Néhány hasznos „gyógymód”

Minden balsikernek, vereségnek van jó oldala is – ez alól a szakítás, válás sem kivétel. Jól tesszük, ha erről nem feledkezünk meg, csak gyűjtenünk kell hozzá a bizonyítékokat!

Gondoljunk például arra, hogy mindenfajta párkapcsolatban többé-kevésbé vége az önállóságnak, hiszen alkalmazkodnunk kell egymáshoz, és rendszerint fel kell hagynunk néhány korábbi tevékenységükkel. Amikor azonban ismét a magunk urai leszünk (és ha még gyermekünk sincs), használjuk ki a visszanyert szabadságot arra, hogy folytatjuk „előző életünket”, és visszatérünk kedvenc időtöltéseinkhez. Sportolás, kiruccanások étterembe vagy szórakozóhelyre, élénk társasági élet… Válasszunk ezek közül olyanokat, melyek nemcsak sötét gondolatainkat űzik el, hanem megváltozatják életszemléletünket is, és új találkozásokra, a baráti kör kiszélesítésére adnak lehetőséget.

A szakítás után hasznos „figyelem-elterelési mód” lehet az is, ha minél intenzívebben vetjük bele magunkat a munkába. Hiszen van úgy, hogy nem is tudjuk értékelni, mennyi energiánk, időnk szabadult fel egyszerre. Ha sokkal több figyelmet fordítunk szakmai életünkre, csökkeni fog a szakítás, válás okozta kudarcérzet ránk nehezedő súlya, és elégtételül is szolgálhat (különösen, amikor azt látványos szakmai siker, előrelépés, a főnök elismerése, nagyobb felelősségvállalás stb. kíséri).  Mindez segít a stabil lelkiállapot helyreállításában és az önbizalom visszanyerésében is. Azzal a feltétellel persze, hogy nem válunk munkamániásokká…

A szakmai siker mellett még nagyon jót tehet kedélyünknek, „padlón lévő” önbizalmunknak egy új hódítás. Főként akkor, amikor úgy érezzük, már soha többé nem találunk hozzánk illő társra… Ha a szívünk azt súgja, ne habozzunk új partnerre lelni! Arra viszont ügyelnünk kell, hogy a régi helyettesítése érdekében ne törekedjünk minden áron tartós, új kapcsolatra. Ellenkezőleg: jobb, ha a friss hódítás rövid életű lesz, hogy hirtelen, nagyobb „erőbefektetés” nélkül pótolni tudja az érzelmi hiányt, és begyógyítsa a sebeket – magyarázzák a pszichológusok. Egy igazi, hosszabb távra szóló, új szerelem általában csak akkor köszönt be, ha már nem „gyászoljuk” a régit, és másikkal próbálkozunk. Legyünk tehát türelmesek! És attól se csüggedjünk el, ha a szakítás okozta traumát a szexuális vágy lanyhulása kíséri. A nőknél ez gyakran előfordul, a férfiak pedig ilyen helyzetben a nemi élet kiegyensúlyozatlanságát észlelhetik. De ez normális jelenség, hiszen hosszabb ideig, sokszor több éven át éltek együtt valakivel, akit megszoktak a szexben is –  így „űr” keletkezhet a változáskor. Nem kell tehát aggódni amiatt, hogy az új partnernél ilyen jellegű nehézségek állnak elő, hiszen legtöbbünknek „alkalmazkodási időre” van szüksége. Hosszan tartó kudarc-sorozat esetén azonban tanácsos szexológushoz fordulni.

Váláskor elsődleges: kíméljük gyermekeinket!

A válással vagy párkapcsolati krízissel foglalkozó pszichológusok tapasztalatai szerint először a nő szokott fenyegetőzni a szakítással, anélkül, hogy konkrét lépésre szánná el magát. Később azonban, amikor nyilvánvalóvá válik mindkét fél előtt, hogy nem működik tovább az élettársi kapcsolat vagy a házasság, a nők sűrűbben kezdeményezik annak felbontását. A férfi viszont hajlamos arra, hogy azt gondolja: a viszony kezdetén mindent megnyert – így a vereségbe nehezebben éli bele magát, önbecsülése csökken. De bármelyikük is a kezdeményező fél, a sérülésektől függetlenül okosan kell megbirkózni a válás nehézségeivel, ha abban gyermekek is részt vesznek. Dicséretes és értékelendő, amikor a volt élet- vagy házastársak rögtön képesek elkülöníteni a szerelmi partner és a szülő szerepkörét, noha e kettő azelőtt kiegészítette egymást. Így tehát, ha mi is ebbe a helyzetbe kerülünk, a válás után „fegyverszünetet” kell kötnünk a volt párunkkal – ha nehezen megy, tudatosan törekedjünk rá. Mindenekelőtt fontos, hogy udvariasnak nevezhető viszonyt alakítsunk ki a másik szülővel.  Ellenkező esetben minden hidat felégetünk magunk mögött, ami természetesen a gyermek kárára válik. Az ilyen, optimális esetben baráti viszony fenntartása többek közt csak akkor lehetséges, ha elfogadjuk: a szerelmi kapcsolat véget ért, de a szülői összetartásnak meg kell maradnia. 

Gyermekeinket hagyjuk ki tehát a szakítás, válás körüli csatározásokból. Hiszen akárhogyan is zajlik ez az esemény, ők is szenvedő részesei. Fogadjuk el, hogy olyan helyzetbe kerültek, amelynek nem tudnak urai lenni, és szükségük van érzelmeik kinyilvánítására. Így ne csodálkozzunk rajta, ha gyakran bánatosak, sírva fakadnak, vagy duzzognak. Magyarázzuk el nekik türelmesen, hogy ami történik, az nem az ő hibájuk, ezért semmiképp se érezzék felelősnek magukat érte. És különösen ne beszéljük rá őket arra, hogy a pártunkra álljanak: eleget ingadoztak már a két szülő között, így ellentétes érzelmek közt hánykódnak. Majd eldöntik később, milyen álláspontra helyezkedjenek.

Gyermekeink jóléte és kiegyensúlyozottsága érdekében a haragos légkört tehát fel kell oldanunk. Így elsődlegesen fontos, hogy ne zárkózzunk el volt párunktól, és megbízható információáramlást biztosítsunk a két otthon között. Hiszen rendszeres, korrekt kommunikációra van szükség, ha beteg a gyerek, szülői értekezlet van, karácsony, születésnap, nyaralás előtt állunk stb. Megannyi lehetőség a megbékélés kimutatására, beleértve egymás kisegítését váratlan elfoglaltság esetén.

Mindent egybevetve: a korrekt kapcsolat fenntartása az elvált szülők közt pozitív magatartás- mintaként jelenik meg a gyerek előtt, enyhíti sérüléseit, és kedvező irányba tereli pszichés fejlődését.

Forrás: Galenus