Kreativitás és Kriminalitás - a bipoláris betegségről

2009-10-19 14:19:51    

A művészek és a pszichiátriai betegek osztoznak azon adottságban, hogy másképp látják a világot, így a mindennapi történések, események, számukra mást jelentenek, belőlük mást váltanak ki.

betegA bipoláris betegség napos és árnyoldalai

Nem új gondolat tehát, hogy a művészi hajlam és a mentális betegség egymással szoros kapcsolatban állhat, de ennek az összefüggésnek mélyebb részleteit, a kapcsolat valódi jellegét csak az utóbbi évtizedekben végzett célzott kutatások révén kezdjük megismerni.

Korábban úgy képzelték, hogy számos kreatív és tehetséges emberre jellemző a melankólia és/vagy a felfokozott hangulati állapot. Már a Kr. előtti 4. században Arisztotelész is írt erről: „Mi lehet annak az oka, hogy minden olyan ember, aki kimagaslóan teljesít akár a filozófia vagy a költészet terén, melankóliára hajlamos természetű?”. Ez az elképzelés még sokáig tartotta magát. A 18. században Robert Burton anglikán lelkész volt az első, aki híres könyvében, a Melankólia Anatómiájában (The Anatomy of Melancholy, Burton, 1792) részletes leírást adott közzé a mániás depresszióval kapcsolatban, melyben, a tehetség és az elmebetegség kapcsolatáról szólva kissé általánosítva úgy fogalmazott, hogy „minden költő őrült”. A XX. század első felében a skizofréniával kapcsolatban végzett kutatások eredményének köszönhetően számos pszichiáter arra a következtetésre jutott, hogy a kreativitás fő oka a skizofrénia.
A század második felében azonban a mentális betegségek klasszifikációjának (a tünetek alapján kategóriákba történő besorolás) fejlődése következtében már nem csupán megfigyelések, de bizonyítékokon alapuló kutatások is segítették a kreativitás és a pszichiátriai betegségek közötti összefüggések alaposabb megértését. Napjainkra egyre inkább úgy tűnik, hogy a fokozott művészi hajlam és alkotóképesség a bipoláris betegséggel (mániás depresszióval) jár elsősorban együtt.

A kreativitás és a pszichiátriai betegségek közötti összefüggés feltárására végzett első empirikus kutatás eredményeit Andreasen adta közre 1987-ben. Ebben a vizsgálatban 30 kreatív írót és (megfelelően kiválasztott) 30 kontroll személyt vizsgáltak, az írók és kontrollcsoport tagjainak jelenlegi és múltbeli pszichiátriai diagnózisait rögzítve. A vizsgálat eredménye szerint az írók 80%-a, míg a kontrollcsoport tagjainak csupán 30 százaléka szenvedett mániás depresszióban. Az írók 37%, a többiek 14 százaléka esetében volt jelen alkoholizmus vagy droghasználat. Viszont szkizofréniát sem az íróknál, sem a kontroll személyeknél nem észleltek.
A következő évben, 1988-ban Akiskal vizsgálata szintjén alátámasztotta a művészi kreativitás és a bipoláris zavar közti szoros kapcsolatot. 750 pszichiátriai beteg esetében, a művészi kreativitás és a kriminális viselkedés vizsgálata során azt találták, hogy a skizofrén és bipoláris I zavarban szenvedő betegeknél fokozott kriminalitási hajlam, a bipoláris II betegek esetében fokozott művészi kreativitási hajlam figyelhető meg, míg az unipoláris depresszióban szenvedő betegek esetében egyik sem jellemző.

Az eddigi egyik legátfogóbb kutatást a témában 1994-ben Post végezte. A korábbi vizsgálatokkal ellentétben, melyek során a pszichiátriai diagnózisokat személyes vizsgálat segítségével határozták meg, a szerző 291, kiemelkedő 19-20. századi személyiség életrajzát tanulmányozta retrospektív módon.
Alanyait hat kategóriába sorolta (tudósok, zeneszerzők, politikusok, művészek, gondolkodók, – pontosabban filozófusok – és írók) mivel elmélete szerint a lelki betegségek gyakorisága eltérő a különböző szakmák esetében. Eredményei szerint a társadalmi osztálytól és eredettől függetlenül a vizsgálatában résztvevők mintegy fele esetében volt a közeli rokonok között átlagon felüli teljesítmény valamelyik vizsgált területen. A szerző a vizsgálat fő eredményeképpen azt emeli ki, hogy a vizsgált híres emberek 60 százalékának volt élete során jelentős vagy súlyos, a hivatalos diagnosztika kritériumait is kimerítő pszichopatológiája. A pszichiátriai zavarok a legkisebb arányban (44,5%) a tudósok közt fordultak elő, míg a legnagyobb arányban (88,0%) írók esetében. A teljes mintában a leggyakrabban előforduló pszichiátriai zavar a depresszió / mániás depresszió (43%), a szorongásos zavar (15%) és az alkoholizmus (12%) volt.

