A szerelem szólhat egy egész életre is - feltéve, ha megtesszük érte a szükséges erőfeszítéseket. Hogy melyek azok a területek, amelyeken a két nemnek feltétlenül találkoznia kell ahhoz, hogy gördülékenyen menjenek a dolgok, s melyek azok, ahol nem árt - vagy éppen használ - a véleménykülönbség? Írásunkból kiderül...

Nem várhatjuk el, hogy a másik úgy gondolkodjék, kommunikáljon és reagáljon, mint mi...

Rendszerint olyan szerelmet nyújtunk partnerünknek, amilyenre nekünk van szükségünk - ez pedig közvetlenül félreértésekhez, hosszú távon pedig párkapcsolati válságához vezet. Kölcsönös a csalódás: a felek úgy érzik, társuk szerelmét nem ismeri el, és nem is értékeli.

A konfliktusok könnyebb és gyorsabb feloldása érdekében meg kell értenünk, mi játszódik le a másikban, ehhez pedig az együttélés megkezdése előtt meg kell ismernünk egymást. Szerelmesek vagyunk, vonzódunk a másikhoz - de nem ismerjük őt eléggé! Összetévesztjük a kezdeti, szerelmes próbálkozásokat az igazi szerelemmel, azzal az együttléttel, amely csak érett, áldozatot hozni képes emberek között jöhet létre...

Anélkül, hogy visszatérnénk a régi idők sokszor tíz évig tartó mátkaságához, eljegyezni egymást mintegy három hónap után aligha tanácsolható. Mindenképpen több idő kell hozzá, hogy megismerjük a másikat. Merjük kimutatni, kik vagyunk, és mit szeretnénk, s mindeközben figyeljünk a másikra, arra, hogy ő mit gondol, hogyan érez általánosságban és konkrétan, a kapcsolatot szemlélve is. Tudjuk meg a másiktól, mit vár el attól, akivel partnerkapcsolatba lép - e tudás megszerzésének természetesen nem a legcélravezetőbb módja a konkrét kérdésfeltevés. Legfőképpen szeretet, türelem és figyelem szükséges ahhoz, hogy megismerjünk egy másik embert.

Ha eddig e pontig eljutunk, és képesek vagyunk feltétlenül bízni, ha képesek vagyunk önmagunkat is szeretni, ha értjük a másik szavait és cselekedeteit, nem az lesz többé a fontos számunkra, hogy partnerünk mindenben egy véleményen legyen velünk, hogy úgy gondolkodjék, mint mi...

Érdeklődni partnerünk élete iránt, figyelni rá annyi tesz, mint felkelteni az érdeklődést irányunkban is...

Ha az egyik fél például beszélni szeretne a múltjáról, vagy a jövőről beszél, azonban a másik azt válaszolja: "nem fontos, nem igazán érdekel" - a kapcsolat egyértelműen a kudarc felé halad. Alapvetően fontos érdeklődést mutatni a társunk mindenfajta megnyilvánulása iránt - még ha a téma egyébként nem is érdekel különösen minket... Ha érdekel minket partnerünk élete, az, hogy hogyan érez és gondolkodik, ez generálja az irántunk való fokozott figyelmet - persze tettetni nem érdemes. Ha nem vagyunk képesek a másikra koncentrálni, ráfigyelni, érdeklődni a dolgai iránt, célszerű elgondolkodnunk azon, hogy biztosan ő -e az, akivel lennünk kell.

Sohasem figyel rám...

Ádám és Éva óta mindkét nemnek megvan a maga titka, melyet a másik nem szeretne megfejteni Nem meglepő, hogy külföldön John Gray "Mars és Vénusz" című könyve a fiatal párok bibliájává vált: talán mert csodálatos nyilvánvalósággal tárja elénk érzelmeink "géntérképét". A nők, amennyiben elolvassák a szerző munkáját, bizonyára abbahagyják majd a panaszkodást amiatt, hogy a párjuk nem beszél hozzájuk - eleget. A könyvből ugyanis kiderül, hogy az jelenség eléggé hétköznapi dolog...

Oka a férfiak alaptermészetében keresendő. A férfiak - Gray szerint - ab ovo nem szeretik szaporítani a szót - hacsak nincs valami nyomós okuk, fontos közlendőjük...Pusztán azért, hogy kommunikáljanak, (elűzendő a csend) nem beszélnek.

És hogy hogyan adják ki magukból a stresszt? Úgy, hogy elszigetelik magukat egy időre másoktól, csendben meditálva, anélkül, hogy terhelnék a társukat problémáikkal. Épp ezért van az is, hogy pontosan ellenkező állásponton vannak, mint a nők: véleményük szerint a nők túl sokat beszélnek, és főként a bajaikról. Így ha a társuk eléjük tárja kisebb-nagyobb gondjait, egyáltalán nincs elképzelésük róla, mit várnak el tőlük. Pedig semmi különöset: egyszerűn erkölcsi támogatást, figyelmet, azt, hogy meghallgassák őket.

A férfi azonban - mint említettük - nem így gondolkodik. Az ő számára egy probléma felvetése egyenlő a konkrét segítségkéréssel. Amivel nem is volna baj. Ám mivel a nők - akik viszont szívesen beszélnek - gyakran a legegyszerűbb dolgokat is problémaként élik meg, és ekként is nyilatkoznak róluk, nem csodálkozhatunk a férfiak rekcióján sem...

