A Móricz Zsigmond Gimnázium szerdai napja kissé felfordult, mikor rendőri kíséret és több fekete audi gördült a bejárat elé. A norvég koronahercegi pár látogatta meg az iskolát hatalmas nyilvánosságot adva az immár több éve futó, ámde idén megújult szexuális felvilágosítási program, az A-HA számára. Miben mások a mostani fiatalok? – kerestem a választ az iskolai folyosón bolyongva, kameraálványokat kerülgetve.

A Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság több mint 7 éve próbál minél több fiatalt elérni információival. Honlapot működtet, előadásokat, rendhagyó osztályfőnöki órákat szervez, kiadványokkal és a sajtó révén próbálja meg elérni a fiatalokat szexről szóló információkkal, még mielőtt az ifjúság a tettek mezejére lépne. „A fiatalok vágynak a szexuális felvilágosításra, azonban elutasítják azt a közeledést, amit egy szigorú, egészségügyi száraz felvilágosítás.” – nyilatkozta Dr. Szőnyi György, az A-HA programigazgatója. Szavait a korábbi kutatások is megerősítik: nem elég a diákoknak a biológiáról, a fogamzás és születés élettanáról tudni, érzelmekkel, és emberi kapcsolatokkal egybegyúrva sokkal könnyebben befogadják a tudást, ráadásul könnyebben hasznosítják is azt.

Hogy könnyebben eljusson az információ a diákokhoz, a tudományos társaság stencilfigurákba lehelt életet. Megszülettek a Kamaszútravaló különböző személyiségű arcai: a jófej Doki, a menő Nina és Geri, a zárkózott Lili és Loki valamint a bevállalós Karesz és Zsu. Animációs filmek örökítik meg a történeteiket, felvilágosító füzetekben bukkanak fel, amik aztán a felelősségteljes szexet propagálják. Az animációs film első részét nézhette meg a sajtó. A filmben Nina és Geri az első alkalom előtt beszélgetnek: szüleik átadják a balatoni nyaralót néhány napra, ők meg óvszerrel a zsebben, a felvilágosító óra leckéjét felmondva készülnek az együttlétre.

A Norvég Alap támogatását nyerte el a tudományos társaság programja, és a közel másfél millió eurós támogatás segítségével az elmúlt 10 év legnagyobb felvilágosító kampánya indul el. A tervezést 2008-ban elkezdték, ekkor alakították ki, miként lehet trendivé varázsolni és közelebb vinni a fiatalokhoz a szexuális felvilágosítást, ami konokabb osztályokban és konokabb tanárokkal/orvosokkal/ápolókkal könnyen válik közröhej tárgyává.

Miközben a hercegi pár zárt ajtók mögött diskurált a kiválasztott osztállyal, a fimvetítés már véget ért, én pedig megállítottam néhány diáklányt az aulában. Úgy éreztem, hogy tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy kik ők és mit szeretnének. Ruházatuk éppen annyira volt kihívó, vagy rafinált, vagy sportos, amennyire az még nem túlzás. Pont annyi smink volt rajtuk, amennyire az még nem túl feltűnő, és nyoma sem volt annak a sutaságnak és előnytelenségeknek, ami egyből szembetűnik, ha egykori gimnáziumi csoportképeimre tekintek. Ők általános iskolában kaptak felvilágosítást, de odairányítanak egy másik csoporthoz, akik tavaly részt vettek a tanévzáró A-HA hajókiránduláson. „Jó volt, nagyon, voltak mindenféle játékok. Az egyik feladatnál kaptunk mindenféle kiegészítőket, meg pólókat és a legviccesebb jelmez kapta a díjat. Fiúkra raktunk ékszereket, meg minden ilyesmi…” – mesélik élményeiket. Játékok közben kapták meg a továbbképzést.

