Olyan helyekre jutottak így el a vállalkozó kedvűek, ahova nem vezet út, és nem ablakon keresztül, benzinbűzben, zajos turistacsoportok között tolongva láthatják az érintetlen természetet. Azonban ennek is ára van: a távoli vidéken, nem kiépített úton haladót gyakran éri kisebb- nagyobb baleset, a közvetlenül élvezett természet ártalmai is közvetlenül hatnak, a biztonságos étel-ital beszerzése is nehéz. Mindez kialakította távoli orvosi segélynyújtás és ellátás, a kimentés fogalmát: megszületett a vadonorvoslás. Az utazási orvosok figyelme (melyek túlnyomó többsége szintén lelkes szabadidő-sportoló) ezen a területen előforduló egészségügyi problémák megoldásakor is a megelőzés lehetőségei felé fordult: ahhoz azonban, hogy mit és hogyan kell megelőzni, először fel kellett fedezni az ártalmak mechanizmusát.

Mivel más-más sportok űzésekor más-más veszélyek fenyegetnek, szinte mindegyik szabadidősport területnek saját orvosi specialitása van: ez a hegyek között járók esetében a „magashegyi orvostan”-nak (mountain medicine, alpine medicine) nevezzük. Ez elsősorban a hegyi mentőknek nélkülözhetetlen ismeretanyag, de minden természetjárónak is alaptudnivalója kell, hogy legyen, hiszen az elhagyott területeken az önmentésnek, öngyógyításnak kiemelt szerepe van.

A hegyi sportok fajtái

A mászósportoknak több fajtája van, hogy csak a népszerűbbeket soroljuk:

Hegymászás (mountaineering vagy Európában az alpinizmus)
Az a klasszikus szabadidősport, melynek tapasztalatai mintegy 2000 évre nyúlnak vissza: igaz, inkább a kereskedelmi és hadicélú hegyjárás során szerezték ezeket a tapasztalatokat.  A hegyi sportolók mai, könnyű és praktikus felszerelései is jórészt a hadsereg fejlesztésének köszönhetőek.

Sziklamászás (rock climbing)
Eredetileg ez a sport a szabad kézzel-lábbal való sziklamászást jelentette. Népszerű formája a beltéri mászás, ahol mesterségesen épített, a sziklát/falat utánzó építményeket (műfal) lehet megmászni. Biztonsági okokból később a kötél- és egyéb biztosító eszközökkel segített mászás terjedt el (leaded climbing), ahol a két mászó közül az egyik mindig egy helyben áll, szilárd pozíciót foglal el és így biztosítja mászótársát.

Jég-mászás (ice-climbing)
A sportolók a vízesések, folyók megfagyott vizén kúsznak fel, többnyire rögzített kötél segítségével. A jégmászásnak létezik alpin formája is: ekkor a magashegységek gleccserein, megfagyott patakok ágyában igyekeznek a sportolók minél magasabbra. A mászás nehézségi foka a 60 fokos lejtőtől a szakadék felett kihajló, támaszték nélküli falmászásig terjed. Mászóhelyek főleg Kanadában találhatóak.

Via ferrata
A képzett sziklamászók technikai tudása nélkül szerezhető meg az élmény, az állandóra szerelt fémkábelekkel, létrákkal, hidakkal és lépcsőfokokkal előkészített  magas hegyi út megmászásakor. Nyilvánvaló, hogy az ilyen túrázás is igényel némi gyakorlatot, megfelelő fizikumot  és speciális felszerelést, melyeket külön ezen sport számára fejlesztettek ki  Biztonsági eszközei a beülő heveder, a zuhanásgátló ( a klasszikus sziklamászás során a zuhanás alatt fellépő erőt a kiengedett biztosítókötél nyúlékony anyaga nyeli el. A Via Ferrata mászások során nem alkalmaznak ilyen biztosítókötelet, hanem egy speciális fékező rendszer csillapítja a kötél lassításán keresztül a zuhanás erejét), a mellbekötő heveder (a rendszerint hátizsákkal túrázót megakadályozza a gerincsérüléssel is járható hátraeséstől) és a speciális karabinerek (melyek könnyen nyílnak és záródnak). Ilyen utak – sokszor vezetett túra formájában - főleg az Alpok és Dolomitok sziklái között találhatóak, ahol az első világháború véres hegyi csatái is zajlottak. Ezeket a katonaság által használt ösvényeket és kapaszkodókat újították fel napjaink turistái számára.

Azonban a via ferrata csak látszólag veszélytelenebb a biztosított mászásnál. Ugyanis a biztosított mászó csak olyan hosszú úton tud esni, amennyit a biztosítási pont feletti kötélhossz kétszerese enged meg. Ezenkívül a kötél rugalmassága is mérsékli a zuhanóra ható erőt.

A via ferrata túráknál a vezetőkötélbe akasztott karabiner a két rögzítési pont közötti távolság alsó pontján fogja meg a zuhanót, és ez a két rögzítési pont sokszor távolabb van, mint a hegymászók biztosításai. Ráadásul a karabiner és a bekötőheveder közötti kötéltávolság rövid és rigid, így a zuhanóra ható terhelés is nagyobb ( a mászó hely nehézségi fokát az un. esési index-szel jellemzik, ez a biztosított mászásnál maximum 2, a via ferrátánál sokkal nagyobb. Azonban az esési index ismertetését az olvasó iránti tiszteletem jeléül elengedem).

Ezért a via ferrata utaknál sokkal gyakoribb a baleset, már csak azért is mert nem gyakorlott mászók űzik e sportot. Ráadásul a hirtelen változó időjárás, a kőomlás és a villámcsapás is veszélyezteti a sportolókat. Tehát a biztonsági felszerelés kötelező tartozéka az ilyen, nem gyakorlott sziklamászók számára is élvezetet nyújtó sportnál.

