Panaszkodjunk nyugodtan kollégára, főnökre, munkára, vagy akár családtagjainkra, barátainkra – és pletykálkodhatunk is! Számos pszichológiai kutatás eredménye szerint mindez javítja hangulatunkat, pszichés állapotunkat a mindennapokban.

A munkahelyi problémák enyhítésének forrása lehet

A gyakori sopánkodás, panaszkodás, „pletykálkodás” – amely az elégedetlenség kifejezésének egy módja, és nem féltétlenül célozza a rossz helyzet megváltoztatását vagy egy kellemetlen kolléga „kibeszélését – érzelmi felszabadulással, általában megkönnyebbüléssel jár, és eszköze lehet a kapcsolatépítésnek is. Hiszen egy munkahelyen normális dolog, ha a kollégák panaszkodnak egymásra és a főnökükre. Márpedig kiadni magunkból mindazt, amivel elégedetlenek vagyunk, és megbeszélni a bajokat egy szimpatikus kollégával, erősíti a szolidaritás érzését, és közelebb hozza egymáshoz az embereket. Még akkor is, ha erősebb szavakat használunk, vagy túlzottan negatív véleményünknek adunk hangot, mások általában végighallgatják, és nem feltétlenül minősítik támadásnak, vagy rosszindulatú helyzetértékelésnek. Azt gondolják: „hogy én ezt eddig nem is tudtam” vagy „igaza lehet”…

Hangulatjavítás – korábbi megítélés

Egyébként is pozitívan befolyásolja munkahelyi közérzetünket, az általános légkört, ha érezzük, hogy együtt felléphetünk egy „közös ellenséggel” szemben, amely lehet egy személy vagy egy adott helyzet is. Hiszen ha mindnyájan szenvedünk tőle, az ezzel összefüggő, „suttogó hírközlés” csak erősítheti a közösségi szellemet.

Ezzel szemben a pletykáról alkotott hagyományos kép azt mutatja, hogy az tunya és rosszindulatú elmék szüleménye, amely mindig sértő, támadó vagy veszélyes. Ez persze nem helytálló meghatározás. Hiszen egy munkahelyi közösség egyfajta összetartásán kívül más haszna is lehet. Például folyamatos információforrást jelenthet arról a helyről, ahol napjainkat töltjük. Az pedig egyszerűen nem igaz, hogy minden pletyka pontatlan és hazug. A legtöbben közülünk nem olyan ostobák, hogy nyilvánvalóan hamis információkra pazarolnák az idejüket.

Jó tanácsok

A leghelyesebben akkor járunk el, ha – jó újságíró módjára – ellenőrizzük forrásainkat. Amikor ezt meg tudjuk tenni, rá fogunk jönni, hogy igazat beszél-e a „pletyka ízű” hírek terjesztője. Ha igen, többet tudhatunk meg tőle munkakörnyezetünkről, ha nem, okosabbak leszünk egy információval: nem bízhatunk meg benne vagy az értékítéletében. Ebből következik, hogy a munkahelyi pletykálkodás informatív: feltárja az emberek személyiségjegyeit, prioritásait a munkában, és az egyes munkatársak közti viszonyra is rávilágít. Ez pedig kétségtelenül javára válik a munkának.

A hasznos morgolódás

Pszichológusok alátámasztják azt a véleményt, hogy maga a morgolódás ténye is elég lehet közérzetünk javításához. Hiszen jelentős mértékben stresszoldó hatású. Amikor feszült helyzetben vagyunk, egyenesen kulcsfontosságú – az érzelmek jelentőségét mutatja munkahelyen, otthon egyaránt. Így a pletyka is hasznos eszköze lehet az érzelmek kifejezésének és kezelésének. Düh, irigység, káröröm, kiábrándultság, felszabadultság – mind-mind megnyilvánulhat benne. De kezelhetjük vele szorongásunkat is, amelyhez gyakran társul bizonytalanság-érzés a munkakörnyezetünkben. Számos kutatás résztvevője nyilatkozott már úgy, hogy a pletykálkodás eloszlatta kételyeit, és előfordul, hogy gyógyító hatású volt.

Nők és férfiak is…

A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a nők szeretnek pletykálkodni, hanem a férfiak is. Felmérések eredményei bizonyítják, hogy mindkét nem örömét leli benne. Noha a férfiak tagadják, vagy valami másnak hívják, ugyanolyan kedvvel vesznek részt egy kis bizalmas, másokat kritizáló beszélgetésben, mint a nők. A nőknél sokkal ritkábban vallják be, hogy szeretik a pletykát, ezért olyan neveket adnak neki, mint: „tapasztalatok kikérdezése”, „hálózatépítés” stb. Gyakran úgy kezdik mondandójukat „nem akarok pletykálni...” vagy „nem tőlem hallottad, de…”. A nők sokkal őszintébbek e tekintetben, és nyíltan szokták közölni: „menjünk ki egy kicsit pletykálni a folyosóra”.
 