Megkérdeztem, hogy honnan tájékozódnak, ha effajta információkra van szükségük, akkor öntudatosan válaszolták, hogy ők teljesen tisztában vannak már ezekkel a dolgokkal, inkább általános iskolában fontos ez a program. Néhányan rávágták, hogy azért vannak, akiknek még szükségük van rá, majd gyorsan megegyeztek abban, hogy a legtöbb középiskolában már jól ismeri a témát. Amikor erősködtem, hogy mégis hova fordulnak, ha valami mégsem lenne annyira tiszta, akkor legtöbben a szülőt mondják elsődleges információforrásnak, vagy ha a szülő nem olyan, akkor a barátokat. És az Internet? – kérdeztem rá pislogva, és kaptam nemleges választ tanácstalan arckifejezésekkel. Láttátok az A-HA honlapját? – kérdeztem, és a válasz erre is nem. Internetezni szoktatok? „Hát hogyne - jött a válasz - interneten lógunk, közösségi szájtokon, Facebook, Iwiw. De az iwiw már elavult.”  Amikor megemlítettem, hogy azt mutatják az adatok, hogy a fiatalok számára az érzelmi felkészítés legalább annyira fontos, mint a biológiai felvilágosítás, erősen rácáfoltak a felmérés eredményére. „Mi van? Ki tudna engem erre felkészíteni? Szerintem ez hülyeség.”. Majd jött a megerősítés egy másik szájból: „Ezt mindenki maga érzi.”  Ők már nagyok. – tudatták velem nem csak szavakkal.

Azért az adatok más mutatnak. Bár egyre kevesebb abortusz van a 15-19 éves korosztályban, de a legfrissebb OECD felmérés azt mutatja, hogy Magyarország mutatója rosszabb, mint az átlag. Magyarországon 1000 fiatal lányra jut körülbelül 40 terhesség. 1000 magyar lányok közel fele dönt a baba megtartásánál, míg kicsivel több, mint a fele kérelmezi a terhességmegszakítást. Összehasonlításként a Norvégiai mutatók: 1000 l5-19 éves lányra 15,4 abortusz és 9,4 terhesség jut. Körülbelül harmadával kevesebb tinédzser kerül kőkemény döntési helyzetbe a messzi északon. Emellett sokkoló az a tény, hogy az első szeretkezések 90%-a védekezés nélkül történik.

Közben hercegi pár kijött az osztályból, és immár a sajtó rendelkezésére állt. Kimért kérdésekre, kimért válaszokat adtak közvetlen és nagyon kedves stílusban. Majd a végén a herceg a karzaton álló diákokhoz fordult: „Nagyon sok fényes jövőt látok előttetek, köszönöm a vendégszerető fogadtatást!” – köszönt el tőlük, és indult tovább feleségével New York-ba. Ez a nap inkább a diákokról és programról szólt, mint róluk.

„Nagyon kedvesek és közvetlenek voltak. – vélekedett egy diák a hercegi figyelemben részesült osztályból. – Először mi is kérdeztünk tőlük, aztán ők is megkérdeztek bennünket, hogy ők kérdezhetnek-e tőlünk.” Angolul folyt a társalgás, tolmácsra csak a sajtó miatt volt szükség. A hercegi párral a film megtekintése után átbeszélték, hogy Norvégiában is ugyanannyira fontos ez a téma, mint Magyarországon, valamint azt, hogy idegennel vagy ismerőssel jobb-e megbeszélni ezeket a témákat. Az A-HA programról azt mondták, hogy sokkal jobb, mint a korábbiak. „Tényleg, humorral és könnyedén szólnak” – okolja véleményét az egyik fiú. „Emlékeszel, hogy amikor nálad voltunk mennyit röhögtünk ezeken?” – válaszolt rögtön egy osztálytársnője a füzet elején található rövid jellemzésekre utalva, de azért a kritikát sem hallgatja el.„Azért az baj, hogy mégiscsak felnőttek írják.”  Hiába, sokkal könnyebben fogadják el a tanácsokat, ha csak néhány évvel idősebbtől hallják a felnőttek annyira nem hitelesek. „Meg az is jó – folytatja lelkesen a szószóló fiú – hogy vannak benne érzelmi dolgok is, például, hogy mikor tedd meg, mikor még nem.” És bólogat mindenki a háta mögött. Amikor elmeséltem a korábbi lánycsoport elutasító véleményét az érzelmi felkészítésről, a válasz csak annyi, lehet, hogy ők nagynak akartak látszani.

A leginkább az utcai graffitikhez hasonlító szereplők elérték a hatást: a diákok otthon átolvasgatják a füzetet. Remélhetőleg a szülők is a számukra készített A-HA kiadványt, mert ha bármilyen baj van, ha nagyon fél valamitől a fiatal, elsősorban a szülőtől vár segítséget, s csak másodsorban az orvosoktól.

Németh Ildikó