A rideg nevelési elvek minden áron való alkalmazása kezdett háttérbe szorulni, és a gyermek személyiségének tiszteletben tartása került előtérbe. A pszichológia új referencia-tudománnyá vált e tekintetben is, mely szerint a gyermeknek saját ritmusa szerint kell fejlődnie, hogy képességei kibontakozhassanak. Liberális elvek törtek előre, most már a nevelés során a gyermek véleménye is meghallgatásra talált. Következésképp a szülőknek is módosítaniuk kellett szemléletükön, a gyermekkel szembeni magatartásukon – különösen vonatkozott ez az apára. A korábbi, merev tekintélyelv elhomályosult, szükségtelenné és szinte veszélyessé vált. A kor pszichológusai figyelmeztettek rá, hogy az eltorzíthatja a gyermek lelki fejlődését. Ennek nyomán felértékelődött a szereteten, törődésen, figyelmen és fizikai közelségen alapuló, hagyományosan anyai/női szerepkör. Központi helyet biztosított az anyának, aki az egyre gyakoribbá váló különélések, válások esetén is folytatta ilyen irányú küldetését.

Szeretet, szerelem, együttélés

A szeretet megnyilvánulási formáinak kiteljesedése befolyásolta az európai országok család- és szociálpolitikáját is. 1975-ben például Franciaországban megszavaztak egy törvényt, mely elismeri a kölcsönös megegyezéssel történő válást (ezt a formát már nagyon régen, a francia forradalom idején bevezették, de hamarosan eltörölték). A reformnak köszönhetően „hivatalosan” is előtérbe került a szerelem súlya a házastársi vagy élettársi kapcsolatban, és annak elismerése, hogy ha a felek már nem szeretik egymást, nincs értelme együtt maradniuk. A szeretet, szerelem, ragaszkodás, az új gyermeknevelési elvek és a felek identitás-keresése miatt a házasság intézményének addig alig ismert vetületei jelentek meg. Kb. az 1970-es évektől kezdődően döntően megnövekedett a házasság nélkül együtt élő fiatalok száma, akik szerint szerelmi kapcsolatuk kibontakoztatásához nem volt szükség erre az intézményre. A modern szellemű fiúk, lányok már nemigen gondoltak arra, hogy együtt fognak élni, „amíg a halál el nem választja” őket – rendszerint csak a mának éltek.

Új családszerkezet

A legtöbb elvált házastárs vagy különvált élettárs többnyire azt remélte, hogy szebb, jobb életet kezdhet mással. Ez a törekvés nem a párkapcsolatban és a szerelemben való hit megingását jelentette, hanem erősödő igényeket tükrözött a partnerrel szemben. Következésképp a múlt század végére az általános családkép is meglehetősen átalakult. A válás után gyakran mindkét fél új közösséget hozott létre. Az így kialakult, újfajta család az egyik és másik fél gyermekeiből, valamint közös csemeté(k)ből is állhatott.

Az 1980-as évek embere azt az elvet tartotta szem előtt, hogy a házastársi, élettársi kapcsolat megszüntethető, a szülő-gyermek viszony ellenben megbonthatatlan. Az addig együtt élő felek érzelmei és a szülői szeretet már külön utakon járhattak… A gyermekétől külön élő szülőre (ez rendszerint az apa volt) ugyanakkora felelősség hárult utóda nevelése, jövőjének alakítása tekintetében, mint a másik félre (a leggyakrabban az anyára). Így tehát a felnőttek egymás közötti érzelmeinek megváltozása ellenére a gyermeknek joga volt „megtartani” mindkét szülőjét. De a külön élő apának gyakran nem sikerült távolból betöltenie addigi szerepét. Szeretete természetesen megmaradt gyermeke iránt, de törékennyé vált, és volt úgy, hogy ilyen irányú felelősségérzete csökkent vagy teljesen elhalványult.

Összegzésképpen elmondható, hogy a szeretet formáinak tágabb dimenziói a családban vagy az együttélés során sokszor zűrzavart és problémákat okozhatnak, de tudni kell megbirkózni velük.

Forrás: Galenus