Reflux - az álarcos fojtogató

2002-12-07 09:00:00    

A refluxbetegség jelentősen ronthatja közérzetünket, munkavégzésünket, sőt súlyos szövődményekhez is vezethet. Semmiképp nem szabad elhanyagolni!

A betegség kialakulásának lényege, hogy felborul az egyensúly a nyelőcső nyálkahártyáját védő tényezők, illetve az azt károsító tényezők, elsősorban az agresszív gyomorsósav között. Szakértők a refluxbetegség leggyakoribb kiváltó okának a nyelőcső alsó záróizmának nem megfelelő működését tartják.

A refluxbetegség gyakran jelentkezik álarcban. A gyomorban lévő erős sav ugyanis nemcsak a nyelőcső alsó szakaszát ingerli, hanem egészen a torokig feljutva felmarhatja a gége nyálkahártyáját is. Így okozója lehet krónikus köhögésnek rekedtségnek, sőt a szájüregig feljutva, a fogzománcot károsítva akár fogszuvasodást is előidézhet. Ezen kívül idegi úton hörgőgörcsöt is okozhat asztmás tüneteket produkálva.

A refluxbetegségben szenvedők a gyomorégést úgy írják le mint a mellkasban jelentkező égető érzést, amely a mellcsont alatt jelentkezik és időnként kisugárzik a torok irányába.

Ehhez társul általában a savas, keserű ízérzet a torok hátsó részén, és olyan érzés, mintha az elfogyasztott étel visszajönne a szájba. A refluxos gyomorégés jellemzője még, hogy főleg fekvő testhelyzetben jelentkezik, kiadósabb táplálkozás után.

Egy amerikai vizsgálat során tíz refluxos betegből közel nyolcan számoltak be éjszakai tünetekről. Azok közül, akik mind nappal, mind éjszaka szenvednek a gyomorégéstől, minden második válaszoló állította, hogy az éjszakai tünetek jobban megviselik, mint a nappaliak: negatívan befolyásolják éjszakai pihenésüket, alvásukat, másnapi munkahelyi teljesítményüket.

Bár a stressz önmagában nem okoz refluxot, olyan viselkedésformákhoz vezethet, amelyek lehet, hogy a feszültséget ugyan segítenek levezetni, de egyúttal kiváltják vagy fokozzák a gyomorégést.

fájdalomIlyenek a dohányzás, a fokozott alkoholfogyasztás, a rendszertelen étkezés, a gyógyszer elhagyása.

Az orvos által előírt gyógyszeres kezelés betartása mellett már kis odafigyeléssel, apró változtatásokkal sokat segíthetünk magunkon. A legfontosabb, hogy saját megfigyeléseink alapján állítsuk össze étrendünket, alakítsuk ki étkezési szokásainkat. Sokat segíthet a megszokottnál kisebb adagok fogyasztása, az étkezések időpontjának megváltoztatása, a főzési technikák módosítása.

A mozgás segíti az emésztést és hozzájárul a jó közérzethez, ezért semmi esetre sem szabad abbahagyni a rendszeres fizikai aktivitást.

Tanácsos viszont edzővel, illetve sportszakemberrel egyeztetni a testmozgás típusát illetően. Vannak olyan sportolási formák mint a súlyemelés, a felülések, esetleg a kerékpározás, amelyek a hasi nyomás fokozása révén súlyosbíthatják a refluxos betegek tüneteit, ezért ezek helyett érdemes más típusú sportot választani.

Sokan gondoljuk azt, hogy a gyomorégés túlhajszolt életünk elkerülhetetlen velejárója, ezért gyakori, hogy hosszú hónapokig, akár évekig sem fordulunk orvoshoz a reflux vezető tünetével. Hiszünk abban, hogy pusztán életmódbeli változtatásokkal vagy vény nélkül kapható gyógyszerekkel kezelni tudjuk a problémát. Mivel azonban a reflux betegség jelentősen ronthatja közérzetünket, munkavégzésünket, sőt súlyos szövődményekhez is vezethet, semmiképpen nem szabad elhanyagolni.

A savközömbösítő szerek elsősorban alkalmankénti gyomorégés leküzdésére, valamint a gyomor- és nyombélfekély kezelésére alkalmazhatók. Savközömbösítő képességük igen eltérő, de mindegyik rövid hatástartamú és egyik sem gyógyítja meg a reflux betegséget. A megoldás olyan korszerű gyógyszeres kezelés alkalmazását jelenti, amely magát a kiváltó okot, vagyis a gyomorsav elválasztását gátolja, méghozzá tartósan. Az új generációs protonpumpagátló készítmények egyenletesen fejtik ki hatásukat, ezáltal éjszaka, alvás közben is tünetmentességet biztosítanak, megszüntetik nemcsak a gyomorégést, hanem a reflux betegség egyéb, például légúti tüneteit is.

(Galenus)

Egészségügy és internet
Ön mire használja az internetet az egészségügyi ismeretszerzésben?

Patika Magazin Online

A Patika Magazin a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) egészségügyi ismeretterjesztő folyóirata.
Kiadja: Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft.

Impresszum   |    Médiaajánlat   |    Adatkezelési tájékoztató   |    Facebook   |    Google+

Copyright © Galenus Kiadó. Minden jog fenntartva!