Nem szabad leállítani

Pszichológusok véleménye szerint, még ha nem is szeretjük mindig az örökös morgolódást vagy a különböző hírek terjesztését másokról (pld. a munkahelyen), a pletykálkodást nem szabad teljesen leállítani. Az igazság az, hogy nem is lehetne, mert akkor „illegalitásba vonulna”, de nem szűnne meg. Vannak olyan munkahelyek, ahol már megszüntették a pletykálkodás „hagyományos” színtereit, úm. az ebédlőt, a dohányzó szobát vagy a büfét, a pletyka mégis újraéledt értekezletek szünetében, a munka közbeni kis beszélgetések idején. Mert az emberek nem változnak: szeretnek pletykálni…

„Pletyizés” a magánéletben

Egy kis alkalmi „pletyizés” a barátokkal nem nagy dolog – vagy mégis? Nem szoktunk gondolkodni a pletyka káros hatásairól, hiszen általában részt veszünk benne: meghallgatjuk és terjesztjük. Amikor továbbadunk egy „kétes” információt, amelyet valakitől hallottunk, nem törődünk vele, hogy az érdekes (esetleg pikáns részletek) igazak-e vagy károsak is lehetnek, és egyáltalán megbízható értesülésekből származnak.
Más világításba helyezi azonban a pletykát, ha olyasmit hallunk, ami bánt minket. Például egy kedves barátunkról terjesztenek gonosz, hamis híreket – természetesen nem tudván, hogy mi ismerjük őt. Ilyenkor döntenünk kell: vagy végighallgatjuk a rosszindulatú kritikát, az igaztalan rágalmakat, vagy megkérjük a pletyka terjesztőjét, hagyja abba a szidalmazást, mert nem hallgatjuk tovább barátunkra vonatkozóan. Ha az utóbbi mellett döntünk, vajon megvédjük-e vele a barátunkat? Nem biztos. A hírterjesztő lehet, hogy egy másik társaságban ott folytatja, ahol abbahagyta.

Szidni vagy dicsérni?

Az előbbihez hasonló esetek felvetnek egy másik kérdést is: ha barátaink szidalmazását nem tűrjük, ugyanakkor meghallgatjuk az általunk nem eléggé ismert, vagy gyűlölt emberekre vonatkozó pletykát, vajon helyesen tesszük-e? Vagy tanácsosabb lenne elzárkóznunk mindenfajta informális hírcsatorna, pletyka meghallgatás és továbbadása elől?
És emellett miért szeretjük jobban szidni, mint dicsérni embertársainkat? Ahelyett, hogy kedvező kritikával élnénk, rendszerint rombolót terjesztünk róluk.
A pletyka és destruktív kritika általános mai világunkban. Jelen van a televízióban és az újságokban is. Nem kell azonban bekapcsolnunk még a tv-t sem, vagy kezünkbe sem kell vennünk egy sajtóterméket ahhoz, hogy hozzájussunk.  Otthonunkba és baráti társaságunkba is beférkőzik. Nap, mint nap nagy kihívást jelent távol tartani magunkat tőle. Bevalljuk-e vagy sem, gyakran beleesünk a csapdájába. Pedig tudjuk, amint kezdjük hallgatni, vagy pletykára nyitjuk a szánkat, részesei leszünk a problémának. De ha igyekszünk is távol tartani magunkat tőle, csak megnyitjuk az internetet, vagy figyelünk az írott vagy az elektronikus médiára, máris visszatérünk hozzá.

Tudjuk azt is, hogy lehetetlen egyszerre dicsérni és szidni valakit. Nem hangoztathatjuk jó tulajdonságait ugyanakkor, amikor vádakkal illetjük őt. Célul tűzhetjük ki azonban, hogy nem mondunk senkiről rosszat, vagy nem ítélünk meg felületesen egy helyzetet. Ha mindenképp meg kell osztanunk véleményünket valakivel, először gondoljuk végig, mi motivál bennünket az adott esetben.

Pszichológusok véleménye a pletykáról:
• A pletykát szórakoztató lehet meghallgatni, de nem bízhatunk benne, hogy általa bizalmas kapcsolatba léphetünk valakivel. 
• Nem számít, milyen szimpatikus embernek látszik valaki, a rosszindulatú bírálat felfedi, mi rejtőzik a külső mögött: negatív gondolkodás és gyűlölet.
• A pletykától és a kritikától általában jobb helyzetben érezzük magunkat az életben – hiszen ha másokat ledorongolnak…
• Más emberek bírálata előbb-utóbb be fog szivárogni saját családunkba is. Ha csak a rosszat igyekszünk észrevenni azokban az emberekben, akikkel dolgozunk, vagy rendszeresen kapcsolatban állunk, otthon is egyre kritikusabb szemmel fogunk nézni családtagjainkra.

Forrás: Galenus/www.patikamagazin.hu