A kérdés témakörét vizsgáló legújabb tanulmányok szerint az affektív betegségek (hangulati zavarok) esetében a kreativitás nem (elsősorban) az affektív (hipomániás, mániás vagy depressziós) epizódokhoz kötődik, sőt major depresszió vagy mániás epizód alatt még a kreatív alkotók produktivitása is csökken, illetve a színvonal romlik.
A 2005-ben publikált friss eredmények alapján a hangulati zavaroknál észlelhető művészi és társadalmi kreativitás elsősorban (az egyébként a bipoláris betegségre hajlamosító) ciklotím és hipertím (és ritkábban depresszív) temperamentummal függ össze. Képzőművészekre és építészekre, valamint az újságírókra elsősorban a ciklotím, menedzserekre és vállalkozókra a hipertím, orvosokra és ügyvédekre pedig a depresszív temperamentum jellemző.

Míg a legtöbb mentális problémával élő beteg nem erőszakos, az erőszak valóban gyakoribb a súlyos mentális betegséggel küzdők között. Ez kiváltképpen igaz a kezeletlen skizofréniában vagy súlyos hangulatzavarokban szenvedő betegekre, közülük is leginkább a társult személyiségzavarokkal, vagy alkohol/drog problémákkal is küzdőkre.
A kórházi kezelésre kerülő páciensek mintegy 10 százaléka mutat erőszakos viselkedést a kórházba kerülés előtt, mindazonáltal a mentális betegségek és az erőszakos viselkedés közötti kapcsolat még mindig nem teljesen tisztázott. Néhány mániás beteg például csak akkor válik erőszakossá, amikor úgy érzik, hogy a környezetük korlátozni próbálja őket.

Egy nagy, átfogó vizsgálat (National Epidemiologic Survey on Alcohol and Related Conditions) azt mutatta, hogy a szociodemográfiai különbségek és a társult betegségek kiküszöbölése után, az erőszakos viselkedés esélye szignifikánsan magasabb az unipoláris major depresszióban szenvedőknél, és különösen kiemelkedő a bipoláris betegségben szenvedőknél. Ez az átfogó társadalmi vizsgálat azt is megmutatta, hogy a társult betegségek – elsősorban az alkohol és drog problémák –, az aktuális életkörülmények – munkanélküliség, válás –, valamint a szülők múltja volt a leginkább fellelhető tényező az erőszakos viselkedés mögött. A pszichiátriai páciensek erőszakos cselekedetei leggyakrabban a családtagokat érik, és leginkább az otthon falai között fordulnak elő, ami kiváltképpen igaz az olyan gyilkossági esetekre, melyek végén a tettes öngyilkosságot követ el.
A bipoláris I. betegeknél az erőszakos viselkedés a mániás epizóddal (tipikusan felfokozott izgalmi állapottal, impulzivitással, hiányos belátási és döntéshozatali képességgel járó állapot) függ össze szorosan.

Kreativitás vagy kriminalitás? Mindkettő előfordulhat a bipoláris betegségben, de tény, hogy a bipoláris művészek, gondolkodók sokkal több csodálatos alkotást adtak a világnak, mint amennyi problémát bipoláris betegek esetleges kriminalizálódása okozott. Azonban akár a kreativitásról, akár a kriminalitásról van szó, alapvető fontosságú a betegek megfelelő kezelése, az egyes relapszusok megelőzése, hiszen így kerülhető el, hogy csökkenjen az alkotó kreativitása, vagy megelőzhető az erőszakos cselekedet.

