Akik vágynak egymásra
A csók mindenki számára az izgalom kiapadhatatlan forrása, akárhány évesen, akárhol is éljen, bármilyen korban. Először mindent elsöprő hévvel forr össze benne két ember, akik vágynak egymásra. A száj ér össze ekkor, mely a "tűz lobogásának" első próbája. Keveredik a lélegzet, vegyülnek az illatok, ízek: kiderül, összeillik-e a két fél. A válasz azonnali. A két partner egyetértése esetén meglepő film pereghet le a csukódó szempillák mögötti homályban.
A csók zenéje
Kívülről nézve két árnyék összefonódik, készen a befogadásra és az adományozásra. Az arcok egymást érintik és mozdulatlanok. "Mi legyen az orral?" kérdezte Ingrid Bergman egyik filmjében, aki joggal aggódott ezen az alaktani kérdésen amely azután magától megoldódik. Csókolózás közben könnyű elveszíteni a fejet. A szokásos jelzések eltűnnek: nem érzékelhető az idő, a hely, a zaj örvénylése, a csókolózó pár egyedül van a világmindenségben. Milyen kellemes mámor! Semmi sem hat rá: gúnyolódhatnak vagy irigykedhetnek a nézelődő emberek, dudálhatnak a járművek, akár bombák is hullhatnak. A csók nem hall semmit, csak saját zenéjét.
A csók mindig kezdeményez valamit. Ez az első lépés, ez az előzetes gyengédség utat enged a képzelgésnek, reményt kelt, titkokat fejt meg. A csók amíg az érvényben lévő morál keretei között marad az egyetlen, a nyilvánosság által elfogadott nyíltan szexuális magatartásfajta.
Több elképzelés is létezik a csók eredetére vonatkozóan. Egyesek azt állítják, hogy az őskor primitív szokása volt az étel átvitelére. Mások szerint a barlangban az ősember nyalogatta társai arcáról a verítéket, hogy kielégítse sószükségletét. Természetesen ezek csak mendemondák, nem tudni, mennyi igazság van bennük.
12 kalória csókonként
Finom, lágy, felkavaró, izgató... ez a csók, romantikus szemszögből nézve. Ilyenkor a szóhasználat is megváltozik: a "nyálas" jelző helyébe "édes" kerül, a fogakra "gyöngy" kifejezés illik, a lehelet parfümillatú. Ugyanakkor, kevésbé romantikus módon a csók egyszerű mozgásgyakorlatra vagy banális vegyianyag-cserére degradálható. Magunk szórakoztatására vizsgáljuk meg hideg fejjel azt a szökőárt, mely szervezetünket árasztja el a csók hatására. Ezen áradáskor fokozódik a pajzsmirigyműködés, az átlagos pulzusszám 75-ről 150-re nő, és elég a szervezetben 12 kalória. A csók elősegíti a jobb légzést és fogyaszt!
Több mint húsz izom akcióban
Az eddig említett jótékony hatások mellett az agy endorfinkiválasztásának köszönhetően érzett eufória miatt a csók ugyanazt a hatást váltja ki, mint a csokoládé, csak semmi veszéllyel nem jár az alakra nézve! A csók hatására felszabaduló anyag amellett hogy csökkenti az alvásigényt, enyhíti az étvágyat is. Csak tartson elég sokáig! Nem meglepő tehát, hogy a gyakran ölelkező párok elférnek egy kis helyen is...
Forrás: Galenus
2009-06-10 09:17:05