A csontot ért közvetlen vagy közvetett erőhatásra a csont eltörhet vagy megrepedhet. Az életkor előrehaladtával és bizonyos csontbetegségek előfordulásával a csontsérülésre való hajlam egyre nő. A fiatal, növekvőfélben lévő csontok rugalmasak, így könnyebben elhajolhatnak, meghasadhatnak, berepedhetnek. Egyszóval úgy viselkednek, mint az egészséges fa ágai, melyet megütnek vagy megcsavarnak. Innen a sérülés elnevezése: zöldgallytörés.

Nyílt vagy kombinált csonttörés esetén seb keletkezik. A törés fölötti területen a bőrfelszín folytonossága megszakad, a csont szabaddá válik. A fertőzésre érzékeny csontvelőhöz a kórokozók közvetlenül bejuthatnak vagy a lágyrészek közé kerülve okoznak komplikációt.

Amennyiben a bőr a csonttörés környezetében érintetlen, akkor zárt törésről beszélünk.

A törésgyanú esetében lényeges a baleset bekövetkeztének körülményeit tisztáznunk.

Magasból történő leesésnél felmerül – még a beteg részletesebb vizsgálata előtt – a koponya-, gerinc-, medencetörés lehetősége. A gázolás következménye szinte törvényszerűen a lábszártörés. Elesésnél a test védekezőreakciója miatt gyakori az alkar csontsérülése.

A törésre utaló lehetséges panaszok, tünetek:

– mozgáskorlátozottság vagy mozgásképtelenség (a sérült nem képes járni),
– fájdalom a sérülésnél vagy ahhoz közel eső területen, amely mozgásra fokozódik,
– deformitás, duzzanat, szederjes elszíneződés,
– vérvesztés, sokk jelei (combcsont-, medence-, bordatöréskor)

Biztosak akkor lehetünk a törésben, ha a sérülés pillanatában halljuk a csont reccsenését, enyhe mozgatás közben csontrecsegést hallunk. Ez utóbbi tünetet a diagnózis felállítása érdekében ne provokáljuk!

Teljesen egyértelmű a törés ténye – röntgendiagnosztika lehetőségén túl –, ha a sebből a tört csontvég kiáll.

A sérültet mindig óvatosan, körültekintéssel és kíméletesen kell megvizsgálni, mert a meglévő sérülések súlyosságát és a beteg fájdalmát tovább fokozhatja a szükségtelen mozgatás. A közterületen, nyílt utcán történő balesetek során a beteg szeméremérzetét figyelembe véve kell a ruhával fedett sérült testterületet szabaddá tenni.

A csontsérülések elsősegélyénél az alapvető cél, hogy biztosítsuk a csontvégek mozdulatlanságát és a sérült testrészt helyezzük nyugalomba. A legfontosabb, hogy enélkül ne mozdítsuk meg a sérültet. A fájdalomcsillapítás lehetősége leszűkül a mozdulatlanság biztosítására.

Ne kínáljuk a sérültet étellel vagy itallal, az ugyanis az esetleges műtét előtti altatást hátrányosan befolyásolja.

Amennyiben a törött végtag meghajlott vagy éles szögben tört, úgy a reflexes izom-összehúzódás okozta fájdalom csökkentését a sérült végtag kiegyenesítésével érhetjük el.

Például lábszártörés esetén a csont vonalának meghosszabbításában húzzuk ellenirányban a végtagot. Amennyiben váratlanul elviselhetetlen fájdalmat okoznánk, ne kísérletezzünk tovább.

Az alsó végtag átmeneti nyugalmát a sérült tájék két oldalának megtámasztásával biztosíthatjuk.

Az ép lábhoz történő szoros pólyázás, kötözés helytelen gyakorlat.

A kulcscsont-, a vállízülettájék-, a felkar-, könyökízület körüli és az alkar törésekor a kar nyugalmát kendő segítségével biztosíthatjuk.

A végtagok nyílt törése esetén a sebszéleket a korábbiakban már ismertetett módon kell fertőtleníteni, majd a tátongó sebet steril kötszerrel fedni. A jódérzékenység kizárása után a gézlapra olyan fertőtlenítő hatású oldatot lehet csepegtetni, mely nem csíp, a szöveteket nem roncsolja, így a sebbe is kerülhet.

A csontsérülések megállapítása és ellátása kórházi feladat. Ezért a csonttöröttet – főleg aki több testtájékon is sérült – mindig a mentőszolgálat igénybevételével szállíttassuk kórházba.

Minden mentőautóban megtalálható a törések rögzítésére használatos korszerű eszközök széles skálája. A kvalifikáltabb mentőegységek (az eset- és rohamkocsik) gyógyszerkészletének része olyan fájdalomcsillapító injekció, amely segítségével kíméletesebbé tehető a beteg útja a gyógyintézetig.

Wawrzsák Zsolt

mentőtiszt