A síjárás nevét azért jelölik meg angolul, mert ez a sport ezen a néven van elterjedve hazánkban is. Említik még ski walking, északi gyaloglás néven is. A sportág Finnországból indulva Észak-Európában már az 1930-as években elterjedt a sífutók körében, mint a leghatékonyabb nyári erőnléti edzést biztosító mozgásforma.

Eredeti finn neve „sauvakävely”, jelentése „botos gyaloglás”. A sport mai formájában meglehetősen fiatal, 1997-ben mutatkozott be hivatalosan önálló sportágként. Azóta nem várt népszerűségre tett szert, elsősorban Skandináviában és a német nyelvterületen, de hódít a világ többi részén is. A népszerűségnek már látszanak hátulütői: az északi gyaloglás tömegsport voltából adódóan nagyon felhígult a mozgást tanító, magát „fitnesztrénernek” nevező emberek és a botokat gyártó "szakemberek" tábora.

A nordic walking egyesíti a gyaloglás vagy futás és a sífutás előnyeit. Fontos különbség a sétához képest a speciális botok használata, melyek révén a sportoló önkéntelenül is hosszabbakat lép, hogy a kezek és a lábak természetes, a járáshoz elengedhetetlen ellentétes mozgása megmaradjon.

A bot használata dinamikát, ritmust ad a gyaloglásnak, jó kikapcsolódást, harmonikus mozgást ad a testnek. A térd terheléscsökkentését, keringésjavító hatását tekintve, az optimista vélemények azonban nem igazolódtak be: nem találtak különbséget a megszokott és a nordic stílusú gyaloglás között.

Meglepő módon, ennek a sportnak is megvannak a veszélyei (sérülési rátája alacsony, de megelőzi a repülősportokat): elsősorban eleséskor sérül a hüvelykujj ulnáris szalagja ugyanúgy, mint a síelésnél. Az esések következménye a hüvelyk, a váll distorsiója (hasonlóan a síbalesetekhez: a sportoló eleséskor nem engedi el a botot, így ráesik a fogóra), illetve gyakori a  vádli szakadása.

Forrás: Dr. Felkai Péter PhD: Utazásorvostani ismeretek gyógyszerészeknek / Galenus 2009