Canyoing (ennek sincs jó magyar neve)
Az a sport, mikor  a vízmosta szakadékok oldalán, sokszor a szakadék alján rohanó vízmosáson átkelve vezet a túra útvonala. Ez szintén veszélyes sportág, hiszen a civilizációtól távol levő, szabdalt terepen a segítségnyújtás képzett, technikás sportolókat igényel: igazi wilderness medicine feladat. A hegymászás már ismert veszélyei mellett a  kilazuló sziklák sokszor elzárják a víz útját és a hirtelen emelkedő víz elmossa a mászót. 1999-ben a svájci Saxetenbach Szurdokban egy fizetett canyoning kalandtúrán résztvevő 21 turista fulladt a szurdok alján rohanó folyóba. Az USA-ban a Rocky mountain szurdokjai is kedvelt canyoing célpontok: sajnos itt is minden évben van egy vízbefulladásos baleset.  Az alattomos, gyors vízáramlások, a víz sodrása és az állandó vízpermet a falakat nedvessé teszi: mindez speciális kötelet és kötéltechnikát igényel. A szokásos mászó védőfelszerelésen kívül még vízálló öltözék is szükséges. A kanyon néhol úgy összeszűkül, hogy valódi sziklamászó technikákhoz kell folyamodnia a turistának – mindezt biztosítás nélkül, hosszú ideig. Az ilyen helyekre beszorult turista kimentése igen bonyolult feladat.

A canyoing  tulajdonképpen az kanyonokban való túrázás változatos eszközökkel és technikákkal. Csónakkal művelt változatát  raftingnak nevezik és a vízisportok részben szólok róla.

A tető és alagút mászás (roof- and tunnel hacking)
A hatóságok által erősen üldözött, veszélyes sport. A lényege az, hogy magas építményeket (rendszerint felhőkarcolókat), régi alagutakat mászik meg kívülről a feltűnést kereső, de egyébként kiváló technikával rendelkező sportember. Ha a tetejéről kötéllel ereszkedik le a sportoló, azt Ausztrál Rappelling-nek nevezik: ez a technika elfogadást nyert a anti-terrorista kommandók behatolási technikájában és a felhőkarcolók külső karbantartásánál. Ha ugyanezt a hegymászó műveli, úgy a  sport „Abseiling” névre hallgat.

Túrázás (hiking, tramping)
Tulajdonképpen turistáskodás a természetben, csakhogy nem kijelölt turistaösvényeken, hanem alig kitaposott, gyakran magashegyi utakon való gyaloglás.  Egyik, szelídített változata a magyar kéktúra útvonal, mely az egyik, európai hosszú távú túra (E4) szakaszához tartozik, de túrázásnak számít a magyar zarándokok között is egyre népszerűbb „El Camino”, a spanyolországi Szt. Jakab zarándokút.

Vándorlás (trekking)
Ha a túrázás több napig tart, és közben az éjszakákat sátorban vagy egyéb kültéri éjszakázásra alkalmas hálóhelyen töltik, az angol nyelvű sportirodalom vándorlásról beszél. Ekkor a túrázó a szükséges élelmet és a vizet magával viszi. Ezek a rendszerint elhagyatott tájakon vezető többnapos túrák a készületlenek számára hamar túlélőtúrákká változhatnak.

Vannak, kiknek ez a foglalkozásuk: erdészek, vadőrök, kutatók, mentőalakulatok, katonák. Jellemző rájuk a megszerzett gyakorlat, a jó kiképzés és a felesleges kockázatok kerülése. Ez ritkán jellemző az amatőrökre. Mivel az igazi vadonjárást a vállalkozó kedvűek inkább külföldön űzik, nem árt néhány tanácsadási szempontot szemügyre vennünk, annál is inkább, mert ezek a műfogások egyrészt csökkentik a baleset és betegség veszélyét, másrészt minden kiránduló számára is hasznosnak bizonyulhatnak.

Hegyi kerékpártúra (mountain-bike - MTB)
A hegyi sportok közül egyre népszerűbbek a hegyi kerékpártúrák A speciálisan kialakított és megerősített vázú kerékpárokon a hegyi ösvényeken, a lejtőkön való legurulásnak számtalan híve, de számtalan baleseti forrása is van.  Az 1970-es évek táján divatba jött sport - nem meglepő módon - több baleseti forrást jelent, mint a normál úton közlekedő biciklizés. A legtöbb sérülést a hegyről való legurulás közben, a kormányon való átesés okozza, azonban az elterjedt sisakviselésnek hála a fejsérülések viszonylag alacsony számban fordulnak elő. Nagyobb az incidenciája a végtag lágyrész-sérüléseknek  és töréseknek A veszély azonban óvatosságra inti a sportolókat: a hegyi kerékpárosok több, mint 80%-a visel sisakot, ellentétben közúti társaival, akik csak 49,5%-ban viselik azt.

Ha valakiknek, akkor az MTB-seknél indokolt a védőeszközök használata. A fejvédő is különbözik a közúti kerékpározásnál használttól: könnyebb és jobb a szellőzése, hogy a forróságban is hosszú ideig viselhető legyen. Praktikusak az ún. BMX-stílusú fejvédők: ezek az arcot és az állkapcsot is védő részt is magukba foglalnak. A combokat és karokat védő, de gyakran az egész törzset fedő neoprén ruha, mely a gerincen és a főizületek felett kemény műanyaggal vagy fémmel megerősített betétet tartalmaz, a gerinc védelmére hivatott.

Forrás: Dr. Felkai Péter PhD: Utazásorvostani ismeretek gyógyszerészeknek / Galenus 2009