Az ember testtömegének nagyjából kétharmada víz. Egy 70 kg tömegű személy teste
körülbelül 40 liter vizet tartalmaz, melyből 28 liter a sejtekben, 8 liter a sejtek
közötti térben, 4 liter a véráramban van.
A
szervezet egészséges működéséhez a véráramban levő mennyiségnek közel állandónak
kell lennie, hogy a sejtekhez a tápanyagot, a sejtektől az anyagcseretermékeket
megfelelően tudja szállítani. Ebben a többi vízmennyiség tartályként vesz részt:
pótolni tudja a hiányzó mennyiséget, illetve felveszi a felesleget.
Vízháztartásunk
A szervezetbe a víz a táplálékainkkal, valamint a folyadékokkal jut be, és vizelet,
valamint érzékelhetetlen párolgás és verejték formájában távozik. A vizelettel
és az érzékelhetetlen párolgással egészséges szervezetből közel állandó vízmennyiség
távozik, azonban a környezeti hőmérséklet emelkedésével a verejtékezéssel nagy
mértékben nő az elvesztett víz mennyisége. A szervezet folyadékegyensúlyát akkor
őrizhetjük meg, ha a bevitt vízmennyiség megegyezik az elvesztett víz mennyiségével.
Egészséges veseműködés és átlagos környezeti hőmérséklet esetén ez napi 1,5-2
liter folyadék bevitelét jelenti. Ez a folyadékigény meleg időben akár kétszeresére
növekedhet.
A szervezetben levő vízmennyiség szoros kapcsolatban van a vízben oldott sók mennyiségével,
elsősorban a nátriumkoncentráció jó mutatója a szervezetben levő víztartalomnak.
A szervezet a teljes folyadéktartalmát, ezzel együtt a vér nátriumkoncentrációját
igyekszik állandó szinten tartani.
A vízhiány hatásai...
Amennyiben a folyadékveszteség például a meleg következtében fellépő verejtékezés
miatt tartósan meghaladja a bevitt víz mennyiségét, a szervezet kiszáradása következhet
be. A folyadékhiány első lépésben az agy szomjúságérző központját ingerli, emiatt
többet iszik az ember. Amennyiben a folyadékbevitel nem tud lépést tartani a veszteséggel
és emelkedik a vér nátriumkoncentrációja, aktivizálódik a szervezet sejten belüli
víztartalma a véráram víztartalmát emelve. Ennek következtében azonban a sejtek
a vízveszteség miatt zsugorodni kezdenek és működésükben zavarok állnak be. A
kiszáradásra legfogékonyabb sejtek közé tartoznak az agysejtek, ezért a kiszáradás
egyik fő jeleként jelentkezik a tudatzavar, mely kómáig fokozódhat. A verejtékkel
só is távozik a szervezetből, emiatt nem tud a szükséges mennyiségű víz a vérbe
jutni, így a vérnyomás csökken, ez szédülést okoz. A víz- és sóveszteség további
fokozódása a vérnyomás olyan mértékű csökkenését idézheti elő, amely ájulást okozhat,
valamint az agy, a vesék és a máj károsodásához vezethet.
...és a tünetek
- kezdetben: fejfájás, izomrángások, váratlan fáradtság
- a későbbiekben: hőguta, hőkimerülés, szokatlan viselkedés pl. szédülés,
hányás, gyengeség, gyors pulzus, erős izzadás vagy kiszáradt bőr.
A fokozott tünetek azonnali orvosi beavatkozást igényelnek.
Mit tehetünk a kiszáradás ellen?
Az enyhébb vízhiány esetén víz ivása elegendő lehet a kiszáradás megelőzésére,
azonban a nagyobb fokú víz- és sóhiány esetén a sók (elsősorban a nátrium és a
kálium) pótlását is biztosítani kell. Ehhez ideális az úgynevezett izotóniás sóoldat
(0,9 %-os nátrium-klorid tartalmú vizes oldat) lenne, azonban kellemetlen íze
miatt senki nem fogyasztja szívesen. Az ásványvizek sótartalma - különösen a szén-dioxiddal
dúsítottak - a verejtékkel elvesztett sót is pótolja, és ízét is kellemesnek érezzük.