Amikor a "gyengébbik nem" képviselőinek kísérletei a férfihoz való közelkerülésre minden vonalon megbukik, meg nem értettnek érzi magukat. Azonban ha odafigyenek a férfire, arra, hogyan kommunikál apjával, barátjával, kollegájával, kiderülhet, hogy valóban nem az az ember, akivel ugyanúgy el lehet csevegni, mint a régi jó barátnőkkel. Azonban bizonyosak lehetnek abban, hogy ha tényleg baj van, a férfi a tőle telhető legjobb megoldást keresi majd a problémára.

A férfi, ha nem figyel a nőre, befelé figyel. Ilyenkor a nő hajlamos azt hinni, vele van a baj. Azonban ha képes arra, hogy ezt a számára merőben új jelenséget átérezze és elfogadja, komoly lépéseket tesz előre a tartós is sikeres párkapcsolat felé.

A férfi függetlenség-tudatának jelentősége

Amikor a társuk beszél a problémáiról, a férfiak elég gyakran úgy érzik, hogy őket teszik értük felelőssé. Ezért ahelyett, hogy megnyugtatnák a nőt, sokszor úgy találják, hogy védekezniük kell a vádakkal szemben.

Amikor a férfi kedvesen, aggódó hangon azt kérdi a nőtől: "mi a baj, drágám?" - a nő rögtön jobban érzi magát a nő a feléje forduló figyelmét tapasztalva. Ha azonban a nő kérdezi a férfitól ugyanezt, az sajnálatos módon azzal a kockázattal jár, hogy a férfi ezt az érdeklődést a problémamegoldó-képességében való kételkedésnek veszi! Egy férfi ugyanis ki nem állhatja, ha aggódnak érte - ez számára a sajnálat megnyilvánulása, amit gyűlöl. A nő számára a tanács és a javaslat, ha bajban van, a kedvesség és törődés jele. Míg ellenben a férfi számára ugyanez ellenkező előjelű, kivéve, ha kifejezetten kéri a segítséget - különben "elnyomva" érzi magát. Azt hiszi, hogy a nő a problémája iránti érdeklődésével azt feltételezi róla, egyedül nem tud kilábalni a bajból. Micsoda sértés!

Ezért van az, hogy sokszor inkább annyira elgondolkodik, hogy vezetés közben a tilosba hajt, semmint "leereszkedne" ahhoz, hogy segítséget kérjen a társától. Ez olyan, mint mikor azt kéri tőle a nő, hogy vezessen lassabban. Egy újabb sértés, mert mikor ő gyorsan vezet, teljes mértékben ura a helyzetnek Azok a feltételezések tehát, amelyek - szerintük - megkérdőjelezik azt a képességüket, hogy minden bajon felül tudnak kerekedni, hatalmas sebet ejtenek rajtuk.

Az ilyen női aggódás esetén a férfinak gyakran az a benyomása, hogy diktálni akarnak neki, ellenőrizni akarják, sőt, meg akarják változtatni egész személyiségét. Aktívan vagy passzívan, de mindig ellenáll az ilyen kísérleteknek. Ezért hát, kedves hölgyek, ne mondják neki, mit, hogy csináljon! Ez a személyiségébe való "beavatkozás" hatalmas vihart kavarhat, hiszen önállóságának megőrzése alapvető eleme férfiasságának.

Mit akar a nő?

A nőnek olyan férfira van szüksége, aki:
- megnyugtatja és enyhíti a rá nehezedő felelősség terhét;
- figyel rá és gondoskodik a családi jólétéről;
- babusgatja, kedves vele;
- meghallgatja a problémáit és megérti az érzéseit;
- támasza anélkül, hogy azt kérné tőle;
- inkább azért szereti, amilyen, és nem azért, amit tesz.

A nő mellesleg értékeli, ha a férfi:
- ott van gyermekeik születésekor;
- nem felejti el a születésnapját;
- becsukja a beépített szekrény ajtaját;
- kimossa maga után a kádat, és nem úszik a fürdőszoba;
- észreveszi az új frizuráját, még akkor is, ha éppen futball-döntőt néz;
- ugyanolyan szívesen hámoz zöldséget, mint amennyire szereti az újságot böngészni.

Mit akar a férfi?

A férfinak olyan nőre van szüksége, aki:
- teljes mértékben megbízik benne;
- elfogadja olyannak, amilyen;
- feltétel nélkül bátorítja abban, amit végrehajt, vagy amire vállalkozik;
- csodálja;
- érezteti vele, hogy szüksége van rá;
- békét jelent a számára.

A férfi mellesleg értékeli, ha a nő:
- egyszerre jó anya és kiváló szerető (vigyázat, nem szabad túl sokat dédelgetni, mert akkor csak az anya-kép marad meg benne!).
- nem foglalja el órákra a fürdőszobát, és nem hagy hajszálakat a mosdóban;
- főz egy keveset ahelyett, hogy hosszan beszélgetne a barátnőivel.

A küldetés

Nem szabad tehát vakon imádni a másikat, ideális képet festeni róla, viszont fel kell fedezni igazi egyéniségét, és elfogadni olyannak, amilyen - ez a küldetése a közös boldogságra hivatottaknak. Ezért a legfontosabb megérteni, hogy Ádám gyermekei sok mindenben másképp működnek, mint Éva leányai. Leggyakrabban ezzel az alapigazsággal nincs tisztában a nő és a férfi párkapcsolata kezdetén Amely emiatt zárul is le. Tegyünk ellene!

[forrás: Galenus]