Az úgynevezett új influenza ellen létrehozott vakcinából a mintegy 10 és fél millió lakosú Belgiumban 12,6 millió adagot halmoztak fel, és e készlet 10 százalékát most az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közvetítésével szétosztják a rászoruló harmadik világbeli országok között. Daniel Reynders, az új influenzajárvány elleni belga operatív törzs vezetője azt mondta a lapnak, hogy a Belgiumnak megmaradó készlet a jelek szerint elegendő lesz, de a helyzetet továbbra is figyelemmel kell kísérni.
Szerinte a világjárvány ugyan túljutott a csúcsponton, de nem várható, hogy hamarosan megszűnik. Mexikóban és az Egyesült Államokban a járvány második hulláma jelent meg - tette hozzá.
Mint mondta, a hagyományos szezonális influenzajárvány márciusban rendszerint veszít erejéből, az új influenza vírusa azonban a megjelenését követő legkevesebb másfél évig érzékelhető lesz.
Forrás: MTI
2010-01-04 15:30:00