Nemcsak a mai Vöröskereszt megalapítóját tiszteltjük Henry Dunant személyében, hanem azt az eszmei örökséget is, melyet a Vöröskereszt Mozgalma ma jelent a világ számos pontján. A vörös kereszt és vörös félhold szimbóluma ma már nem csak a szenvedőknek jelenti talán az utolsó szalmaszálat, de mindennapjainkban is fontos szerepet tölt be. Elég, ha visszagondolunk a háborús idők vöröskeresztes nővéreire, a 70 éve szerveződő rendszeres véradásokra, a strandokon szolgálatot teljesítő önkéntes elsősegélynyújtókra és vízimentőkre, vagy épp az elsősegély-vizsgákra. Az átlag állampolgár talán utóbbival találkozik leginkább.
Az első világnapi eseménysorozatot a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége 2000-ben szervezte. Az eltelt évek során egyre több nemzeti társaság kapcsolódott a programhoz, ma már több mint 100 Vöröskereszt és Vörös Félhold szervezet csatlakozik a kezdeményezéshez világszerte. Így vált minden év szeptemberének második szombatja az Elsősegély Világnapjává. Idén e nap éppen szeptember 12-ére esett, amikor világszerte számos ponton szerveztek különféle eseményeket, programokat, versenyeket, hogy felhívják a figyelmet arra, az elsősegély-tudás minden nap és minden helyzetben életet menthet. A Magyar Vöröskereszt ezért elsőrendű feladatának tekinti, hogy az életmentés tudománya a társadalom általános műveltségének részévé váljon.
Legutóbb 2005-ben módosították az elsősegélynyújtás vizsgarendjét. A 2009. október 1-én életbe lépő változás sok tekintetben korszakalkotó. Az orvos-szakmai elvárások szerint az életben tartáshoz ma már nem elég pusztán lélegeztetni, komplex újraélesztésre van szükség. A segítőnek fel kell tudnia ismerni, milyen segítségre szorul a sérült személy. Keringésleállás esetén, ha van defibrillátor-pont a közelben, ha nincs, a kézi, komplex újraélesztés az egyetlen esély a túlélésre. A defibrillátor programok terjedése önmagában szükségessé teszi a korszerű újraélesztési ismeretek terjesztését. Hangsúlyozzuk, hogy az elsősegély nem helyettesíti a szakszerű orvosi ellátást, de – és ez a legfontosabb – életben tart a segítség megérkezéséig.
Az elsősegély-nyújtás képességében sajnos sereghajtók vagyunk az Európai Unióban. A Nemzetközi Vöröskereszt kimutatásában Nyugat-Európa a dobogós, ott a népesség döntő többsége részesül elsősegély-képzésben. Norvégiában a lakosság 95%-a, Ausztriában és Németországban 80%-a, míg Izlandon 75%-a kap használható és eredményes ismereteket e téren. Mindeközben számos országban – és ezt már a Nemzetközi Vöröskereszt is aggodalomra okot adónak minősítette – az arány drámaian alacsony, mindössze 5-10% közötti. Magyarország helyzete még ehhez képest is elszomorító. Hazánkban a lakosság mindössze 0,3%-a részesül elsősegély-képzésben, noha világszerte – főleg az időskorúak esetében - egyre nő a kockázat. A betegségek mellett főképp a közlekedési balesetek és a hirtelen szívhalál okozza a legtöbb halálesetet, de nem elhanyagolható a káros kémiai és környezeti hatások szerepe, a növekvő alkoholfogyasztás, vagy épp az otthoni balesetek számának drasztikus növekedése.
Általánosságban legkorábban 7 perc, mire a szakszerű segítség megérkezik. Ebben a kritikus időben dől el ezrek sora, életben maradnak, vagy meghalnak. Ha ebben az időben akad valaki, aki tudásával és talpraesettségével úrrá lesz a helyzeten és szakszerű elsősegély-nyújtással segít az orvos kiérkezéséig egy nem lélegző, vagy keringési leállásban szenvedő rászorulón, életet ment! Enélkül az életben maradás esélye majdhogynem 0%.
Még lesznek rendezvények az Elsősegély Világnapja kapcsán:
A Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezetének programja
Az elsősegélynyújtás világnapja alkalmából Szombathelyen a Simon István utcai Általános Iskolában " Előzzük meg" címmel szerveznek programot 2009. szeptember 18-án 9.00-12.00 óráig a Mentőkkel, Katasztrófavédelemmel és a Rendőrséggel együttműködve.
A JESZ pályázaton elnyert életmentő eszközök ünnepélyes átadását 2009. szeptember 14-én tartják Sárváron a Barabás György Műszaki Szakközépiskolában és Szombathelyen a Nyugat-Magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban.
A Magyar Vöröskereszt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének programja
Szolnok megyében szeptember 19-én 14 órától Kunszentmártonban tartanak baleseti szimulációs és elsősegélynyújtó bemutatót, ahová várják az érdeklődőket.
A Magyar Vöröskereszt Békés megyei Szervezetének programja
2009. szeptember 17-én reggel 8-tól este 8-ig Mezőkovácsházán a Hunyadi János Vöröskeresztes Bázisiskolában kerül sor nagyszabású elsősegélynyújtás világnapi rendezvényre, melyen elméleti, gyakorlati és kulturális programokon vehetnek részt az iskola tanulói és az érdeklődők. Délelőtt véradás, délután elsősegélynyújtó villámtanfolyam, filmvetítés, solferinói élménybeszámoló, drog-prevenciós program kerül megtartásra, délben élőlánc kialakítását szervezik meg.
Forrás: Magyar Vöröskereszt Sajtóosztálya
2009-09-16 14:30:00