Nagyon nehéz helyzetben van az a védőnő, aki választ szeretne adni erre a kérdésre. Megpróbálok rövid, de átfogó képet nyújtani a védőnői tevékenységről, hogy ezt megismerve képes legyen mindenki eldönteni, milyen is a jó védőnő.
A védőnői ellátás most már több mint 90 éves múltra tekint vissza folyamatosan igazodva a kor igényeihez. A szolgálat munkáját egyetlen cél irányította megalakulásától kezdve: az általa gondozottak egészségének védelme, illetve megőrzése. A védőnői ellátás országos lefedettséggel kiépült, magas szintű ellátás, egészségorientált képzettséggel, preventív szemlélettel. Feladatát elsődlegesen az egészségügyben, a közoktatási intézményekben és a szociális ellátásban teljesíti. Jelentős szerepet tölt be a helyi civil és karitatív tevékenységek közvetítésében, szervezésében, együttműködik a helyi közigazgatással, hatóságokkal. A lakosság népegészségügyi helyzetéhez alkalmazkodó folyamatos egészséggondozást nyújt. Mit is csinál a védőnő? A területen dolgozó védőnők munkája igen összetett, naprakész tudást igénylő feladat („aki lemarad, az kimarad”). Beletartozik a megelőzés, a felvilágosítás, az oltások szervezése, lebonyolítása, az egyénre szabott tanácsadás, és még sorolhatnám, mi minden.
A védőnő szoros kapcsolatot tart a gyermekorvossal, a szülészorvossal, a háziorvossal napi munkája során. Nem beosztottja, hanem segítő munkatársa az egészségesen felnövekvő népesség gondozásában részt vevő szakembereknek. Munkáját az orvosokkal összhangban, napi konzultációk segítségével, de önállóan végzi, érezve ennek teljes felelősségét.
Munkájának legfontosabb mozzanata a családgondozás. Igazából végigkíséri a gondozottat a születéstől a középiskolás korig, míg az ismét visszatér hozzá mint leendő édesanya. A védőnő nem választható, hanem egy adott földrajzi területhez tartozik, gondozottainak száma 200–250 fő (iskolában ez a szám 1000 körüli).
Első lépés, találkozás a várandós anyával, akinek segíti a nyugodt, tudatos gyermekvárását, a várakozás meghitté tételét. Tanácsaival, tapasztalataival megkönnyíti az újszülöttkor első szép, de nehéz időszakát, később a kisgyermekkor felfedezni vágyását, a dacos időszak gondjait enyhítheti ötleteivel, tapasztalataival, tudásával. Közben folyamatosan figyelemmel kíséri a gyermek testi, lelki fejlődését az óvodától egészen a diákévek végéig.
Munkája közben tanul, tanít, és példát mutat, de lehet, hogy csak „meghallgat”, mert azt is tudni kell! A védőnő sikeres munkájához elengedhetetlen, hogy a családot mint egységes egészet vegye figyelembe. Ehhez szükséges, hogy a földrajzi területén lakó gondozott családok helyzetét folyamatosan figyelemmel kísérje. A családok gondozásában részt vevő szakemberekkel legyen kölcsönös a tájékoztatás és az információátadás. Alakítson ki együttműködést és végezzen koordinatív munkát, a családokat segítő karitatív és más támogató szervekkel.
Ám munkája nem csak kellemes feladatokból áll. Szoros kapcsolatot tart fenn a Gyermekjóléti Szolgálattal a nehezen kezelhető családok érdekében, ahol első szempont, hogy a kicsik érdekében történjen a megfelelő cselekvés. A védőnői munka olyan önállóan végezhető tevékenység, amelyhez nemcsak tudás, hanem empátia, türelem, jó kommunikációs készség, kiváló problémamegoldó és szervezői adottság szükséges az elengedhetetlen gyermekszeretet mellett. A védőnő minden családot, anyát, gyermeket egyedinek tekint, és maximálisan figyel az ő saját igényeikre, gondozásukhoz felhasználja közreműködésüket. Ennek érdekében pedig szüksége van arra, hogy a család teljes bizalmát élvezze.
Ezt a megtisztelő érzést azonban minden védőnőnek ki kell „érdemelnie”. A védőnői gondozás alapja tehát a kölcsönös szimpátia és bizalom kell, hogy legyen.
Kérem a leendő gondozottakat, hogy forduljanak bátran, bizalommal védőnőjükhöz, merjenek kérni tőlük igényeiknek megfelelő gondozást, tanácsot, segítséget. Ilyen hozzáállással nagyon megkönnyítik a védőnőjük dolgát. Higgyék el, aki ezen a pályán marad, az valóban megtalálta hivatását, mert ebben a változó világban nagyon nehéz napi feladatokat végez a védőnő, még ha ez nem is látványos. Egy köszönöm, egy mosoly, ráköszönés az utcán szárnyakat ad a védőnőnek, ez az ő igazi elismerése.
A védőnői munka módszere a gondozás.
A gondozás formái:
– családlátogatás,
– önálló tanácsadás (várandósgondozás, fogadóóra),
– orvossal tartott tanácsadás,
– egészségfejlesztés (közösségi programok megszervezése, kivitelezése).
A védőnő feladata az iskolában – 6–18 évesek ellátása:
– szűrővizsgálatok,
– kampányoltások,
– higiéniás és tisztasági szűrések,
– egészségfejlesztés,
– egyéb feladatok.
A védőnő a gondozási tevékenységét végezheti:
– a család otthonában (családlátogatás során),
– tanácsadóban (tanácsadás során, fogadóóra keretében,
– eü.-i intézményekben (szülészeti osztály, újszülöttosztály, bölcsőde)
– oktatási intézményekben (óvoda, iskola),
– egészségfejlesztési rendezvények keretében.
CSŐSZ KATALIN, A MESZK ORSZÁGOS VÉDŐNŐI TAGOZAT VEZETŐJE
2009-06-23 16:36:49