Támadás helyett önvédelem

A nagy keleti kultúrákban időtlen idők óta űzik ezeket a sportokat. Nem is küzdősportnak tekintik, hanem harcművészetnek, sokszor életformának, sajátos filozófiának. De a lényege, melyet a "művész" szótag is kifejez, az igényesség. Egy harcművész nem verekszik, hanem harcol, még inkább az önmegvalósításra, a harmóniára törekszik, mindezt a lehető legmagasabb szinten. Történelmi gyökereit tekintve a legtöbb stílus önvédelemre lett kifejlesztve, ezért sok mozgásformából egyszerűen hiányoznak a támadó technikák. Sokszor éri az a vád a küzdősportokat, hogy segítenek az emberben felébreszteni az agressziót. Valóban, akad ilyen típusú is, de a komolyabb keleti harcművészetek éppen ellenkezőleg, megtanítják kezelni, kordában tartani a bennünk és környezetünkben mindig jelen lévő agressziót. A legtöbb iskola megegyezik abban, hogy követői az egészség megőrzésére törekednek. Az egészséget, a test és a lélek egységének, harmóniájának fogják fel. Ezért egy keleti harcművész egészsége azt jelenti, hogy kiegyensúlyozott, nyugodt, harmonikus életet él. Mennyire szüksége van erre a mai Nyugat társadalmának! Ha mindenki csak egy csipetnyit ellesne ebből az életfilozófiából, a nyugati népbetegségek többsége eltűnne, vagy legalábbis számuk lényegesen csökkenne a vezető halálokok listáján.

Kettő az egyben

A harcművészet mint mozgásforma egyszerre ún. aerob és anaerob sport. Az aerob mozgás kis erőkifejtés hosszú ideig, a szöveteink ezért végig kapnak elegendő oxigént. Sokáig bírjuk, mert a szív ugyan gyorsabban dobog, de közben égetjük a zsírt. Kétségtelen, hogy látványosan nem leszünk tőle izmosabbak. Az anaerob formánál rövid ideig bírunk maximális erőt kifejteni, az izmok sajognak, sérülnek, ezért újraépülnek, erősödnek, de egy gramm zsírt sem égetünk. Konkrét példák: a futó aerob, a súlyemelő anaerob sportoló. A küzdősportok művelőinek mindkét mozgástípusra szükségük van. Egyrészt edzéseik során extrém állóképességet szereznek aerob gyakorlatokkal, ugyanakkor a küzdelem során szükségük van a nyers testi erőre is a sikeres harchoz. A komolyabb iskolák foglalkoznak a növendékek táplálkozásával, alvásával, életritmusával is, ezért láthatjuk, hogy egy lelkes és precíz harcosjelölt tudatosan törekszik a harmonikus, egészséges életmódra.

Lehetséges sérülések

A küzdősportok hátrányaként szokták emlegetni a komoly sérüléseket. Bármennyire is meglepő, erre a mozgástípusra ez nem is olyan nagyon jellemző. Például szinte minden stílus tiltja a fejre való ütést, rúgást. Ezért az ökölvíváshoz képest itt alig van fejsérülés, agyrázkódás. A küzdő felek csak érintéssel jelzik a bevitt találatot, az ellenfelet teljes erővel megütni tilos. A full-contact versenyeken lehet tiszta erőből ütni, s ez már jobban hasonlít a bokszra, de fejre ütés itt is sokszor tilos. Az ilyen versenyeknek, küzdelmeknek a sérüléstípusai nagyban hasonlítanak az ökölvívás, a birkózás vagy az amerikai futball sérüléseihez: zúzódások, rándulások, szalagszakadások, ficamok jelentkezhetnek. A kemény edzések következménye lehet túlerőltetéses szindrómák jelentkezése, melyek az ízületek, izmok, csontok fáradásos steril gyulladásai. Heves fájdalommal járnak, többnyire pihentetéssel, helyi kenőcsökkel, borogatással és gyulladásgátló kezeléssel mulaszthatók. A sérülések és a harc látszólagos durvasága elrettentő lehet. Ám ha figyelembe vesszük, hogy a sportoló a helyes technikák évekig tartó elsajátítása alatt önfegyelmet, kitartást, koncentrálókészséget és önbizalmat tanul, akkor láthatjuk, hogy a harcművészetek egészségre gyakorolt hatása mindenképpen pozitív.

dr. Kállay Krisztián