A Sziklakórház rendkívül sikeres Múzeumok Éjszakáját zárt 2009-ben is. Az esős időjárás ellenére több mint 3000 érdeklődő tekintette meg a Kiállítást.

Korhű ruhába öltözött idegenvezetők kalauzolták végig a látogatókat ezen a nem mindennapi időutazáson a 2002-ig szigorúan titkos létesítmény múltjába. A zegzugos, szűk földalatti folyosókon kb. 1 km hosszú sétát téve a vendégek bepillantást nyerhettek a II.
Világháború valamint az '56-os Forradalom eseményeibe, majd megtudhatták, hogy egy esetleges atomcsapás idején milyen módon üzemelt volna a létesítmény.

Történelem

A Sziklakórház a Budai Vár alatt található. A várhegy mélyén kb. 10 km hosszúságú barlang és pincerendszer kanyarog, melyet az ott lakók folyamatosan használtak, bővítettek, átalakítottak. A II. világháború előestéjén a járatokat megerősítették, a lejáratok számát korlátozták, a sokszor különálló járatszakaszokat egybenyitották. Mindezt azért, hogy a 10-15 m mélységű járatrendszer óvóhelyként szolgálhasson az esetleges bombázások során.

Az I. kerület és a vár volt akkoriban a „kormányzati negyed”. Így légoltalmi és egészségügyi ellátási megfontolásokból Dr. Szendy Károly a Székesfőváros Polgármestere elrendelte egy sebészeti szükségkórház – másnéven „Légókórház” – építését a vár alatt.

A létesítményt költségkímélési szempontok miatt a barlangrendszerhez igazítva alakították ki – barlangteremből szoba lett, járatból folyosó. Az építkezés 1939 és 1944 között megfeszített ütemben folyt és 1944. februárjában megnyílt a Székesfőváros Sebészeti Szükségkórháza. Három nagy és egy kis kórterme, korszerű műtője volt. Igazán intenzíven csak a '44 májusi amerikai légitámadások után került használatba. Feladata az általános sürgősségi ellátás lett, így polgári és katonai személyeket is fogadott, akik a légitámadásokban megsérültek. A kórház műszakilag és orvostechnikailag nagyon korszerűnek számított. Gyenge pontja a melegítőkonyha volt, mely a város bekerítése után túl kicsinek bizonyult.

A kórházat a Szent János Kórház felügyelete alá rendelték, vezetőjének Dr. Kovács István egyetemi adjunktust, sebészfőorvost nevezték ki. Ő a frontot is megjárta orvosként. Helyettese Dr. Seibriger András lett. Munkatársaikkal - közel negyven orvossal - váltásban dolgoztak a létesítményben. Az orvosi ellátást a Vöröskereszt önkéntes ápolói segítették igen nagy számban.

A létesítményt 300 ember befogadására tervezték. Budapest ostroma alatt azonban teljesen megtelt sebesülttel, szemtanúk beszámolói szerint 650-700 embert is bezsúfoltak. Továbbá, aki nem fért be a kórházba, a barlangrendszerbe nyíló több átjárón keresztül barlangtermekben, faágyakra, hordágyakra és szalmazsákokra fektetve helyezték el. A halálozási arány igen magas volt a járványok, eszköz és gyógyszerhiány miatt.
A kórházban civilek és katonák voltak vegyesen, a nők számára külön kórterem volt fenntartva. A sebesültek összetolt emeletes ágyakon feküdtek, két ágyon hárman fent, hárman lent, plusz az ágyak között hordágyon vagy szalmazsákon a többiek. Mivel a létesítménynek saját áramfejlesztője volt, az ostrom során itt még akkor is tudtak ellátást biztosítani és röntgenfelvételt készíteni, amikor a többi kórházban ez már nem volt lehetséges.
Az orvosok sok ezer magyar katona és civil életét mentették meg. A kitörés napján a járóképes betegek elmentek. A többieket később a még 1945. júliusáig működő kórházból folyamatosan szállították el.
A kórházat 1945. júniusában bezárták. Az orvosok egy része nyugatra menekült. A kórházat vezető dr. Kovács István és dr. Seibriger András a háború után 2-3 évig tilalmi listára kerültek és nem gyakorolhatták hivatásukat.

1946-1952 Gyógyszertermelő üzem

A kórház felszerelését jórészt elvitték, ezért néhány kórtermét egy magáncég vette bérbe és 1949-ig tífusz elleni védőoltást készítettek Jugoszláv exportra. Az 50-es évek elején a létesítményt titkosították. Az LOSK 0101/1-es rejtjelszámot kapta a „szigorúan titkos” minősítés mellé. A titkosítást csak 2002-ben oldották fel. A hidegháborús feszültség hatására döntöttek a bővítéséről így 1952-ben új kórtermet alakítottak ki és megkezdték a létesítmény felszerelését.

1956-1957 Forradalmi kórház

Noha még nem volt teljesen a működésre felkészülve, az 1956-os forradalom alatt 1956. október 25-én megnyílt a kórház és ellátta a sebesült civileket, katonákat. A II. világháborúban is itt szolgáló dr. Seibriger volt az egyik orvos. Hat fiú és egy lány is született ez alatt a viharos időszak alatt az akkor még bombabiztos létesítményben. A forradalom leverése után rövid ideig még működött.

1958-62-ig átépítették és kibővítették, hogy vegyi vagy atomtámadás esetén is használható legyen.

1962-2007 Kórház, atombunker és polgári védelmi raktár

Az elkészült, akkor igen korszerű kórházat továbbra is a János Kórház kezelte. A tervek szerint kijelölt orvosai, ápolói jöttek volna fel a létesítménybe túlélni a vegyi- vagy atomtámadást. A 72 óra teljes és három hét részleges elzárás után megnyitva a kórházat ellátták volna a sérülteket. A kórház színvonalára jellemző, hogy légkondicionáló berendezéssel is ellátták, amivel még manapság sem büszkélkedhet minden kórház.
A haditechnikai fejlődés (a neutronbomba) miatt már a 60-as évek végére elavult lett a létesítmény. Megszüntetni azonban senki nem szüntette meg, így a János Kórház, mint megbízott kezelő, a gondját viselte, a Polgári Védelem pedig raktárnak használta.
A létesítménybe vezényelt orvosok és ápolók a 80-as évek közepéig tartottak évente polgári védelmi gyakorlatot a kórházban, ki-ki elpróbálva a saját szerepét konfliktus esetén. Egy gondnok család lakott az előterében lévő szolgálati lakásban 2004-ig és szigorú titoktartási kötelezettség mellett karbantartották a kórházat. Korszerűsítésre, felújításra azonban 2007-ig nem került sor.

A Sziklakórház napjainkban

2007-ben a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kezdeményezésére számos szakmai szervezet bevonásával felújításra került a létesítmény. Részlegesen már a 2007-es Múzeumok Éjszakájától megnyílt a látogatók előtt. További munkálatok után 2008. március 11-én folyamatosan megtekinthető, mint kiállítás – „Titkos Katonai Kórház és Atombunker” címmel.

Forrás: Sziklakórház