DepresszióBIPOLÁRIS FOGALOMTÁR

Az úgy nevezett hangulati vagy affektív zavarok számos formáját ismeri és különbözteti meg a pszichiátria. Ezen betegségek egyik közös jellegzetessége, hogy lefolyásuk során a beteg (hangulati) állapota nem egyenletes, kóros hangulati eltérésekkel (zavarokkal) járó időszakok fordulnak elő. Ezen időszakokat hívják „epizódnak”, ami az adott időszakra jellemző elváltozások szerint lehet sokféle (például depressziós epizód, mániás epizód stb.). További fontos tudnivaló, hogy egy adott epizódot a tünetek súlyossága szerint is megkülönböztetjük: súlyos – major, vagy kevésbé súlyos – minor epizódot is.
Egy hangulati zavart ha csak egyféle hangulati állapot jellemez akkor az unipoláris (egypólusú), ha kétféle hangulati állapot is jellemző rá akkor bipoláris (kétpólusú) a betegség.

A depresszió a hangulati élet tartós, negatív irányú megváltozásával járó betegség, amelynek klinikai képét a pszichológiai, kognitív, vegetatív ill. szomatikus tünetek esetenként igen változatos kombinációja alkotja. A depresszió orvosi értelemben vett betegség és nem azonos a nemkívánatos külső környezeti tényezők által okozott rossz egyéni és társadalmi közérzettel. A depresszió diagnózisának felállításához meghatározott számú tünetnek meghatározott ideig kell fennállni.

Az unipoláris depresszió
súlyosságát illetően megkülönböztetünk major, ill. minor depressziót; ha utóbbi krónikus lefolyást mutat, és legalább két éve fennáll, disztímiás betegségről beszélünk.

A bipoláris betegségre a különböző súlyosságú depressziós és mániás epizódok váltakozása jellemző, hosszabb-rövidebb tünetmentes periódusok közbeiktatódásával.
A betegséget a mániás állapotok súlyossága alapján két klinikai megjelenési formába soroljuk: 1. a depressziós és mániás állapotok váltakozásával járó bipoláris I, 2. a depressziós és hipomániás epizódok formájában megnyilvánuló bipoláris II csoportba.

A mániás epizód diagnózisa akkor állítható fel, ha a legalább 1 hétig tartó abnormálisan emelkedett vagy ingerlékeny hangulat mellett az alábbi 7 tünetből legalább 3 (ha a hangulat ingerlékeny akkor legalább négy) fennáll: 1. fokozott önértékelés, 2. csökkent alvásigény, 3. fokozott beszédkésztetés, 4. gondolatrohanás, 5. szórt figyelem, 6. szokatlanul felfokozott aktivitás, nyugtalanság, 7. kritikátlan, meggondolatlan cselekedetek (anyagi és szexuális téren egyaránt). A kórisme felállításához szükséges még az is, hogy az állapot elég súlyos legyen ahhoz, hogy észrevehető károsodást okozzon a munkaképességben és szociális tevékenységekben, és hogy a tünetek nem kémiai anyag vagy ismert testi betegség (pl. hipertierózis) következményei.

A hipomániás szindróma
a mániával szemben enyhébb állapot: a diagnosztikai kritériumok a mániáétól abban különböznek, hogy 1. a minimális időtartam-kritérium négy nap, és 2. az állapot nem okoz lényeges károsodást a munkaképességben és szociális alkalmazkodásban, ill. nem vezet hospitalizációhoz.

A mániás és hipomániás epizódon kívül a következő klinikai manifesztáció a kevert affektív epizód, amikor a beteg egy időben meríti ki mind a mániás, mind a major depressziós epizód kritériumait. A mániás és depressziós tünetek ugyanakkor az esetek jelentős hányadában, úgy jelennek meg, hogy a beteg teljes mértékben kimeríti vagy a mánia vagy a major depresszió kritériumait, de emellett az adott epizód során az ellenkező előjelű szindrómából csak néhány – a diagnózis felállításához elégtelen számú – tünet észlelhető.

Az igen enyhe (szubklinikus) depressziós és hipomániás állapotok váltakozásával jellemzett ciklotímia a bipoláris betegség mínor krónikus formájának felel meg, kezelést többnyire csak akkor igényel ha szociális károsodást vagy kifejezett egyéni szenvedést okoz, jelentősége abban áll, hogy talaján gyakran alakul ki bipoláris I, de főleg bipoláris II betegség.

Forrás: Magyar Pszichiátriai Társaság

Egészségügy és internet
Ön mire használja az internetet az egészségügyi ismeretszerzésben?

Patika Magazin Online

A Patika Magazin a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) egészségügyi ismeretterjesztő folyóirata.
Kiadja: Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft.

Impresszum   |    Médiaajánlat   |    Adatkezelési tájékoztató   |    Facebook   |    Google+

Copyright © Galenus Kiadó. Minden jog fenntartva!