőlőzsírt,
de a kenőcsös védelem nyáron is indokolt lehet. Fertőzések, krónikus elváltozások
esetén mindenképpen célszerű szakorvoshoz (szájbetegségek szakorvosa, gégész,
esetleg szájsebész) fordulni. Mert ha igaz az, hogy "a szem a lélek tükre",
sokszorosan igaz, hogy a száj az egész szervezet tükre.
dr. Votisky Péter
fül-orr-gégész
2008-11-24 10:27:52