Mi is az a fájdalom? Életünk során valamennyien éreztük már, nem is egyszer, mégis nehezen tudjuk meghatározni. Testünk bármely pontján megjelenhet, erőssége, kiterjedése, időtartama, lefolyása igen változatos lehet, és a legkülönbözőbb tényezők, válthatják ki. Bárhol és bármikor jelentkezik ez az igen kellemetlen érzet, szabadulni szeretnénk tőle.

A fájdalomérző receptorok szabad idegvégződések. A többi érző receptortól eltérően nem egyetlen jól körülhatárolható ingerre (szag, fény, hang, nyomás stb.) reagálnak, hanem minden ártalmas, károsító hatásra érzékenyek. Jelen vannak a bőrben, bőr alatti szövetekben, csonthártyában, izmokban, a belső szerveket borító savós hártyákban.

Mi okozhat fájdalmat?

Azok a külső és belső ingerek váltanak ki fájdalmat, amelyek szövetkárosító hatásúak. A fájdalomérző receptorok tehát ártalmat jeleznek. A fájdalomérzés feltétlenül szükséges, hiszen jelzi az ártalmat, és ezzel elősegíti a szervezet védekezését.

A híres ókori görög orvos, Hippokratész úgy fogalmazott: "A fájdalom az élet házőrző kutyája."

Fájdalmat okozhat erős nyomás, szélsőségesen hideg vagy forró hőmérséklet, nagyon erős fény vagy hang, elektromos áram, vegyszer vagy akár kórokozók által termelt toxinok is. Mindezek hatására különböző fájdalomkeltő kémiai anyagok (hisztamin, bradikinin, szerotonin) szabadulnak fel, vagy olyan anyagok (pl. prosztaglandinok), amelyek önmagukban ugyan nem ingerlik a fájdalomérző receptorokat, de fokozzák az érzékenységüket. A fájdalomérző receptorok nem adaptálódnak, vagyis a fájdalmat nem lehet megszokni. Sőt a tartós fájdalom egyre kínzóbbá válik, ami arra sarkall bennünket, hogy mielőbb keressünk segítséget, forduljunk orvoshoz.

Hogyan érezzük a fájdalmat?

A fájdalomérzet speciális pálya közvetítésével az érzőközpontba jut. Itt felismerjük és lokalizáljuk a fájdalmat, azaz észrevesszük, hogy fáj, és azt is, hogy hol. A fájdalom azonban nemcsak az érzőközpontba jut el, hanem elágazásokon, mellékágakon keresztül eléri a limbicus rendszert, és a hypothalamust is.

A limbicus rendszer a szervezet "érzelmi központja" - ettől függ a fájdalomérzet megélése. Ez rendkívül szubjektív, szinte minden embernél különbözik. A hypothalamus a vegetatív reakciók és a hormonrendszer karmestere, az ő közvetítésével társulhat a fájdalomhoz stresszreakció: kipirulás, verejtékezés, gyorsult légzés, szapora szívverés stb.

De nemcsak a fájdalom okozhat stresszreakciót, hanem fordítva, a stressz is okozhat vagy fokozhat fájdalmat. A civilizációs ártalmak, a zsúfoltság, a zaj, a fokozódó stressz következtében igen gyakori, és egyre szaporodik pl. a fejfájás. Általában azokban az élethelyzetekben jelentkezik, amikor erős és tartós teljesítménynyomás nehezedik a betegre, amikor a követelményeknek csak erejének teljes megfeszítésével tud megfelelni.

A tartós stressz, a szellemi túlterhelés, állandó intellektuális erőfeszítés kóroki szerepére utal, hogy számos híres ember, tudós és művész szenvedett, ill. szenved migrénben.

A mozgásszervi betegségek esetén is jelentősen befolyásolja a stressz a fájdalmak mértékét. Ha szorongunk, feszültek, idegesek vagyunk, izmaink megfeszülnek, ami egyrészt növeli az oxigénigényt, másrészt hibás helyzetbe, tartásba kényszeríti a csontokat és ízületeket, így pl. kisfokú gerincelváltozás is súlyos, alig elviselhető fájdalmakat okozhat.

De még daganatos betegség esetén is van a fájdalomnak lelki háttere. Ilyenkor elsősorban a szorongás fokozza a fájdalmakat. Ha valakit rákos betegnek diagnosztizáltak, minden apró fájdalom új jelentéssel telítődik. A legkisebb kellemetlenségre is a legnagyobb figyelemmel válaszol, mert attól fél, hogy az esetleg a rák kiújulásának vagy áttét képződésének a jele. A fájdalom így gyakran szorosan kapcsolódik a feszültséghez és a félelemhez.

Dr. Valló Ágnes
belgyógyász szakorvos