Mindez leginkább a "gyermeki önzésből", az erős birtoklási vágyból, a szeretet iránti alapvető emberi szükségletből fakad, és természetesnek tekinthető. A gyermek, mivel még nem tanulta meg az ilyen és hasonló esetekre érvényes játékszabályokat, nem tűri a versenytársat, ám ezért nem lehet megbüntetni és nem lehet valamilyen jutalom beígérésével "jobb útra téríteni" sem.

"Valaki anya és közém furakodott..."

A gyermek már az anya terhessége idején is úgy érezheti: valaki kettőjük közé furakodott. Az anyuka fáradt, nem lehet úgy elférni az ölében, ahogy eddig, ráadásul folyton valaki mással foglalkozik, aki bár szemmel nem látható, de jelenléte annál inkább érzékelhető. Ha a várakozás hónapjaiban csak a megszületendő kistestvér az egyetlen beszédtéma a családban, a gyermek úgy érezheti, tulajdonképpen az ő helyére kerestünk valakit, aki majd jobb, szófogadóbb gyermek lesz nála, és akit majd épp ezért sokkal jobban fogunk szeretni, mint őt.

Kérdéseiben gyakran felfedezhetjük az aggodalmat, a szorongást, ami mögött gyermekünk eddig stabil biztonságérzetének megingását sejthetjük. Attól félhet, a kistestvér azért érkezik, mert mi már nem vagyunk elégedettek vele. Épp ezért válaszainkban mindig biztosítani kell őt töretlen és megingathatatlan szeretetünkről, amit semmi nem változtathat meg, még egy kistestvér születése sem.

A következetes szülői szeretet segíthet a féltékenységen

Ami nem engedi feltörni a gyermekben lappangó féltékenységet és félelmet, az csakis a szülők következetes szeretete lehet. Türelmesen el kell magyarázni neki, hogy aki hazaérkezik, gyenge, apró jövevény, aki még egyáltalán nem olyan ügyes és okos, mint ő. Bármilyen - korának és érettségének megfelelő - a magzat körüli ügyintézésbe bevonhatjuk gyermekünk. Az ultrahangkép készítése után készíthetünk közös fotót a családról, amikor babaruhát vásárolunk, döntsünk vele együtt a kiválasztandó ruhácskáról, és ugyanakkor ne feledkezzünk meg neki is vásárolni valamilyen vágyott darabot. Tervezzünk közösen, és lehetőség szerint minél több részletben kérjük ki a gyermek véleményét is, ő hogyan gondolja, mit szeretne, és mi az a változás, aminek semmiképp sem örülne.

A kistestvér megszületését és jelenlétét igyekezzünk realizálni. Jó ilyenkor, ha akad rokon, ismerős, akinek a családjában van kisbaba. Látogassunk el hozzájuk többször, mert az ő segítségükkel, a "minta" biztosításával könnyebben felkészíthetjük gyermekünk, segíthetünk elképzelni, hogyan is lesz, ha megérkezik a "kicsi".

Kíméljük meg őt lehetőleg az összes – kiküszöbölhető – változtatástól. Ha lehet, maradjon meg "saját szobája" és az "amikkel már úgysem játszol" plüssállatokat ne kérjük el tőle azzal a felkiáltással, hogy jó lesz a babának. Ha akarja, ő magától felajánlja, és ezt valószínűleg szívesen is adja majd.

Verbalizáljuk szeretetünket

Tudjon arról, hogy anya kórházba megy és néhány napig ott alszik majd, ahol rá és a megszületendő kisbabára is vigyáznak. A szülés idején ne tegyük őt "félre az útból", ne küldjük a nagymamához. Az esemény neki legalább akkora jelentőségű, mint nekünk. Vonjuk be őt is az előkészületekbe. Az időt, amit az édesanya a kórházban tölt, a gyermek így a családban töltheti, aki együtt készül a fel a kisbaba és az anyuka fogadására.

Lehet, hogy némileg több figyelmet igényel majd, addig legalábbis, amíg meg nem szokja, hogy ezentúl a kistestvér is hozzájuk tartozik. Ha haragot érez, ha féltékeny, ne mondjuk hogy önző, irigy. Megértőnek kell lennünk vele, hagynunk kell, hogy szorongásának, sértettségének hangot adjon. Okos, türelmes szóval, a szokásosnál semmivel sem kevesebb öleléssel, puszival, szeretgetéssel biztosítva, érzelmeink iránta semmit sem változtak. Arra is szükség van, hogy érzelmeinket verbalizáljuk. Ne essen nehezünkre elmondani, mennyire szeretjük őt, hogy mennyire fontos a számunkra.

Ha nem hagyjuk negatív érzelmeit megnyilvánulni, illetve az ilyen megnyilvánulásaiért megbüntetjük, ahelyett, hogy beszélnénk érzéseiről és megnyugtatnánk őt, megeshet, különböző - pszichoszomatikus - tüneteket produkálhat majd, így kifejezve rossz érzéseit. Az elfojtásra kényszerített nagyobb testvérek gyakran - pedig már jó pár éve szobatiszták - "visszatérnek" az éjszakai bepisiléshez vagy asztmás rohamokat kaphatnak, fájlalják a hasukat, rémálmokra riadnak fel...

A rivalizálás kezelése

A testvérféltékenység nagyobb gyermekre jellemző megnyilvánulása a rivalizálás, a folyamatos versengés. A gyerek ilyenkor repertoárjának minden darabját előszedi, csakhogy figyelmünket magára irányítsa. Rosszabb esetben - ha nem talál utat szorongása kinyilvánításához - magába fordul, elbújik, kerüli társaságunkat, elmagányosodik.

A szeretetet nem lehet kidekázni, hogy mindenkinek pontosan ugyanannyi jusson belőle, de erre nincs is szükség, hiszen senki nem vágyik pontosan ugyanakkora és ugyanolyan minőségű szeretetre, ne legyen hát emiatt bűntudatunk. Ehelyett az egyéni igényeket, szükségleteket tartsuk szem előtt, és legyünk akkor ott, amikor valóban szükség van ránk. Legyen időnk mindegyikőjükkel együtt, "kettesben" lenni. Ilyenkor figyelmünket, szeretetünket kizárólag a másiknak szentelhetjük: ezek azok a meghitt órák, amelyek biztosítják őt szeretetünkről és kiteljesítik kapcsolatunkat.

Legyünk igazságosak, de a "humánus szülői igazságosság" és ne a "majomszeretet" szerint, úgy, hogy az valóban gyermekeink hasznára váljék. Hiszen, ha az egyik rossz volt, nem büntetjük meg ezért másik gyermekünk, éppígy a jutalom sem kötelező mindkettőnek stb. A gyerekek ugrásra készen figyelik, hol érhetnek tetten minket, mikor vagyunk igazságtalanok, de ne felejtsük el, az ő mérlegük serpenyőjében nem a miénkkel azonos dolgoknak van súlya. Épp ezért röviden és logikusan magyarázzuk meg cselekedetünk lényegét, kívánságunk indítékait, ám felesleges vég nélküli "csak a javadat akarom" vitákat folytatni gyermekünkkel.

Forrás: Galenus