Hanyatt vagy hason feküdjön a baba?

2010-01-11 17:29:52    

A csecsemő megszületése után ideje legnagyobb részét ágyban tölti. Annak érdekében, hogy ott jól érezze magát, és egészségesen fejlődhessen, nagyon gondosan meg kell neki „ágyazni”.

Fontos, hogy fekhelyének jó aljzata legyen. A matrac legyen feszes, de ne túl kemény. A csecsemők különösen kedvelik a matracra helyezett, mosható báránybőrt. A csecsemők feje alá nem kell párna, a lapos fekhelyen érzik legjobban magukat. Fejük alá legfeljebb egy kiterített pelenkát tegyünk.

Melyik testhelyzet a legelőnyösebb?
Szakemberek is sűrűn vizsgálták a kérdést, és nem mindig egyezett a véleményük. Volt, aki azt állította, hogy csak akkor lesz a csecsemőből szép és okos gyermek (majd felnőtt), ha lehetőleg mindig hasra fektetik. Mások szerint ennek ép az ellenkezője igaz. Nézzük a pro és kontraérveket.

Amikor a hasán fekszik…

Az ébren lévő, hason fekvő csecsemő sok mindent lát maga körül: az ágyban előtte vannak a játékai, oldalra pillantva pedig láthatja a szobát, benne a családtagjait, a bútorokat. A nagyobbacska csecsemő hason fekve megemeli és megtartja a fejét, ezzel a hát- és nyakizmait erősíti, tornáztatja. Esetleg az előtte lévő játékot, babát is lökdösi. A megfigyelések szerint így ebben a korban a legtöbb külvilági inger a hason fekvő csecsemőt éri, és ez mind a mozgás-, mind az idegrendszer fejlődése szempontjából előnyös. A háton fekvő baba csak a fehér plafont látja maga fölött, ami meglehetősen ingerszegény környezet számára.

Amikor a hátán fekszik...
Ha ennyi előnye van a hason fekvésnek, akkor nosza, fektessünk minden csecsemőt hasra, és gyermekeink szépek és okosak lesznek. Azonban kiderült, hogy a helyzet korántsem ilyen egyszerű. A rettegett és egyre több áldozatot szedő bölcsőhalál a hason alvó csecsemők között gyakrabban fordul elő. Nem is ajánlja ma már senki, hogy a csecsemők hason aludjanak. Pedig hason fekve sokan könnyebben elalszanak, és így az alvásuk is békésebb. Lehet, hogy éppen ez a békésebb alvás az egyik oka a bölcsőhalálnak. A csecsemők olyan mélyen alszanak, hogy a légzőközpontjuk is „elalszik” és a babák „elfelejtenek” levegőt venni. Angol kutatók mindenesetre kimutatták, hogy azok a csecsemők, akik a hátukon alszanak, alvás közben sokkal éberebbek, nyugtalanabbak és gyakrabban felébrednek, mint azok, akik a hasukon alszanak.

Így se, úgy se…
Van egy harmadik lehetőség is. Ha valamelyik oldalára fektetjük a gyermeket, akkor sok inger is éri, mozogni is tud, és alvás közben a bölcshalál sem fenyegeti. Ez a megoldás ideálisnak tűnik. A baj csak az vele, hogy sok csecsemő képtelen belátni rengeteg előnyét és nem hajlandó mindig így maradni…

Mi lehet a megoldás?
Az egy-két hónapos embert sem tekinthetjük egyszerű tárgynak, amit leteszünk valahogy, valahová, aztán úgy marad, míg helyesnek nem látjuk, hogy fölvegyük, és máshová letegyük. A legszerencsésebb az lenne, ha a csecsemők fiatal korukban napközben, míg fent vannak, főként a hasukon, esetleg az oldalukon feküdnének, alvás közben pedig a hátukon lennének. Vannak gyerekek, akik ezt nem tűrik. Nos, az ő esetükben megengedhető, hogy hason aludjanak el, és csak elalvás után fordítsuk (felügyelet mellett) óvatosan a hátukra. Ha lehet, az ébrenlét nagyobbik részét töltsék a hátukon, és mi magunk gondoskodjunk számukra a különböző ingerekről. Minél többet beszélgessünk, énekeljünk, játszunk velük, már az egészen kis csecsemőkkel is (ez persze minden babára vonatkozik, nem csak azokra, akik csak a hátukon maradnak nyugton). Jó szolgálatot tehet a csecsemő ágya fölé szerelt, mozgó zenélő, színes mobil, amit néhány hónapos korban már nagyon lehet élvezni.

Hasznos tippek

1. Fontos, hogy gyakran változtassuk a csecsemő helyzetét az ágyban, és ne mindig az azonos oldala nézzen a fal felé. Így lehet a legjobban megelőzni az ún. fekvési károsodásokat, például a ferdenyakúságot, vagy a fej deformálódását.
2. Az sem mindegy, hogy hol fekszik a baba. Az egy-két hónapos csecsemő csak minimális helyváltoztatásra képes, de az ő esetében is lényeges, hogy ne mindig a kiságyában legyen. Különösen pólyában ne tartsuk sokat, mert az akadályozza a mozgásfejlődését (a hosszú ideig pólyában tartott csecsemőknél gyakrabban alakul ki csípőficam).
3. A néhány hónapos csecsemő számára nagyon fontos, hogy napközben nagyobb, több négyzetméteres tér álljon a rendelkezésére. Ezt megoldhatjuk úgy is, hogy a szoba egy részét elkerítjük a számára, esetleg egy megfelelő méretű járókába tesszük. Ezen a nagyobb területen a fiatal csecsemő jobban mozog, könnyebben játszik, és idegrendszeri, mozgásfejlődése is gyorsabb.

Dr. Boross Gábor
gyermekgyógyász

Egészségügy és internet
Ön mire használja az internetet az egészségügyi ismeretszerzésben?

Patika Magazin Online

A Patika Magazin a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) egészségügyi ismeretterjesztő folyóirata.
Kiadja: Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft.

Impresszum   |    Médiaajánlat   |    Adatkezelési tájékoztató   |    Facebook   |    Google+

Copyright © Galenus Kiadó. Minden jog fenntartva!