Hiszen amikor dolgozunk, és főétkezésekkor nem otthon eszünk, gyakran nehéz ügyelnünk a diétás étrendre. Pedig kis odafigyeléssel és szervezettséggel lehet irányítani a táplálkozásunkat – a súlyvesztés elérése érdekében – munka közben is. De hogyan kerülhetjük ki a különféle táplálkozási csapdákat, és állhatunk ellen a nassolás vagy az ünnepi rendezvények kísértésének? Ehhez szolgálunk az alábbiakban jó tanácsokkal.
Úgy érezzük, otthon nincs probléma: a hűtő tele van a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz és a diétás étrendhez szükséges élelmiszerekkel. A konyhai beépített szekrényt pedig kellően kiürítettük, azaz megszabadítottuk magunkat a csábítástól – nincs benne semmilyen csokoládés keksz, egyéb édesség, chips vagy más nassolnivaló. De a munkahelyen is ugyanazt a táplálkozási magatartást kell követnünk, és mindent meg kell tennünk a helyes étrend érdekében ott is. Persze anélkül, hogy frusztráltak lennénk – a csokoládé- és chips-automata, valamint kollégánk szilveszterről maradt süteményének vonzása ellenére is… Amellett fontos, hogy ez alkalommal hagyjuk el a negatív gondolatokat: „Még egy diéta? Jaj nekem…” vagy „Soha nem érek el eredményt vele…” vagy „Úgysem fogom betartani…” – ezt a hozzáállást idén felejtsük el! Helyette inkább keressünk ösztönzőket mind a szakmai, mind pedig a magánéletünkben.
Az ördögi kör kialakulása
Szervezzük meg előre, hogy urai legyünk táplálkozásunknak, álljunk ellen a kísértéseknek és előzzük meg a nassolást a munkahelyen is. Egyszer s mindenkorra szabaduljunk meg a késő délelőtt mindenféle „éhség-csapdájától”. Ha megelégszünk egy kávéval felkelés után, nem meglepő, hogy a délelőtt hosszúnak tűnik evés nélkül – és, ha nem készítünk otthon szendvicset, az édes vagy sós rágcsálnivalóhoz folyamodunk. Tudnunk kell, hogy aki leáll a munkával délelőtt 11 óra körül, és édességet majszol (vagy sósat nassol), az minden bizonnyal elveszi az étvágyát az ebédtől. Így délben keveset eszik, délután 4 órakor ismét nassol, és még késő este is bekap valamit – ezzel az ördögi kör bezárul. Ily módon dietetikai szempontból katasztrofálisan telt el a nap. De hogyan is előzhető meg mindez?
Az alacsony vércukorszint elkerülése délelőtt
Elsődleges fontosságú tehát, hogy kerüljük a délelőtti nassolást az irodában, ugyanakkor az alacsony vércukorszint (hipoglikémia) kialakulását is, ami többek között a munkanap többi részében csökkenti a fizikai és szellemi teljesítőképességet. A megelőzés alapfeltétele, hogy reggelizzünk kiadósan, meleg itallal, teljes kiőrlésű gabonából készült kenyérrel-péksüteménnyel, melyre tehetünk pld. kevés vajat, sovány sonkát vagy csökkentett zsírtartalmú sajtot. Ezt követheti natúr joghurt, gyümölcs, müzli, pár szem mogyoróval. Ha ezt az elvet nap, mint nap betartjuk, és nem csak kávét hörpintünk fel reggel, nagy lépést tettünk előre – nem tör ránk a farkaséhség a délelőtt közepén! Aztán már sokkal könnyebb lesz jól megszervezni a „táplálkozási napot”.
A megfelelő mennyiségű és minőségű ebéd
Délben két előírást kell betartanunk: együnk eleget ahhoz, hogy később jól teljesítsünk a munkában, és elkerüljük a délutáni nassolást, de ne túl sokat ahhoz, hogy „elernyedjünk” vagy a túlságosan telített gyomor okozta lustaság törjön ránk. Íme néhány megoldás hozzá:
Legyen tápanyagokban gazdag
Mindnyájan tudjuk, milyen kellemetlen érzés, ha „nehéz a gyomrunk” étkezés után – főleg, ha vissza kell térnünk a számítógépünk képernyője elé vagy egyéb munkánkhoz, és fittnek kellene lennünk. Űzzük ki hát munkahelyi étrendünkből a nehezen emészthető, többé-kevésbé zsíros ételeket (amelyektől legszívesebben szundikálnánk), a cukros ételeket/édességeket – ezek mind elősegítik a kalóriák raktározódását is. Részesítsük előnyben a sovány proteineket (hús, hal, máj, tojás, tejtermék tartalmazza), melyek megszüntetik az éhséget, könnyítik az emésztést; az omega-3 telítetlen zsírsavakat (bőven találhatók a különféle tengeri halakban - lazac, hering, makréla, szardínia - vagy a dióban), melyek stimulálják az agyat. A keményítő taralmú élelmiszereket (tészta, rizs, burgonya) se mellőzzük, melyektől jóllakhatunk, és energikusabbak leszünk, valamint a zöldségeket-gyümölcsöket is preferáljuk munka közben, melyek vitaminban és ásványi anyagokban dúsak, rosttartalmuk pedig szintén a jóllakottság érzését kelti. Igyunk mindezekhez sok ásványvizet – főleg olyat válasszunk, amelyik a stresszoldó magnéziumban gazdag..
Forrás: Galenus/www.patikamagazin.hu
Kapcsolódó cikkek
Tuti fogyókúra az ünnepek utánra!
Egészséges fogyókúra
2010-01-19 12:23:57