Abban az esetben, ha a vérnyomás olyan mértékben lecsökken, ami sokkot okozhat,
egészségügyi ellátás szükséges: általában intravénás nátrium-klorid oldattal javítják
a kiszáradt személy állapotát.
Elsősegélynyújtás:
- Mentők értesítése (tel: 104)
- A beteg hűvös helyre kísérése
- Ruházat könnyítése
- Vízzel itatás, ha eszméleténél van az áldozat és nem szédül
- Az áldozat letörlése és permetezése vízzel
A meleg káros tüneteit mutató személyeket soha nem szabad hazaküldeni, vagy magukra
hagyni orvosi ellenőrzés nélkül!
Folyadékpótlás a munkahelyeken
Megfelelő
mennyiségű és minőségű folyadék elfogyasztásával a kiszáradás megelőzhető. Ennek
jogszabályi hátterét a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről
szóló 3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet 7. § (10) bekezdése tartalmazza.
Ennek alapján igény szerint, de legalább félóránként kell védőitalt biztosítani
a munkavállalók részére zárttéri és szabadtéri munkahelyeken is meleg időben.
Védőitalként a jogszabály 14-16 °C hőmérsékletű ivóvizet javasol, azonban más,
alkoholmentes, legfeljebb 4 súlyszázalék cukortartalommal rendelkező italt is
adhat a munkáltató. Különösen ügyelni kell - például tűző napon történő munkavégzés
esetén - a sugárzó hőnek is kitett munkavállalók folyadékveszteségének pótlására.
A védőital biztosításán túl fontos a munkavállalók tájékoztatása, figyelmük
felhívása a folyadékveszteség pótlásának szükségességére, a kiszáradás megelőzésére.
A munkavállalóknak egymásra és a munkairányítóknak a beosztottakra is nagyobb
figyelemmel kell lenni meleg időben, hogy az esetleges kiszáradás első jeleit
észre vegyék.
Melegben végzett munka
A melegben végzett munkára fel kell készülni. Meg kell ismerni a kockázatokat
és a veszélyek megelőzésének módját. A meleg (és a szabadban végzett munka többi
környezeti tényezője) kockázatai ellen ugyanúgy védekezni kell a biztonságos
és egészséget nem veszélyeztető munkavégzés feltételeinek biztosítása részeként,
mint pl. a leesés vagy a csonkolásos balesetek ellen.
Ivóvíz biztosítás
Melegben legalább négy pohár vizet meg kell inni óránként. Ehhez elegendő ivóvíznek
kell a munkaterületnél rendelkezésre állni. A dolgozókat ösztönözni kell a gyakori
(víz) ivásra.
Árnyék
A dolgozóknak árnyékolt pihenő területet kell biztosítani, mely nyitott a környezet
felé, vagy ventillátorral szellőztetett. Ha lehetséges a munkát is árnyékban
kell végezni, karimás kalapot, laza, világos ruhát kell viselni.
Megelőzési javaslatok
A külső hőmérséklet előzetes tanulmányozásával (előrejelzésekből) a meleg kockázata
becsülhető. A meleggel 27 Celsius fok felett már foglalkozni kell, a kockázati
szintek (National Oceanic and Atmospheric Administration (2005), National Weather
Service Heat
A meleghez hozzá kell szokni, és ez időt igényel, különösen nehéz fizikai munkánál.
Az adaptáció 4-14 napig is tarthat, fokozatosan növekvő terhelés mellett. Az
adaptáció különösen fontos hosszabb szabadság után, vagy jelentősen különböző
klímájú helyek közti utazáskor. Az adaptáció része pl. az izzadtság felhígulása.
Általános tanácsok melegben végzett munkához
- A munkát a nap hűvösebb időszakára kell időzíteni
- Gyakori pihenők és folyadékpótlás
- Nehéz munkához rotáció
- A munkások figyeljenek egymásra a tünetek felismerése érdekében
Forrás: Magyar Ergonómiai Társaság
2009-05-18 11:06:48