A szabad és független lét legelső feltétele
A
felnőtt emberi test közel 60%-a víz, pontosabban élettani sóoldat. Sejtjeink
is ebben a belső "tengerben"élnek. A felismerés Claude Bernard francia élettankutatótól
származik, aki 1856-ban írta le, hogy az élő szervezet "nem a külső környezetben
él, hanem folyékony belső környezetében, melynek állandósága a szabad és független
lét első feltétele".
Napi két és fél liter folyadék
A kulcsszó az állandóság. Képesek vagyunk bizonyos mértékig alkalmazkodni
hideghez és forrósághoz, napokig lehetünk étlen, ám a kiszáradás hamar súlyos
tünetekhez vezet. Ha nincs meleg, szervezetünk vízháztartásának egyensúlyához
napi két és fél liter folyadékra van szükségünk, mivel ugyanennyit veszítünk
is naponta.
Egy felnőtt ember testének víztartalma körülbelül 40 liter, és
átlag két deciliter folyadék elfogyasztása megszünteti a szomjúságérzetet. Ez
azt jelenti, hogy a szomjúság ingere már akkor jelentkezik, amikor testünk vízkészlete
még csak fél százalékkal csökken. Ha nem iszunk eleget, vérünk besűrűsödik,
ez pedig fokozza a véralvadás esélyét, különösen, ha már valamilyen betegség,
hajlamosító tényező jelen van a szervezetben.
Csökkent folyadékbevitel romló teljesítmény
A test vízállományának 5-10%-os csökkenése már súlyos tünetekkel
jár: a fizikai és szellemi teljesítmény erősen csökken, a bőr laza, ráncos lesz
és a szomjúságot égő, kaparó torokszárazság teszi még elviselhetetlenebbé. Ellentétben
azzal, hogy az éhezés során az étvágy fokozatosan csökken, a szomjazás esetén
a kínok a halál beálltáig fennállnak. Ez esetben is akadnak persze kivételek:
de tudnunk kell, hogy a vízveszteség minden esetben kiszáradáshoz, végül halálhoz
vezet.
Az idősek nem érzik a szomjúságot
A gyermekkori tüdőgyulladás, vagy más, gyulladásos folyamatok
esetén hiányzik a szomjúságérzés. A kis beteg - noha esetleg a súlyos kiszáradás
tüneteit észlelhetjük -, nem kíván inni. Ilyenkor sürgős orvosi ellátásra, visszérbe
kötött infúziós folyadékpótlásra van szükség.
Az idős emberek gyakran elfelejtenek inni, mivel nem érzik a
szomjúságot. Pedig szervezetük eleve kevesebb vizet tartalmaz, mint a fiataloké.
Ráadásul a folyadékveszteség miatt a belső szervek teljesítménye is jelentősen
romlik. Ha a folyadékhiányos állapot tartósan fennáll, őket is a kiszáradás
veszélye fenyegeti.
A csecsemők érzékeny folyadékháztartása
Az újszülöttek, csecsemők testének víztartalma magasabb, mint
a felnőtteké. Az újszülött testében a víz kb. 80%, a csecsemőében kb. 75%, míg
a felnőttek testében mindössze 50-60%. A víz százalékos aránya a testtömeghez
képest tehát magas, azonban a fiatal szervezet viszonylag nagy energiaforgalmát
tekintve alacsonynak mondható: rendszertelen folyadékfelvétel esetén sokkalta
inkább kibillen vízháztartásának egyensúlyából, mint a felnőtt ember. Az újszülött,
csecsemő napi folyadékigénye testsúlykilogrammra számolva - háromszorosa tehát
egy felnőttének, így a gyermeket ennek megfelelően kell táplálni, itatni.
A fokozódó folyadékvesztés (kiszáradás) okozta panaszok és
tünetek
| A test víztartalmának csökkenése |
Panasz, tünet |
| 0.5% |
szomjúság |
| 2% |
kínzó szomjúság, erős étvágytalanság |
| 3-4% |
rossz közérzet, romló fizikai teljesítmény,
hányinger |
| 5-6% |
romló szellemi teljesítmény, hőszabályozási
zavar |
| 7-8% |
minimális testi és szellemi teljesítőképesség,
szédülés, fulladás |
| 9-10% |
izomgörcsök, zavartság, a vizeletelválasztás
szinte teljesen megszűnik |
| kb. 20% |
beáll a halál |
2009-05-04 09:22:38