Vírusok okozzák, kialakulásában nagy szereppel bír szervezetünk védekező rendszerének, az immunrendszer meggyengülése. Gyermekeknél ez leggyakrabban a közösségbe kerülés kapcsán alakul ki.
A betegség tüneteinek, lefolyásának megértéséhez néhány információra van szükség az orr és légutak felépítéséről, működéséről:
Orrunk hegyétől a tüdőben lévő pici hörgőkig a légutakat borító nyálkahártya felszínén apró szőrök vannak, melyek egy nagyon vékony nyákrétegben mozognak, biztosítva ezzel a nyák, és a benne tapadó szennyeződések áramlását a külvilág felé. Így valósul meg a légutak öntisztító mechanizmusa. Emellett az orrunk – mivel nagyon bőséges a vérellátása – felmelegíti és párásítja a belélegzett levegőt, mely szintén védelmet jelent a külső hideggel, száraz levegővel szemben. Az orr mellett több csontos falú, nyálkahártyával borított üreg helyezkedik el, melyek járatokon keresztül közlekednek az orrüreggel: ilyen például az arcüreg, a homloküreg, bennük szintén az előbb leírt nyálkahártya található.
A nátha orrdugulással, vizes, nyákos orrfolyással kezdődik. Ilyenkor a nyálkahártya megduzzad, váladékot termel a gyulladás következtében, és elzárja a levegő útját. Ha időben és megfelelően kezeljük, a panaszok és tünetek nem fokozódnak, kb. egy hét után megszűnnek. Azonban gyakran fordulhatnak elő szövődmények: gennyes orrfolyás, arcüreggyulladás, fülkürthurut, savós középfülhurut, orrmandula-gyulladás, gége-légcsőhurut, hörghurut.
A szövődmények kialakulásában már a baktériumok is részt vesznek, és egy komplex légúti betegséget okoznak.
Hogyan is kezeljük náthás gyermekünket?
Legfontosabb az orrlégzés helyreállítása. Ezt egyrészt az orrváladék eltávolítása, valamint az orrnyálkahártya duzzanatának megszűntetése révén érhetjük el. Kisgyermekek vagy nem tudják még kifújni az orrukat, vagy csak kevés váladék ürül ki egy-egy orrfújás során. Ezért nagyon fontos az orrváladék leszívása, amihez nagyon jó segítséget nyújt a porszívós orrszívó. Az orr leszívása után még nem biztos, hogy orron át jól kap levegőt gyermekünk, ilyenkor kell orrsprayt használni.
Ahogy a betegség kialakulásában részt vesz az immunrendszer átmeneti meggyengülése, úgy kell erősítenünk azt a kezelés során. Vitaminokkal, teákkal, és az előnyös hatású mézzel tehetjük meg ezt. A nyálkahártya öntisztító képességét fokozhatjuk hideg sós pára belélegeztetésével. Régi módszer és nagyon hatásos a száraz meleg használata: még ha nem is panaszkodik gyermekünk fülfájásra, jót tesz, ha mindkét fülét melegítjük. A meleg reflexválaszt vált ki, így csökken a nyálkahártya gyulladása, emellett a meleg kellemes érzetet is kelt.
Milyen eszközökkel lehet száraz meleget varázsolni?
Lehet infralámpát használni, sót melegíteni, létezik füles sapka, mely mindkét fület egyszerre tartja melegen. Enyhe nyákoldóra is szükség lehet. Gyakran kérik a szülők, hogy gyermekük kapjon antibiotikumot egy egyszerű nátha során is. Ahogyan azt a betegség kialakulásáról írtam, vírusok állnak a háttérben, ellenük az antibiotikumok nem hatásosak, teljesen feleslegesen terhelnénk velük a szervezetet. Akkor van csak antibiotikumra szükség, ha komoly szövődmények lépnek fel.
A folyamatos és megfelelő vitaminbevitel, az elegendő, szabad levegőn végzett mozgás a gyermekek immunrendszerét karban tartja, ellenállóbbakká teszi őket a különféle kórokozókkal szemben, melyek a környezetszennyezés okozta nyálkahártya irritáció révén könnyebben vezethetnek betegséghez. Ezért is nagyon fontos, hogy a gyermekek ne legyenek passzív dohányzás elszenvedői.
Dr. Berkes Eszter
Fül-orr-gégész szakorvos
Bejelentkezés és információ: 061 416-0886
Mobil: 06 30 441-4575
www.gabamedical.hu
2010-01-30 14:00:00