A szemek állapotából nem csak az illető koráról és egészségéről
nyerhető információ: a nézéséből jellemvonásaira is következtetni lehet. Nemhiába
a mondás, "a szem a lélek tükre". S való igaz, hogy jobban, biztonságosabban
érzi mindenki magát azon emberek társaságában, akik tiszta, nyílt szemekkel
néznek szembe a világgal.
A szem környéki ráncok kialakulása
Az
első ráncok is a szem környékén, ezen a nagyon vékony és érzékeny területen
jelentkeznek, bizony már a húszas évek közepe táján. Ajánlatos már ekkor ennek
a területnek a puhán tartásáról gondoskodni. Kényeztesse szemeit - szeme kívánsága
szerint!
Annak ellenére, hogy a szemeknek ilyen kitüntetett szerepük van, egészségük
megőrzésére, a szemkörnyék bőrének ápolására általában kevesen fordítanak gondot.
A környezeti ártalmakon túl (a napfény, szél, füst, levegőszennyezés, az uszodai
víz klórtartalma stb.) az irodai munka, a televíziózás, a komputer is megerőltetheti
a szemeket. A tartós behatástól a szemek izmai görcsössé válnak, ez pedig rontja
a keringést, az anyagcserét.
Nem csak a megfelelő világításra kell gondot fordítani, ajánlatos időnként lazító
tornagyakorlatokkal is felfrissíteni a szemek és környékének oxigén- és vérellátását
(szemforgatás, távolra-közelre nézés, jobbra-balra pillantás). A tartós stressz,
az érzelmi traumák és a hiányos táplálkozás is nyomot hagynak a szemek állapotán.
A szükséges alvásmennyiség biztosításával, lazító technikák elsajátításával
segítse lelkiállapota helyreállását.
Szemfürdő
Az előre elkészített gyógyteát (szemvidítófű, búzavirág, édeskömény) vagy a
gyógyszertárban vásárolt bórvizet öntse kis pohárkába, majd 3-4 percig pislogjon
bele. A szemfürdőnek tisztító, frissítő és gyulladáscsökkentő hatása van.
Szemcsepp
A túlerőltetett, száraz, vörös szemek állapotát javítja a szemcsepp. A gyógyszertárban
vény nélkül kapható. Egyes kozmetikai szalonokban szemvidítófüvet és fekete
ürömöt tartalmazó mézes zselét használnak a szemek hidratálására, fényesebbé
tételére.
Szemborogatás
A
fáradt, érzékeny szemet megnyugtatja a borogatáshoz használt gyógytea. Általában
15 percig hagyja behunyt szemein a benedvesített vattalapkákat. A szemvidítófű,
a kamillavirág (vigyázat, allergizálhat!), a bodzavirág, a rózsaszirom, a petrezselyem
(nyáron fényérzékennyé teheti a bőrt) főzetei alkalmasak erre a célra.
Szemránckrém
A regenerálókrémektől csak annyiban különbözik, hogy kevésbé folyó olajokat
(például jojobaolajat) tartalmaz, és általában nem kevernek hozzá szemet izgató
aromaanyagokat, illatanyagot. A szemránckrémek rendszeres használatával az apróbb
ráncok feltöltődnek, viszont a mélyebb vonásokat ezekkel sem lehet eltüntetni.
A fiatalok számára még elegendő, ha egyszerűbb gyümölcsös hidratálókrémekkel
gondoskodnak a szemkörnyék bőrének puhán tartásáról. Negyven év felett azonban
már táplálóbb, enyhén zsírozó anyagokra is szükség van (A-, E-, F-vitamin, mandula-,
avokádó-, csengőlinkaolaj, aloe-, ginkgogél). Akinek a szeme érzékeny az olajokra,
használjon inkább szemráncgélt.
Szemráncpakolás
A kozmetikákban ampullákat, géleket, finom olajokat használnak fel szempakolásokhoz.
Az ödémás szemeket nyirokkeringést fokozó anyagokkal és nyirokmasszázzsal (vadgesztenye-kivonat,
koffein) apasztják. Otthon hideg uborkaszeletekkel csökkenthető a szem ödémája.
Nem csak a sírástól, az alkoholtól avagy egy átvirrasztott éjszakától válhatnak
duzzadttá a szemek. Vannak, akik a génjeikben hordozzák az erre való hajlamot.
Rosszabb esetben a vese működési zavara is kiváltó oka lehet. Akinek tehát tartósan
ödémás a szeme, vizsgáltassa ki magát. A túlságosan alacsony párna is kiválthat
ödémás duzzanatot.
Markovics Vera
kozmetikus
2009-03-02 14:29:57